A sztori a Silent Hill 2 legjobb része, sőt, a rajongók többsége úgy véli, hogy a második rész a valaha készült legmélyebb Silent Hill játék. Ebben nagy szerep jut a ténynek, hogy a fejlesztők végre kitörhettek a Playstation technológiai korlátaiból, és átnyergelhettek a friss és ropogós PS2-re, mely a maga korában igazi erőműnek számított. Az új konzolnak hála a grafika sokkal szebb lett, így megoldható volt az átvezető animációk részletgazdagabb kidolgozása. James arcán szinte minden érzelem kiválóan tükröződik, megkönnyítve a játékosok azonosulását a karakterrel. A technikai előny persze egyéb szinteken is megmutatkozik: a Silent Hill 2 világa nagyobb, mint az első részé, a szörnyek félelmetesebbek, a fény-árnyék effektek pedig máig lenyűgözők, hála a pazar pályatervezésnek. Ha már szörnyek, érdemes kiemelni Piramisfejet, aki az a Silent Hill sorozatnak, ami Nemezis a Resident Evilnek: halhatatlan lény, akit maximum lelassítani tudunk, s kinek szerepe csak a játék végére tisztázódik. Nem más ő, mint James bűntudatának megtestesülése, egyszersmind ébresztő egy meghasonlott elme álomvilágából.

A Silent Hill 2 játékmenete nagyobb hangsúlyt fektet a feladványok megoldására, melyek egy kicsit nehezebbek az első részben látottaknál. Mivel lőfegyverből most is kevés van, maximum csapkodni tudunk a kezünkbe akadó tárgyakkal, és bár ez nem túl hatásos, remekül érzékelteti James kiszolgáltatottságát. Apró érdekesség, hogy a fejlesztők igyekeztek görbe tükröt állítani az amerikai társadalom elé. Mivel a Silent Hill 2 alig két évvel a Columbine-i iskolai lövöldözés után jelent meg, a készítők az első megtalálható lőfegyvert egy bevásárlókocsiba "rejtették el", utalva rá, hogy Amerikában már a közeli szatócsnál is lehet durranó banánt venni. A fantasztikus zenéért ismét Jamaoka Akira felelt, az angol szinkron pedig sokak szerint pocsék lett, noha ezzel nem mindenki ért egyet a szerkesztőségben.


Silent Hill 2 Soundtrack: The Promise (Jamaoka Akira)


A Silent Hill 2 az első résszel ellentétben komoly siker lett. Nem csak a kritikusok voltak odáig érte, de a boltokból is rendesen fogyott, így a Konami jónak látta egy xboxos és egy PC-s port elkészítését. A 2001 szeptemberében debütált PS2-es eredetit decemberben az Xboxra megjelent Silent Hill 2: Restless Dreams (Európa egyes részein Inner Fears volt az alcím) követte, mely jobb grafikát, bővített játékélményt és optimalizáltabb irányítást hozott. A Restless Dreamst 2003 elején egy az egyben ültették át PC-re, igaz, a személyi számítógépes változat kissé megsínylette az egeret és a billentyűzetet.

Silent Hill 3

A Silent Hill 2 sikere magában hordozta a folytatást, melyet a második rész megjelenése után azon nyomban fejleszteni kezdett a Team Silent. Nem a Silent Hill 3 volt azonban az egyetlen játék, amin dolgozott a csapat: volt még egy Room 302 munkacímű projektjük is, mely eredetileg csak érintőlegesen kapcsolódott volna a Silent Hill univerzumhoz, később viszont önálló epizóddá nőtte ki magát -- ez lett a széria fekete bárányaként kezelt Silent Hill 4: The Room.

Visszatérve a Silent Hill 3-ra, ahogy az eddigi részek, úgy a trilógia záróakkordja is a filmvilághoz nyúlt inspirációért: Ito Maszahiro, a látványért felelős tervező a Jákob lajtorjája című filmből merített ihletet, és bár a Silent Hill 2-höz is élt a bizarr képi világú film gyermekkori emlékeivel, a Silent Hill 3-ban majdnem a teljes nyitójelenetet újraalkotta, persze egy videojáték módszereivel (azaz a pálya sokkal hosszabb és ellenfelek is vannak rajta). A Silent Hill 3 egyébként a sorozat egyetlen közvetlen folytatása, lévén a sztori 17 évvel az első rész eseményei után veszi fel a fonalat, ezúttal Harry lányát, a tinédzser Heathert helyezve az események középpontjába. Még Harrynek is jut egy kis cameo, kár, hogy beszélgetni nem tudunk vele.

Ha a Silent Hill 2-nek van a legjobb története, akkor a Silent Hill 3 büszkélkedhet a legjobb szereplőgárdával. Heather nagyon szimpatikus és szerethető hősnő, a mellé szegődő Douglas nevű magándetektív pedig simán pályázhat a valaha feltűnt legjobb SH mellékszereplő díjára. Kár, hogy maga a játék már nem annyira kiforrott: a harc ugyanolyan vacak, mint a Silent Hill 2-ben, és bár mint mindig, most is a logikai feladványokon és a kalandjáték-elemeken van a hangsúly, azért illett volna javítani valamelyest az apró, zavaró dolgokon, mint a be-be akadó automatikus kamera, vagy a PS2-es szaggatás. Persze utóbbira van magyarázat, a Silent Hill 3 az egyik legjobban kinéző PS2-es cím, szóval a Konami már a gép határait feszegette a 2003-as megjelenéskor (a The Room közel sem néz ki ilyen jól).


Silent Hill 3 Soundtrack: You're not here (Mary Elizabeth, Jamaoka Akira)


Anyagiak terén a Silent Hill 3 is jól teljesített, és a kritikusok is kedvelték, igaz, nem annyira, mint az időközben kultikus klasszikussá vált Silent Hill 2-t. Az SH3 PS2-es, 2003 tavaszi megjelenését szinte rögvest követte a PC-s port, Xboxon viszont ezúttal nem köszöntött be a rettegés.

A HD előnyei

A nemrég kiadott Silent Hill HD Collection nem más, mint a Silent Hill 2: Restless Dreams (tehát a frissített Xbox port) és a Silent Hill 3 720p-be húzott portjait tartalmazó csomag. A portolást végző Hijinx Studios viszont alkalmatlan volt egy ekkora feladat elvégzésére: a játékok tényleg HD-ban futnak, de nincs rajtuk élsimítás, szaggatnak, sőt, a képet kivilágosították, ezzel gyakorlatilag megsemmisítve a sorozat atmoszféráját. De van, ami még ennél is rosszabb: a játékokból majdnem teljesen hiányzik a köd, így nem elég, hogy kevésbé ijesztőek, de a pályák "végéig" is ellátni, tudjátok, oda, ahová már nem illesztettek textúrákat a Team Silent grafikusai, mondván, hogy úgysem látszódnak majd. Nos, de, most már látszódnak, és bár a Konami ígért egy javítást, a ködeffektről nem beszélnek. Jelenleg nem igazán ajánljuk a csomag megvásárlását, sokkal inkább a PS2-es vagy PC-s változatokat (igaz, utóbbi mindkét játék esetében ritka, mint a fehér holló). Ha viszont már kivégeztétek a trilógiát, érdemes tennetek egy próbát a Downpourral is -- közel sem olyan rossz, mint egyesek állítják.

Na jó, talán kicsit túlzásba estünk: a Silent Hill HD Collection nem annyira vészesen rossz, inkább csak az elbaltázott port iskolapéldája. A játékok, amiket magába foglal, még ma is megállják a helyüket (sőt), a technikai előnyök kiaknázása viszont láthatóan nem volt cél a portolást végző csapat berkeiben. Mielőtt azonban szó esne a HD Collectionről, lássuk, milyen is volt a két SH-folytatás.

Silent Hill 2

Az első rész szolid sikere megértette a Konamival, hogy ha bankot nem is robbantanak a franchise-zal, minőségi játékokat tudnak prezentálni, melyekre láthatóan vevők a nyugati vásárlók. Így aztán a kezdetben csupa elégedetlenkedőből álló Team Silent a kiadó állandó csapatává vált, a brigád pedig neki is esett a folytatás elkészítésének. A történet ezúttal teljes egészében Szató Takajosi fejéből pattant ki, aki igyekezett eltávolodni az első epizód eseményeitől. Szató a Bűn és bűnhődés című Dosztojevszkij regényből és a Twin Peaks című, David Lynch készítette tévésorozatból merített inspirációt James Sunderland történetéhez, aki egy nap levelet kap kedves nejétől, Maryről, hogy találkozzanak Silent Hillben -- a gond ott kezdődik, hogy Mary évekkel ezelőtt meghalt. James ennek ellenére útra kel, elmerül Silent Hill ködös szellemvilágába, hogy ott igen furcsa alakokkal találkozzon.