Hosszú idő után a Star Wars Jedi: Fallen Order volt az első olyan játék a Csillagok háborúja univerzumában, amit a rajongók és a kritikusok többsége is pozitívan értékelt. Remek sztori, jó látvány, a messzi-messzi Galaxisba jól illeszkedő világ, és kellően érdekes játékmenet jellemezte.

Mindez nagyban köszönhető a játék írójának, Matt Michnovetz-nek, aki nem a Fallen Orderrel merült el a Star Wars univerzumában, sőt igazi veteránnak számít. Több nagyszerű epizód is az ő nevéhez fűződik A klónok háborúja című animációs sorozatból. Ilyen volt például az Umbarán játszódó négyrészes történet, amiben egy renegát Jedi fordult a klónok ellen, vagy az a történetszál, amiben először láthattuk Tarkint. De írt epizódot a Lázadókhoz és a nemrég elindult Bad Batch-hez is, illetve az ő munkája képezi az alapját a Darth Maul, a Dathomir fia című képregénynek.

A Star Wars Jedi: Fallen Order sem az első videojáték volt, amin dolgozott. 2008 óta munkálkodik ezen a területen a LucasArtsnál, ám a legtöbb játék sosem látta meg a napvilágot. Ezen bukott projektek egyike volt a hírhedt Star Wars 1313, aminek elkaszálását ő is nagy csalódásként élte meg.

Stig Asmussen, a Fallen Order direktora 2016 környékén kereste meg, miután Michnovetz-et beajánlotta az egyik barátja, Gus Mendonca, aki koncepciós rajzokat készített akkoriban a Respanwn-nak, így a Fallen Orderen is dolgozott.

Az író SWE.com-nak mesélte el, hogy Asmussen egy Metroidvania-szerű játékot akart alkotni. A történet ekkor még képlékeny volt, a MacGuffin, azaz a sztori középpontjában álló, felfedezésre váró tárgy sokat változott. Egy időben például egy elveszett űrhajó volt, és csak később lett az a holokron, ami a végleges változatban is helyet kapott. Az inkvizítorok főhadiszállása is sokat változott – egy ideig ez állt a sztori középpontjában –, ahogy a főhős célja is. Sőt egy ideig egy klasszikus szamurájtörténeten is elgondolkodtak.

A sztori írása közben szabad kezet kaptak a Lucasfilmtől – akik amúgy egy ideig nem akartak Jedit a sztoriban –, az egyetlen kikötés az volt, hogy a cselekmény a Sötét Időkben, azaz a Birodalom idején játszódjon. Ennek alapján kezdték el kidolgozni a főhős hátterét és jövőjét (milyen hibákat követhet el, mi a célja), és igyekeztek valami olyat alkotni, amit a korábbi sorozatokban és képregényekben még nem láthattunk. Így született meg Boone, azaz a későbbi Cal Kestis.

E főhős kezdetben nagyban hasonlított Clint Eastwood klasszikus westernhőseire, például a Dollár-trilógia név nélküli emberére. Egy Jedi, aki padawan volt, de maga mögött hagyta a Jedi Rendet. Emellett hallgatag és rejtélyes, nem mellesleg egy Tosche Állomáshoz hasonló helyen bütykölt űrhajókat és siklókat. S bár bírt Erőképességekkel, még sokat kellett tanulnia. Itt jött képbe Cere, aki tökéletes ellentéte volt Boone-nak/Kestisnek. Ő Luke Skywalkerhez hasonlóan elvágta magát az Erőtől, de a Jedi Rendbe vetett hitét nem adta fel.

Ekkortájt csatlakozott hozzájuk a Kestist megformáló Cameron Monaghan, aki Michnovetz szerint lélekkel töltötte meg a karaktert, és nagyon sokat változott miatta a figura koncepciója. Egyben elkezdtek dolgozni a Fallen Order fő témáján is. Itt egyrészt a cél a pozitív felhang volt, másrészt az, hogy bemutassák az Erő útját. Vagyis hagyni, hogy az Erő maga végezze el a dolgát, elengedve azt a totális kontrolt, amit a Birodalom próbált ráerőszakolni a Galaxisra. Ennek a témának lett a végeredménye az is, hogy Kestit a játék végén megsemmisíti a potenciális Jedik névsorát tartalmazó holokront, rábízva őket az Erőre.

Ez már csak azért is fontos elem, mert így a főhős szembement a Jedi Rend háborús felfogásával. Ekkortájt ugyanis a béke őrei az ifjú, még gyerek Jediket katonákká képezték és hadba küldték őket. Kestis viszont megtanulta azt a leckét, amit például Ezra Bridger csak nagyon nehezen fogadott el.

Michnovetz szót ejtett a Második Nővérről, azaz Trilláról is, aki a játék fő-algonoszát játszotta. Itt az írók számára az volt fontos, hogy Kestit legyőzze, de ne ölje meg. Viszont Trilla és ezzel Cere történetének körbe kellett érjnie, így meg kellett ölniük. Erre a feladatra tökéletes volt Darth Vader, aki a legfőbb, megállíthatatlan gonoszként jelenhetett meg a játékban.

Amúgy a tervasztalon a Lázadókból ismert Főinkvizítor is szerepelt, mint végső boss, de végül azért nem őt alkalmazták, mert az inkvizítorok feje Vader volt, és a képregényekben ő végezte ki a renitenseket. Ráadásul Vader sokkal inkább a gonosz és egy bukott rend (fallen order) szimbóluma. A Főinkvizítor pedig inkább ugyanolyan áldozata a Sith-eknek, mint maga Trilla.

Michnovetz nem ment el szó nélkül a játék mitológiai hátterét adó zeffók mellett sem. Ezeket az ősi egyiptomiakhoz hasonlította. A zeffók kidolgozását Stig Asmussen és Aaron Contreras végezte, ők alkották meg a történet két fő bolygóját, a Zeffót és a Boganót is, illetve az ő nevükhöz kötődik a Jedi archeológus, Eno Cordova, akin keresztül elmesélhették ezt a mitológiát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Amúgy kaptak egy listát arról, mely bolygókat használhatják fel. Ezen olyan világok szerepeltek, mint az Utapau, az Umbara, a Saleucami, a háború utáni Raxus (amit nemrég láthattunk a Bad Batch-ben), a Skako, a Dathomir, a Christophsis, a Mon Cala és a Mandalore. Emellett az alkotók egy aszteroida bázist is akartak, így született meg az Ordo Eris. Sőt Moraband (avagy Korriban) és Mustafar szintén felmerült, mint lehetséges helyszín. Végül Kashyyyk és Dathomir kapott szerepet (bár a játék végén Mustafar is cameózik).

A történet fejlesztése során amúgy Michnovetz George Lucas hat filmjére alapozott, de munkatársai figyelemmel kísérték A klónok háborúját és a Lázadókat is, így fésülték össze a Fallen Orderben a különböző érákat.