Persze akármilyen fejlettnek is számítson a GTA 4 a korábbi GTA-részekhez képest technikailag, ha egyszer a játékmenet most sem esett messze a harmadik epizód fájától, sőt, ha szabad ilyet mondani, közelebb hullott, mint eddig valaha: a GTA 4 úgy is felfogható, mint a GTA 3 remake-je, ugyanis nemcsak Liberty City tér vissza benne, de egy csomó Vice Cityben és San Andreasban szereplő lehetőség int búcsút, ugyanis a GTA 4 komolyabban veszi magát elődeinél, és ezáltal nem fér bele annyi ökörködés.
Főszereplőnk ezúttal Niko, egy szerb veterán, aki a szebb élet reményében érkezik az Államokba. Természetesen az amerikai álmot Niko bűnözéssel szeretné megvalósítani, ehhez pedig igen széles eszköztár áll rendelkezésére. Autókat lophat, küldetéseket teljesíthet, szabadon randalírozhat, miközben tömény társadalomkritika veszi körbe minden lépését. A GTA 4 egy ironikus, cinikus játék, ami nemcsak szexuális tartalma, erőszakossága és káromkodásai miatt való felnőtteknek igazán, hanem mert csak ők képesek felfogni, mit is üzen a program a modern emberiségnek.
A GTA 4 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érhető el. A játékhoz multiplayer funkció is társul, amiben barátainkat darabolhatjuk fel az online szervereken. Két kiegészítő is napvilágot látott a GTA 4-hez: a The Lost and Damned a motorosbandák életét, a The Ballad of Gay Tony pedig a klubok korrupcióját dolgozza fel.
Szerintetek ilyen gép elég már a futatásához a gta4-nek?
proci : 2,8GHz
ram: 1,5GB
videókari: Ati Radeon 9550, 256MB, 400MHz
speciel én nemszeretem a szerepjátékokat,de biztos nem rossz,ha annyian játszanak vele...
a GTA IV meg sztem legalább akkora siker lesz mint a WOW és legalább akkora rajongótáborral(már ha még nincs akkora most xD )
olyan hülyeséget meg ne írjunk már,h jajj a 8800GTS-en menni fog-e...
2 típus van az egyik télleg nem tudja, a másik meg vagánykodik a gépével...
ha nemtudod kérdezd meg a haverod,mert itt csak felháborodást keltesz xD
ha meg vagánykodni akarsz akkor ha Te kerested meg rá a pénzt akkor tedd...a szülők pénzéből nemnehéz quad procit,meg 8800GTS-t venni...
részemről ennyi,reagáljatok,ki ért velem egyet? xD
Intel core 2 Quad 2,66 GHz
2 GB DDR3
8800GTS 512MB
ASUS P5E3 Premium WIFI/AP ( X48 )
egy kis hátrány: VISTA
nos én legjobban a videókari miatt aggódom.
nektek mi a véleményetek?
SZÁNALOM