Ghost Recon: Wildlands – érkeznek a lootboxok
A Ghost Recon: Wildlands a mai nap folyamán kap egy ingyenes frissítést, mellyel egy új játékmód mellett bemutatkoznak a lootboxok is.
A Ghost Recon: Wildlands a mai nap folyamán kap egy ingyenes frissítést, mellyel egy új játékmód mellett bemutatkoznak a lootboxok is.
A GDC szervezői megkérdezték a fejlesztőket, mi a véleményük a loot boxokról, és a válaszok alapján jó darabig velünk maradnak még.
A Metro: Exodus producere elárulta, hogy a harmadik epizód sokkal nagyobb lesz, mint az első két játék együtt véve.
A Microsoft előfizetős szolgáltatása, az Xbox Game Pass komoly változtatásokon esik át, hogy még vonzóbb legyen a játékosok számára.
Az Nvidia fix áron, a saját honlapján kezdte árulni a kártyáit, hogy azok eljussanak a játékosokhoz, de az árut így is elkapkodták.
A PlayStation 4-exkluzív God of War április vége felé jelenik meg, ráadásul különböző extra kiadásokat is megér.
A hatalmas népszerűségnek örvendő Sonic megalkotója, Naka Júdzsi, Twitteren jelentette be, hogy innentől a Square Enix sorait erősíti.
Hiába pletykálnak mindenfélét a Halo 6-ról, a sorozat direktora szerint az összes hatalmas nagy baromság.
A netflixes Witcher-sorozat első epizódja elkészült, de azt sajnos még mindig nem tudni, hogy mikor láthatjuk majd.
Sportszerűtlen viselkedés miatt felfüggesztették a Dallas Fuel magyar származású játékosát, Félix "xQc" Lengyelt.
Az Nvidia arra kéri a viszonteladókat, hogy inkább játékosoknak adják el a GTX kártyákat, ne a kriptovaluta-bányászoknak.
A tavalyi megjelenés óta a Square Enix folyamatosan dolgozik a Final Fantasy XIV: Stormblood-on. Hamarosan megjelenik a 4.2-es frissítés.
A Sqaure Enix bejelentette, a Life is Strange: Before the Storm bónuszepizódja március 6-án debütál, a dobozos verzióval egy időben.
Az ESL bejelentette, hogy a CS:GO Pro League és az ESL One rendezvények meccseit exkluzívan a Facebookon fogják közvetíteni.
Az EA Access Vaultba egy igazi klasszikus, az eredeti Xboxra 2006-ban kiadott Black című FPS kapott helyet.
Ha abban reménykedtél, hogy PC-n játszhatsz az xboxos komád ellen a Dark Souls: Remasteredben, akkor most mondj le róla.
A Fox úgy döntött, itt az ideje egy újabb alienes lövöldének, a játék elkészítésével pedig a fejlesztőveteránokkal feltöltött Cold Iron Studiost bízták meg.
Xbox-on tévedésből egy héttel korábban hozzá lehetett jutni az Assassin's Creed: Origins első kiegészítőjéhez.
Lerántotta a leplet a Square Enix a Final Fantasy PC-s verziójának a megjelenési dátumáról. Március 6-án érkezik a Windows Edition.
Az NPD közzétette a 2017 utolsó hónapjára vonatkozó konzoleladási számokat. Az eredmény meglepő.
Egy konzolhoz tervezett kontroller alapvetően meghatározza a játékélményt: ebből a szempontból a Xbox jobban teljesít.
A Square Enix bejelentette, hogy a Final Fantasy XII: The Zodiac Age is ellátogat PC-re, méghozzá alig három hét múlva, február 1-én.
Az Ubisoft bejelentette az Assassin's Creed Rogue felújított változatát, mely 2018. március 20-án érkezik PS4-re és Xbox Ona-ra.
Bár a Star Wars Battlefront 2 körül kisebb botrány kerekedett a loot boxok miatt, ez nem tántorította el a vásárlókat.