Diablo 3 Tesztek
Diablo 3 konzolteszt
Csupán másfél évig tartott, míg a Blizzard összeszedte magát, és konzolra is átvitte tavalyi sikerjátékát. Több évtizede nem volt már konzolos Blizzard-cím, így mindenképp nagy fába vágta a fejszéjét a stúdió. Örömmel mondhatjuk, hogy tökéletesen vették az akadályt!
Diablo 3 teszt
Vannak fejlesztők, akik alulról indulnak és sikerre viszik egy-egy játékukat. Léteznek olyanok, akik évente adnak ki új részt jól bevált sorozatukból, s ott van a Blizzard, a csapat, akik soha nem kapkodják el a munkát. Ők a játékipar különcei, azok, akiknek elég 10 éven belül két-három szoftvert kiadni, amikkel aztán megdöntenek minden eladási rekordot, és kényelmesen hátradőlnek a következő 10 esztendőre. Igazi, irigylésre méltó sikertörténet az övék, ami egy újabb lépcsőfokához érkezett: befutott a 12 éve megjelent Diablo 2 folytatása.
Diablo 3 hírek, újdonságok
Diablo 3: 14 millió eladott játék
A Blizzard a befektetőknek tartott konferenciáján bejelentette, hogy a Diablo 3 eddig összesen 14 millió példányban kelt el.
Diablo 3 PC: Marad a DRM
A Diablo 3 nem lesz offline játék, legalábbis a Blizzard nem tervezi a DRM-es rendszer leváltását.
Diablo 3: megszűnik az aukciósház!
A Blizzard 2014. március 18-án bezárja a Diablo 3 mind a valódi pénzzel, mind pedig az arannyal működő aukciósházát.
Diablo 3: jövő héten kiegészítőt jelenthetnek be
Nagyon úgy tűnik, hogy a Blizzard megkezdte a Diablo 3 első kiegészítőjének reklámozását. A csomag neve talán Reaper of Souls lesz.
Diablo 3 - achievementek Xbox 360-ra
Frissen-ropogósan megérkeztek az idén szeptemberben esedékes Diablo 3 Xbox 360 verziójának achievementjei.
Horrorfilmbe illő Diablo 3 reklámok
A Diablo 3-at PS3-ra a Sony és a Blizzard a The Blair Witch Project mintájára reklámozza, gyenge végeredménnyel.
Diablo 3: PS4 megjelenés 2014-ben
A Diablo 3 csak jövőre jelenik meg PS4-re, erősítette meg a Blizzard. Hiába, a csapat nem siet el semmit.
Diablo 3: újabb csalók távoztak
A Blizzard átfésülte a Diablo 3 játékosait, s ismét megvált azoktól, akik csalással próbáltak előnyre szert tenni.
Diablo 3: mozgásban a konzolos kooperatív mód
Az E3 alkalmából 15 percig volt látható a PlayStation 3 konzolra írt Diablo 3 négyfős kooperatív módja.
Pletyka: A Diablo 3 csak jövőre egészül ki
Úgy tűnik, hogy a Diablo 3 első kiegészítő lemeze csak 2014-ben fog megjelenni -- legalábbis ezt állítják a névtelen források.
E3: Ősszel jön a konzolos Diablo III
Pontos dátumot kapott a Diablo III Xbox 360-as és PlayStation 3-as változata. A játék ősszel érkezik.
Hatalmas számok a Diablo III-ban
Az egyéves évforduló alkalmából a Blizzard kiadott egy infografikát, amin érdekes statisztikai adatokat prezentálnak.
Ünnepel a Diablo III
A Blizzard a Diablo III első születésnapját ünnepli, a fejlesztők pedig játék konzolos változatáról beszélnek.
Csalók pénzéből jótékonykodik a Blizzard
Újra működik a Diablo III aukciósháza. A csalókat lekapcsolták, a pénzüket pedig jótékonysági célokra fordították.
Újra üzemel a Diablo III aukciósháza
A játék 1.0.8-as frissítése óta meg lehetett kétszerezni az aranyunkat. A Blizzard kijavította a kapitális hibát.
Kapitális hiba a Diablo III-ban
A Diablo III legutóbbi frissítésében talált hibával az aranyunk megduplázható. A Blizzard már lekapcsolta az aukciósházat.
Itt a Diablo III 1.0.8!
A mai napon megérkezett a Diablo III 1.08-as javítása, amely tovább ösztönzi a játékosokat a kooperatív játékra.
Diablo III Xbox 360-ra?
Érdekes pletyka röppent ma fel internetszerte: egy hivatalos játékkép megerősíteni látszik az Xbox 360-as Diablo létét!
Ilyen a PS3-as Diablo III
A Blizzard egy játékmenet-videón mutatja meg, hogyan néz ki a Diablo III a Sony jelenlegi konzolján.
A konzolos Diablo III-hoz nem kell folyamatos net
A GameTrailers adásában a Blizzard bejelentette: a konzolos Diablo III-hoz nem minden esetben lesz szükség internetkapcsolat.
Blizzard: probléma a Diablo III aukciósháza
A sok kritika után most már a Blizzard is belátja, hogy a Diablo III aukciósháza problémát jelent a játékmenet szempontjából.
12 millió eladott Diablo III
A problémák és a panaszok ellenére a Diablo III kitűnően teljesített a boltokban, hiszen 12 millió kópia talált eddig gazdára.
Jay Wilson már nem foglalkozik többet a Diablo III-mal
Jay Wilson hét év után kiszállt a Diablo III fejlesztéséből, s a Blizzardon belül valami más, új projektbe kezd bele.
Nyakunkon az új Diablo III patch
A Diablo 3 tavaly májusi megjelenése óta érkeznek az újabbnál újabb javítások a programhoz, melyek némelyike alaposan megkavarja a nyugodt állóvizet.