Pletyka: az új Xbox erősebb lesz, mint a PS5
Egy újságíró bennfentes információkra hivatkozva nemrég azt írta, hogy a következő generációs Xbox erősebb lesz a PS5-nél.
Egy újságíró bennfentes információkra hivatkozva nemrég azt írta, hogy a következő generációs Xbox erősebb lesz a PS5-nél.
Vince Zampella után az Apex Legends producere is megszólalt, és egy részletes posztban elárulta, mit várhatunk a játoktól a jövőben.
Tim Sweeney, az Epic Games alapítója és vezére érdekes kijelentést tett, persze egyéb feltételek is vannak még...
Vince Zampella a GamesBeat Summit 2019 keretein belül elárulta, hogy miért nem kap sűrűbben friss tartalmakat az Apex Legends.
Megkapta első előzetesét a Spike Lee produceri égisze alatt készülő időutazós sci-fi. A film május 17-én debütál a Netflix műsortárában.
Kiszivároghatott a Rocksteady új játékának neve, borítója és bejelentésének időpontja: ezek szerint az Outlaws Epic exkluzív lesz.
Másokkal ellentétben a japán kiadó nem hagyja ki az idei expót - nemrég be is jelentették, hogy mikor lépnek színpadra.
Az előző héten megjelent zombis kooperatív shooterből már több mint egymillió példány talált gazdára.
Az új epizód dramaturgiai hibái ellenére is a széria leginkább közönségbarát része lett, hála a kedvenc karaktereink személyiségében való dagonyázásnak.
Tíz éves időugrással végződik a Fox és a Hulu öt éve futó Gotham című bűnügyi sorozata. Megérkezett a finálé látványos előzetese is.
Az XCOM játékok szellemi örököseként beharangozott Phoenix Point is Epic exkluzív lett, de ennek a fejlesztők igencsak megkérté az árát.
Nem csökken a lootboxok körüli vita: most éppen a világ egyik legfejlettebb állama, Dél-Korea kezdett el vizsgálódni, hogy a kiadók gyakorlata tisztességes-e.
Egy évvel a Telltale bezárása után megjelenik a The Walking Dead The Definitive Edition, ami a játék összes évadját tartalmazni fogja, néhány kellemes extrával.
Hasimoto Shindzsi arról beszélt a The Hollywood Reporternek, hogy milyen módon viszonyul a Square Enix a Final Fantasy remasterekhez.
Pár napja, tizenhat éves korában elhunyt Mya-Lecia Naylor, aki legutóbb a The Witcher Netflix-sorozaton dolgozott.
Még idén remake-t kap a kultikus XIII, mely eredetileg 2003-ban jelent meg, és a képregények világát vegyíti az FPS játékmenettel.
Miközben Sansa Stark és Daenerys Targaryen jövőjével vannak elfoglalva a filmrajongók, Sophie Turner másik ikonikus szereppel is jelentkezik a mozikban.
A Netflix egy befektetőknek küldött levélben erősítette meg, hogy a saját gyártású Witcher sorozata 2019 vége felé debütál majd.
A Wargaming tengeri csatás játéka immáron PS4-re és Xbox One-ra is elérhető egy teljesen új verziónak köszönhetően.
Még az idén elrajtol a Microsoft új előfizetős szolgáltatása, mely kombinálja az Xbox Live Gold és a Game Pass előnyeit, olcsóbban.
Ahogyan arra számítani lehetett, a Microsoft bejelentette az Xbox One S All-Digital Edition névre hallgató masinát.
Lehet, hogy kiszivárgott a Rainbow Six Siege következő két operátorának neve, valamint a kinézetükről is megtudhattunk valamennyit.
Mark Cerny a Wirednek adott exkluzív interjújában mesélt arról, mire számíthatunk a Sony következő konzolja kapcsán.
Ma indul az Overwatch új eseménye, a Storm Rising, amiben egy Tracer vezette csapat az Omnic könyvelőjét, Maximiliant próbálja levadászni.