Mert a Samsung sem tudja mit kezdjen vele. Én szerintem eleve tartalék rendszernek szánták, ha netán az Android bedőlne. Azt most a droid a tuti azt kell nyomatni. És ezért a kutya nem fejleszt rá.
Hát nagy kár pedig. Csinálnak egy elég korrekt telefont (sőt telefon szériát), és akkor szarnak a rajta lévő rendszerre?
Ok. Meguntam. Valaki elárulná, hogy miért szarnak ennyire a Badára? Nehéz rá portolni? Vagy mi?
Mert ha még az lenne, hogy jön rá minden ugyan úgy, mint ami androidra is, csak 1-2 hónappal, fél évvel később, akkor még azt mondom ok. De ez mi? Kezdem bánni, hogy Wave-et vettem. Pedig a teló marha jó, ennyi pénzért. Vannak apróbb hibái, de engem tényleg egyedül csak ez a fránya oprendszer zavar. Vagyis annak is csak a tartalma, letölthető alkalmazások tekintetében.
Pl most olyan jól el lennék egy Football managerrel. Még kis adnék érte 2000 forintot szívesen, mert megérné. De amik vannak rá több száz forintért. Nevetséges. Két kezemen megtudnám számolni, hány normálisabb játék van rá (és ezek még csak a játékok).
Mert a Samsung sem tudja mit kezdjen vele. Én szerintem eleve tartalék rendszernek szánták, ha netán az Android bedőlne. Azt most a droid a tuti azt kell nyomatni. És ezért a kutya nem fejleszt rá.
Ok. Meguntam. Valaki elárulná, hogy miért szarnak ennyire a Badára? Nehéz rá portolni? Vagy mi?
Mert ha még az lenne, hogy jön rá minden ugyan úgy, mint ami androidra is, csak 1-2 hónappal, fél évvel később, akkor még azt mondom ok. De ez mi? Kezdem bánni, hogy Wave-et vettem. Pedig a teló marha jó, ennyi pénzért. Vannak apróbb hibái, de engem tényleg egyedül csak ez a fránya oprendszer zavar. Vagyis annak is csak a tartalma, letölthető alkalmazások tekintetében.
Pl most olyan jól el lennék egy Football managerrel. Még kis adnék érte 2000 forintot szívesen, mert megérné. De amik vannak rá több száz forintért. Nevetséges. Két kezemen megtudnám számolni, hány normálisabb játék van rá (és ezek még csak a játékok).
Ez valami costum cucc lehet, mert haveromnak nem így néz ki a kezelő felülete. Első tippre MIUI ha már úgy is azt írta ki az elején a videónak a telefon.
Ez valami costum cucc lehet, mert haveromnak nem így néz ki a kezelő felülete. Első tippre MIUI ha már úgy is azt írta ki az elején a videónak a telefon.
4.0.1 lesz az te haverom vett Arc S-t ő neki már olyan volt rajta De ő T-nél vette előfizetésben. Szerintem piszok jó teló, nekem bejön. Elfogadnék egyet
Egyre szimpatikusabb tetszetős most már, majd ki kell próbálni. Most már csak némi átlátszóság és egy kis háttér beállítási lehetőség kéne bele szerintem.
Nekem abban segítsetek hogy szerintetek melyiket vegyem a három közül: 1. Samsung Galaxy S3, 2. Sony Xperia S, 3. Iphone 4S.
Hát mire van szükséged? Mire használnád? Egy nyílt szabadon variálható rendszer, vagy megelégszel a zártal is (bár van JB), cserébe nagyon frankón smooth lesz az egész.
A másik meg hogy eltérő a kijelző méret is, ezt neked kell tudni mekkora neked az ideális sorban 4,8; 4,3; és 3,5 inch.
Én a szifont nem venném egyértelműen túl van árazva, vagy ha az kéne, akkor a sima 4-el megelégednék, de most várható lesz egy komolyabb frissítés, nem csak ráncfelvarrás, már megvárnám azt inkább. Ha csúcs hardver kell SGS3. e három közül én ezt venném, mert nekem fontos a kijelző mérete, de ez én vagyok. Viszont a Sony az is nagyon frankó készülék.
Citro: jobb ha a kijelzőt nézzük, nagyobb, de még ppi-ben is odaveri.
Attól függ milyen az a lejátszó, ha valami olcsó gagyi akkor mehet. Ellenben azért a jobbak odavernek a mobiloknak, kivéve az SGS1-et azt csak a nagyon drága lejátszok verik meg a Wolfson DAC miatt.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.