Ha felmerül Uchida Makoto neve, akkor biztos vagyok benne, hogy többetek szinte azonnal rávágja, hogy "GOLDEN AXE!". Azonban azt még lehet, hogy a régi olvasóink sem tudják, hogy a fent említett úriembernek nem a méltán híres Golden Axe volt az első játéka, hanem az idén júniusban 35. születésnapját ünneplő Altered Beast. De mi is az az Altered Beast? Ez egy 2D-s beat ’em up ütlegelde, papírvékony platform elemekkel és kooperatív móddal, mely a SEGA gondozása alatt készült. A történet az ókori Görögországban játszódik, ahol Zeus kiválasztottjaként kell szembenéznünk Neffel az alvilág urával és annak csatlósaival, hogy kiszabadítsuk Athénét. A játék összesen öt, igencsak rövid pályából áll, melyeken öt különféle állatformát (farkas, sárkány, medve, tigris, arany farkas) vehetünk fel, hogy minden pálya végén megküzdhessünk Neff öt alakjának egyikével.

altered-beast-scrnsht5.jpg

Uchida mindig is nagy filmrajongó hírében állt és egyáltalán nem meglepő, hogy játékötleteihez mindig kedvenc filmjeit vette alapul (biztos jó haverok Kodzsima Hideóval). Ez az Altered Beast esetében sem volt másképp. A fejlesztő zseni fő ihlető forrásnak a ’81-es Üvöltés (The Howling) című horrorfilmet és Michael Jackson Thriller mesterművéhez készült klippet jelölte meg. Az Altered Beast ötleteinek felvázolását 1987-ben, a Team Shinobi tagjaként kezdhette meg (akiknek többek között olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint a Fantasy Zone vagy az Alien Syndrome). A játék fejlesztése azonban okozott némi fejtörést Uchidának, hiszen ez volt az első, általa tervezett videójáték. Legfőbb célja az volt, hogy mutatós látványelemekkel nyűgözze le a játéktermek fényében érlelődő fiatal gamereket. Mindez oda vezetett, hogy a fejlesztők mindent alárendeltek a látványnak, elhanyagolva ezzel a játék többi elemét. Az alapot a System 16 játéktermi szabványa jelentette, mely akkoriban elképesztő részletgazdagságot adott a nagyméretű karakter sprite-oknak és a vizuális effektusoknak (mint például az ütések során cafatokra robbanó ellenfelek). Uchida és a vezető grafikus, Kodama Rieko egy teljes hónapot ültek azon, hogy megalkossák a főhősünk farkasemberré változását. A végeredmény végül lenyűgözte a SEGA fejeseit, így a projekt több anyagi és fejlesztői erőforrást kapott. Bár sok tervezett ötletet végül ki kellett vágniuk a játékból (mint mondjuk a nyomásérzékeny gombok vagy a ’80-as évek végén szinte alapnak számító parallax scrollozás), a tesztelői visszajelzések pozitívak voltak és az Altered Beast ’88 nyarán be is gördülhetett a játéktermekbe.

altered-beast-scrnsht7.jpg

Az 1988 júniusában kiadott játéktermi változat kimondottan népszerűvé vált, azonban nem Japánban, hanem a tengerentúlon. Mindezek ellenére a japán verziót sem kell sajnálni – a megjelenést követő hónapokban a második legtöbb bevételt hozó arcade gép lett. Bár az Altered Beast elsősorban egy játéktermekbe szánt „pénzrablónak” készült, népszerűségének köszönhetően elkerülhetetlen volt, hogy tiszteletét tegye az otthoni masinákon is. Az arcade verziót követően megjelent még MS-DOS-on, Amstrad CPC-n, NES-en, Commodore64-en, Amigán, Master System-en és Sega Genesisen, de ma már megtaláljátok a Google Play-en és az Appstore-ban is! A maga idejében azonban nem fogadta az Altered Beast ezen portjait kitörő ovációval a szakma. Bár a korabeli szaksajtói vélemények között találni pár kiemelkedő értékelést és véleményt (melyeket elsősorban a Genesises port tudhat magáénak), azonban az értékelések zöme inkább csak közepes vagy az alatti. A német Power Play például szinte földbe döngölte a maga 17%-os értékelésével a Master System verziót, a brit Your Sinclaire pedig azt írta, hogy „nem ajánlott azoknak, akik még élnek”. Az akkori cikkek bár méltatták a látványvilágot, a lomha, nehézkes játékmenetet vagy a szög egyszerű koncepciót szinte mindenhol kiemelték, mint negatívum. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy alaptalanul.

altered-beast-scrnsht8.jpg

Eme hosszas kis történelmi visszatekintés után felmerülhet bennetek a kérdés, hogy vajon milyen élmény az Altered Beast 35 év elteltével. Nos… meglehetősen archaikus. Karakterünk irányítása igencsak lomha és kötött, mely egészen addig nem is annyira zavaró, amíg meg nem jelennek a szélrózsa minden irányából ránk özönlő ellenfelek. Ha másból esetleg nem is, akkor a nehézsége okán magunktól is rá fogunk jönni, hogy egy vérbeli játéktermi alkotáshoz van szerencsénk – vagy annak valamely portjához. A kreativitásban is tetten érhető egy nagyobb zuhanás, ahogy haladunk az utolsó pályák felé. Míg az első átalakulásunk során egy ténylegesen látványos animáció fogad bennünket, addigra a negyedik pályán történő medvévé alakulást már csak két frame váltakozásával oldották meg. Illetve az első és utolsó szinten, képességeit tekintve ugyan az a farkasember fogad minket. Maga a játék pedig nagyon rövid. Kellő ügyességgel (vagy akkoriban kellő mennyiségű apró birtokában) akár öt perc alatt végig tudjuk küzdeni magunkat a görög mitológia által ihletett förtelmeken. A befejezés tartogat némi meglepetést azzal, hogy kiderül az egészről, hogy csak egy színészekkel és bábokkal eljátszott színdarab volt. Felvetve ezzel a gyanútlan játékosban a kérdést, a GAME OVER feliratot bámulva, hogy „akkor mi értelme is volt valójában ennek a görögös bohózatnak?”.

Az Altered Beast ahogy régen, úgy most is egy legjobbszívvel is középszerű alkotás. Az ugyanabban az évben érkező (és idén szintén 35. születésnapját ünneplő) Splatterhouse vagy az Altered Beastet egy évvel rá követő Golden Axe látványban, kidolgozottságban és játékmenetben is többek tudtak lenni. Azonban nem mehetünk el amellett, hogy az Altered Beast így is ki tudta termelni a maga rajongóbázisát és beírta magát a popkulturális és videójátékos történelemkönyvekbe, ezzel válva a ’80-as évek egyik meghatározó videójátékos ékkövévé. Ha pedig mindezt arról az oldalról vizsgáljuk, hogy az Altered Beast kellett ahhoz, hogy megszülethessen egy olyan kultikus legenda, mint a Golden Axe, akkor mi is sokkal könnyedebb és melegebb szívvel köszöntjük fel ezt a mára már kissé porossá vált alkotást. Boldog születésnapot!