Dishonored – Az egész széria feltűnt a GOG kínálatában, ráadásul egyből egy brutálisan nagy akcióval
Immár mindhárom Dishonored játék elérhető DRM mentes verzióban is a GOG oldalán, ráadásul pár napig még igen nagy leárazással.
Immár mindhárom Dishonored játék elérhető DRM mentes verzióban is a GOG oldalán, ráadásul pár napig még igen nagy leárazással.
Vadonatúj update érkezett a 2008-ban megjelent Audiosurfhöz, amely most már a modern kijelzőkön is megfelelő élményt nyújt.
A Nvidia tiszta vizet öntött a pohárba a nagy értetlenkedés után.
Kevés olyan népszerű játéksorozat létezik, mint az idén huszadik születésnapját ünneplő Sims. Múltidézőnkben visszapillantunk a széria kezdeteire, fény- és mélypontjaira.
A Ubisoft készen áll arra, hogy a következő generációs gépekre is kiadja a játékot, sőt, más terveik is vannak.
Kiszivárgott minden idők egyik leghíresebb félbemaradt játéka, a StarCraft: Ghost játszható verziója.
Előző héten debütált a legújabb videojáték-adaptáció, amely nagyon erős számokat produkált az első három nap folyamán.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
Eric Barone, a roppant sikeres Stardew Valley mögött álló agy két játékon is töri a fejét, az egyik ugyanebben a világban játszódik.
A Respawn ma már mindenkinek ismerős az Apex Legends vagy a Fallen Order miatt, korábbi játékaik viszont sajnos elbuktak a pénztáraknál.
A Dreams megjelent, a Media Molecule kreatív igazgatója pedig a játékkal kapcsolatos jövőbeli tervekről beszélt egy interjúban.
A Wasteland 3 körülbelül az utolsó játék, amitől Valentin napi üdvözletre számítottunk, mégis itt van és elég egyedi lett.
A Google szerint még idén megjelenik a Baldur’s Gate 3, a játékot fejlesztő Larian Studios szerint ez azonban egyáltalán nem igaz.
Újra belenézhetünk a Doom Eternal Battlemode-jába, ebbe a teljesen új többjátékos módba, amiben két démon harcolhat egy Doom Slayer ellen.
Érdemes előrendelni a tankos stratégiai játékot, aki ugyanis így tesz, az egy hónappal a megjelenés előtt kipróbálhatja.
Jelentős növekedéssel zárta az elmúlt évet pénzügyi szempontból a finn stúdió, amely sűrű időszak elé néz.
Android operációs rendszerre is megjelenik a Witcher 3 népszerű kártyajátéka, a Gwent, méghozzá igen hamarosan.
A Nioh 2 limitált ideig elérhető demója visszatér még egy körre, mielőtt a játék márciusban végleg megjelenne.
Ha érdekel, milyen lesz a People Can Fly új játéka, csak fáradj beljebb.
A Marvel’s Avengers egy játékmenetből összeollózott videón mutatja be néhány játszható karakter képességeit.
A legtöbb díjat a Control és az Untitled Goose Game vihették haza, utóbbi a legfontosabb kategóriát is behúzta.
Az eddig PC-re készülő narratív kalandjáték PS4-re is meg fog jelenni, ennek alkalmából pedig egy új trailer is érkezett róla.
A DICE Summiton a Disney képviselője jelezte, hogy szeretnék, ha még több videojáték készülne a Marvel, a Star Wars és a többi franchise alapján.
A Capcom frissítette az egymillió példányban elkelt játékainak listáját, amin közel száz programjuk szerepel.