Kérjük jelentkezz be!

Saját könyv

Ha van valami ötleted, amit szeretnél megmutatni a többieknek, vagy a kritikákból szeretnéd magad fejleszteni, esetleg novelláddal szeretnél másokat szórakoztatni. Itt a nagy lehetőség!
#388777 blarskerin 2009. március. 27. 13:29
blarskerin
Nem tudom.
Az Űrlakóknak lemaradt a hátuljáról az ismertető, de a nyomda külön megíratta velem, hogy beküldhessék a Bookline-nak. Mégsem került oda.
Most A Major hátulján már rajta van egy rövid ismertető. Mégis lemaradt a Bookline-on.
#388773 blarskerin 2009. március. 27. 13:20
blarskerin
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek az örömömet!
Végre megjelent a Bookline kínálatában A Major című poszt-apokaliptikus regényem is!
Sajnos az ismertetőt megint lecsalták, de aki kíváncsi rá, hogy miről szól A Major, az az aláírásomban található linken elolvashatja a rövid ismertetést róla.
#386880 blarskerin 2009. március. 23. 15:24
blarskerin
Igen, ez is szerzői kiadás. Sajnos.
A betűstílussal azt próbáltam kihangsúlyozni, hogy ugyanattól a szerzőtől van ez is, mint az Űrlakók. Ugyanis a Bookline-on van egy másik Wagner József is.
Ha egyszer lesz pénzem a Mély űr kiadására, az teljesen más kinézetű lesz.

A kép egyébként a regényben többször is előforduló jelenet kicsit más, kicsit elvontabb kidolgozása.
#386876 anubys 2009. március. 23. 15:16
anubys
Gratulálok!
Ez is szerzői kiadás?
Csak egy kis személyes vélemény:
Az Űrlakókhoz jól illett ez a font a borítón, ezen viszont szerintem furcsán mutat. (Legalábbis nekem nehezen jön össze a képpel, de ez természetesen egyéni vélemény.)
#383604 blarskerin 2009. március. 18. 15:24
blarskerin
Köszönöm, SnowMen!
Igen, ugyanaz a történet. Csak a nyomtatás előtt kicsit nekiengedtem az irodalmi csiszolókorongot és kijavítottam, stilizáltam ezt azt. Van olyan, ahol egy jó oldalnyi plusz szöveget tettem bele, hogy érthetőbb legyen a jelenet is, meg a történet is.
#383598 SnowMen 2009. március. 18. 15:08
SnowMen
Gratulálok! Ez ugyanaz mint a honlapodon?
#383502 blarskerin 2009. március. 18. 11:02
blarskerin
Tegnap nagy öröm ért.
Végre sikerült megjelentetni a második könyvemet is, A Major címen és a postás meghozta a kész példányokat.
Hamarosan ez a regényem is fent lesz a Bookline kínálatában.
#381391 Ndk-turmixgép 2009. március. 13. 20:12
Ndk-turmixgép
#377014 :: anubys (2009. március. 04. 21:38)
ChristianoCortez, blarskerin! Beszereztem a könyveteket, egyenlőre nem tudom, mikor tudok rájuk időt szakítani, de a március folyamán szándékomban áll őket elolvasni.
Uh, srácok! Régóta terveztem ,hogy ezt megírom, és most végre kész van az első rész! Nézzetek rá a blogon, és mondjatok valamit
#377014 anubys 2009. március. 04. 21:38
anubys
ChristianoCortez, blarskerin! Beszereztem a könyveteket, egyenlőre nem tudom, mikor tudok rájuk időt szakítani, de a március folyamán szándékomban áll őket elolvasni.
#376813 domigery23 2009. március. 04. 16:24
domigery23
Dantes aludtál rá? Akkor végül is van történet? ( ez mindenkinek szól ) Ha van akkor létszi jelentkezzetek mert hamarosan szeretném elkezdeni addig pedig nagyon sok munka van még
#376432 domigery23 2009. március. 03. 20:02
domigery23
Hát tíz perc az végül is nem papírban mérendő mert hát ugye a történettől függ cselekmény jelentek szereplők száma. ÉS később lehet több is akár 20 perc vagy több csak nekem jelenleg egy filmem van és még van mit gyakorolnom.
#376423 domigery23 2009. március. 03. 19:55
domigery23
Hát a 18 századi anglia éjszaki munkásnegyed lila fejű Ufokkal arra nem vok. De egy hétköznapi a mában játszódóra felvok. Az effect is elméletileg meg van, de ez már részlet.

szerk: Dantesnek és másnak. Ő nekem végül is tök mindegy a lány szereplőkkel annyi gondom van hogy nincs lány az én iskolámban szóval az egyb hogy hány végül is max 10 annyival még lehet bánni. És egyb többet is szívesen elolvasok meghallgatok és döntök plusz a íróval közösen át formálhatjuk szerintem úgy hogy jó legyen.
#376416 blarskerin 2009. március. 03. 19:52
blarskerin
Szerintem az itt előforduló írogató emberkék közül bárki szívesen segít neked, Dömigery!
De azt is áruld el, hogy milyen típusú történetekre gondoltál!
Mai, lehetőleg díszletek és jelmezek nélküli csattanós kis jelenetekre? Vagy fel vagy készülve különböző effektekkel is?
#376404 domigery23 2009. március. 03. 19:42
domigery23
Üdv minden írónak!

Olyan kéréssel kérdéssel fordulok mindenkihez hogy szeretnék kis filmeket forgatni ezzel egyetlen gondom van hogy nem tok írni. Rendezni átírni ( csak ha szükséges ) azt még úgy ahogy de sajna történetem nincs. Úgy hogy ha van olyan történeted amit szívesen látnál meg filmesítve ( max 10 perc) akkor létszíves PÜben vagy msn en szólj és megbeszéljük a részleteket. Ellőre is köszönöm
#375374 SnowMen 2009. március. 01. 21:03
SnowMen
Nekem a Major tetszett különösen. Megvolt a hangulata. Igazán szép munka!

ui: blogomon már öt novella van fent
#373246 blarskerin 2009. február. 26. 13:07
blarskerin
Igen. A címe sajnos nem ugrik be.
Az akciók, a jövő ábrázolása, egyes helyzetek és megoldásuk természetesen eltér a könyv és a film esetében.
De amikor először olvastam a film sztoriját, egyszerűen leesett az állam. Az alap ötlet annyira azonos, hogy az elképesztő.
Persze lehet arra hivatkozni, hogy két embernek támadhatnak nagyon hasonló ötletei egymástól függetlenül is.

Én nem tagadom, hogy a Freelancer és a Sea Dogs 2 (Pirates of the Caribbean) inspirált az én játék ötletemben.
Egy olyan szimulátorként induló játékon kezdtem törni a fejemet, amiben a karakter nem egyedül van az űrhajón, hanem társakat kell felvennie. És az alap sztori után (részben már közben is) igen sok dologhoz kezdhet. Lehet kalandor, lehet fejvadász, kalóz, kereskedő, vagy katona. Harcolhat a hajójával, de egyes űrhajók fedélzetén is.
És a sztorit követően akár nagy kereskedő, vagy hadihajót is szerezhet, vagy egy egész űrállomást. Építhet kereskedelmi birodalmat, vagy hadihajókkal hódítani is kezdhet.

De mivel a játékom ötletére senki sem válaszolt, elkezdtem regény formájában megírni a sztorit. Eredetileg az is volt a címe, hogy a "Játék sztorija".
#373235 blarskerin 2009. február. 26. 12:50
blarskerin
Te ezt komolyan kérdezed?
Egyrészt arra sincsen pénzem, hogy igazán nekiláthatnék kiadatni a könyveimet.
Másrészt van egy régi sztorim az efféle védelem értékéről.

Nemere István magyar írónak vagy egy Holtak harca c. könyve. Egy bűnbanda feje megöli a felügyelő családját, majd hibernálásba menekül az őt üldöző felügyelő elől. A felügyelő is lehibernáltatja magát és jóval később, a jövőben kerülnek ismét szembe egymással, egy békésebb, harcra nem igazán alkalmas világban. Természetesen megvívják a harcukat, melyben (némi segítséggel) győz a jó.

Nem ismerős a történet? Egészen kis módosítással egy nagyon hasonló filmet készítettek Stallone főszereplésével a magyar regény megjelenése után jó pár évvel. De ha azt hiszed, hogy Nemere egy fillért is ki tudott verni az amcsi filmesekből, akkor nagyon tévedsz.
#373228 találd]{i 2009. február. 26. 12:32
találd]{i
Te blars : Ugye levédetted a könyved tartalmát ? Nehogy egyszer viszontlásd egy játékban ami után egy fityinget sem kaptál.
#373225 blarskerin 2009. február. 26. 12:20
blarskerin
Gondoltam. Két helyre el is küldtem a Mély űr alapötletét. Ez a regény sorozat kezdetének szánt könyvem ugyanis egy tervezett játék sztori-vonalának egyik verziója lenne.
Ahol a történet elágazna, a játékos másfelé is mehetne, ott egy másik regény, másik szereplőjén keresztül megy majd tovább a történet.

Választ persze erre sem kaptam, ahogyan más regényemet is küldtem már el kiadónak, de onnan sem válaszoltak, csak annyit, hogy megkapták.
#373224 találd]{i 2009. február. 26. 12:14
találd]{i
blarskerin : Gondoltál már arra, hogy beszélsz egy játék készítő vállalattal, hogy csinálják meg egy könyved játék változatát ? Szerintem lenne sikere...
#373223 blarskerin 2009. február. 26. 12:09
blarskerin
Köszönöm Sarevok18!
Gondolom, a fejvadásznál, meg Clara üres szobájában levő papírokra gondolsz.
A papírt akármi hasonló rendeltetésű jegyzetblokknak is veheted.
Bár lehet, csak én vagyok elmaradott fazon, de nekem mindig van kéznél egy csomó cetlim, amire fel tudok írni valami hirtelen fontossá váló adatot.
Egyszerűbb papírt írni, mint műanyag fóliáról, vagy valami szintetikus akármiről beszélni.

A többi, tényleg fontos adat a szereplők nyakában lógó, igazolványként, irattárcaként és pénztárcaként is szolgáló kártyán van, amit a adat-vizornak nevezett (laptopként, vagy notebook-ként szolgáló) szerkezettel tudnak leolvasni, illetve módosítani a rajta levő adatokat.
#373212 Sarevok18 2009. február. 26. 11:38
Sarevok18
Nekem nagyon tetszik ez az új sci-fi írásod. Szinte hibátlan, amit nagyon tudok becsülni. Egyetlen dolog van ami zavar, de ez nem hiba, inkább csak egy kicsit furcsa. A papír, azért az űrkorszakban mindenféle modern cucc mellett nehogy már papírra írjanak! Ezt Asimovnál még elnéztem, fene se gondolta akkor, hogy lesz PDA, meg Notebook... Meg ahhoz mennyi fát kelleni kivágni...
#373141 blarskerin 2009. február. 25. 23:59
blarskerin
Természetesen érdekel a véleményed!
Mindenkitől szívesen veszem, ha véleményt mond az írásaimról.
#373139 anubys 2009. február. 25. 23:49
anubys

Nem gond.
Várhatóan jövő hét végéig nem lesz időm foglalkozni vele, de utána mindenképp elolvasom, és ha érdekel, írok róla véleményt.
#373137 blarskerin 2009. február. 25. 23:29
blarskerin
Köszi! Mint kezdő írónak sajnos elég kevés vásárlóm van.
És bocsi, hogy hosszan szerkesztgettem a hozzászólásomat!