A 90-es évek egyik legnagyobb komikusa játszhatja Sonic főellenfelét
A Sonic filmről először 2014-ben hallottunk, most kiderült ki játszhatja a kék sün egyik legnagyobb ellenfelét, Dr. Robotnikot.
A Sonic filmről először 2014-ben hallottunk, most kiderült ki játszhatja a kék sün egyik legnagyobb ellenfelét, Dr. Robotnikot.
Aki már ült be úgy videojáték filmadaptációjára, hogy nagy rajongója a játéknak, tudja, ebben a műfajban nem szabad reménykedni.
A Zenimax és a Facebook között Oculus Rift miatt kialakult jogvita még mindig nem ért véget, a bíróság most enyhített a büntetésen.
A Fortnite havi szinten dollár százmilliókat kaszál, melyhez meglepően sok játékos hozzájárul, fejenként meglepően sok pénzzel.
A Steam 2003-as megjelenése óta hihetetlen sikert ért el. Az idei év első négy hónapjában rekordszámú első vásárlója volt.
A GDPR gyakorlatilag megölte a Steam Spy-t, de a Valve szeretne a helyébe valami jobban és pontosabbat létrehozni.
A héten két akciófolytatás is érkezik, miközben egy gyilkos hajlamú sorozatgyilkos-vadász lelki világába nyerhetünk betekintést.
A Showtime tíz részt rendelt be a Halo élőszereplős tévésorozatból, amelynek írója és producere Kyle Killen lesz.
Még mindig nem a végleges gépigényt kaptuk meg, de ha az alfa verzióval elbír a konfigurációd, akkor a teljes sem lehet akadály.
A Bluehole Entertainment visszavonult a Fortnite ellen indított jogi eljárástól, bár egyelőre rejtély, hogy pontosan miért.
Kiderült, ki lesz a Blizzard játékának legújabb játszható karaktere. Őszintén megmondva nem tudjuk, mennyire vegyük komolyan.
Az EA Vancouvert elhagyó Amy Hennig nyilatkozata alapján a stúdió jelenleg nem dolgozik a Visceraltól „megörökölt” Star Wars játékon.
A hétvégén kerül megrendezésre a második forduló második, és egyben utolsó selejtezője. Valamint: a döntő időpontja is változott.
Újabb ingyenes frissítéssel gazdagodott az Elite Dangerous, de a Beyond: Chapter Two kisebb, mint elődje volt.
James Gunn befejezte A galaxis őrzői 3 forgatókönyvét, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, mi történik a Bosszúállók 4-ben.
Elon Musk MI-ket tömörítő csapata is képviselteti magát a Dota 2 idei legnagyobb versenyén, hogy összemérhesse a tudását a profikkal.
Hála egy adatbányásznak megtudhattuk, hogy valószínűleg ki lesz a Life is Strange 2 főszereplője, de néhány más karakter is előkerült.
Bár az E3 2018-on zárt ajtók mögött megmutatták a Cyberpunk 2077-et, a prezentált demó még alfaváltozatnak sem nevezhető.
A Lara Croftot 2013 óta megszólaltató Camilla Luddington a Shadow of the Tomb Raider után kiszállna a sorozatból.
Kevin Feige producer nyíltan LMBTQ karaktereket és női hősök dominanciáját ígéri a Marvel moziuniverzum jövőjére nézve.
Ha bizonytalankodsz az Unravel 2 beszerzését illetően, akkor itt a lehetőség kipróbálni a játékot, még ha csak időszakosan is.
The International 8 selejtezőjéről érkezett hírek nem éppen szívmelengetőek azok számára, akik szeretik a programozható egereket.
A CD Projekt RED új AAA kategóriás online lövöldéhez keres embereket, mely a jelek szerint a Cyberpunk 2077 többjátékos módját takarja.
A They Shall Not Pass és az In the Name of the Tsar után időszakosan ingyenesen letölthető a Battlefield 1 harmadik kiegészítője is.