A THQ Nordic a birtokában lévő franchise-okat sorra próbálja feléleszteni, rebootolni, folytatni, több-kevesebb sikerrel, az eredményekre pedig a költségvetés is rányomja a bélyegét. Mindenesetre a lelkesedést nem lehet elvitatni, elvégre az utóbbi hónapokban majdnem minden PC Gurura jutott legalább egy teszt a kiadótól. De általában inkább kettő. Ezúttal a stratégiai-RPG mix, a SpellForce-széria jutott el régóta várt harmadik epizódjához, valamint feléledt és újrázott egyet a kalandjátékok műfaját erősítő Black Mirror is (nem, semmi köze a tévésorozathoz). Mivel tényleg rebootról van szó, illetve mert esélyesen már senki nem emlékszik a 2003-as, 2004-es eredetire, azt szerintem hagyjuk is – a lényeg úgyis az lenne, hogy a technika és a kor már túlhaladt azon, egy mai játékost esélyesen nem kötne le az elöregedett technológia és mechanika. Szóval a lehetőség adott egy nagyon szép visszatérésre, amikor tulajdonképpen nincs is túl sok vetélytárs ebben a közegben. A Daedalic már bejelentkezett a legtöbb hagyományos kalanddal, mostanság Sherlock Holmest sem várjuk köreinkbe, ahogy a Focus Home lovecrafti horrorját sem. Az új Black Mirror mögött álló csapat ráadásul tapasztalt a zsánerben, hiszen kellemes videojátékok kapcsolódnak a fejlesztők nevéhez.

Home sweet home

Roppant izgalmas felütéssel indít a játék, ugyanis David Gordon bőrébe bújva az a játékos feladata, hogy meglátogatva a családi házat, megismerje a főhős múltját és örökségét. David apja halála után a hatalmas kúria a fiatalemberre vár, azonban az 1926-ban, Skócia vízpartjánál játszódó sztori tartogat némi meglepetést és izgalmat. Jómagam például kicsit meglepődtem a nyitó képsoroknál, mikor ijesztő hangok társaságában rohangáltam a dombok, ősi építmények között, majd lángra gyúlva elismerően bólintottam, miszerint ez a mese nekem való, mert ha nem is véres és beles horror, azért kellemes kísértethistóriának tűnik, nem délutáni matinénak. Később a főszereplő bőrébe bújva fedeztem fel a meglehetősen méretes birtokot, a zöldházat, a kis kápolnát és a temetőt, a nagy villa összes szobáját és az eldugott sarkokat. Lassan pedig azt vettem észre, hogy egészen leköt a sztori, élvezem a kis fejtörőket, a viszonylag logikus kihívásokat, a karakterek reakcióit – még akkor is, ha láthatóan nem ez a legjobb kalandjáték, amivel életem során játszottam. De hogy mi a titka, miért érdemes leülni elé? Erről majd később értekezzünk, addig jöjjön még néhány információ.

Klasszikus és modern mezsgyéjén

Összehasonlíthatnánk a külsőt az eredeti epizódok látványával, de nem tesszük, mert ugye most nem azokról van szó, ráadásul azóta eltelt jó pár év, a jelenlegi etalon meg kellemes pillanatai ellenére sem az új Black Mirror. A kamera barátságos módon, de rögzített, avagy nem lehet összevissza mozgatni, járatni mindenfelé, a különböző helyiségekben észrevétlenül követi a hőst a lencse, ami rendjén van, mert így kap egy kis filmes hatást a kaland, viszont a régi gyerekbetegségek nem jönnek elő. Szóval viszonylag kiforrott a rendszer, a külső nézetben végrehajtott mozgás már inkább rejt néhány bukkanót. A karaktert mozgatva mindenhez oda lehet sétálni, a használható tárgyakat gyorsan fel lehet fedezni a képernyőn (először kör, majd utasítás jelzi az interakció lehetőségét), ami viszont bosszantó, az az ajtók igénybevétele. Merthogy a jóemberrel odasétálsz a kijárat/bejárat közelébe, és máris jön a töltőképernyő. Nincs „biztosan bezárod az ablakot?” és nincs várakozás, hogy átlépj a küszöbön. Bizony, ha már a küszöbig, de inkább az azt megelőző egy méterig eljutottál, fáradj át, majd maximum újra gyalogolsz kicsit.

Ugyanilyen frusztráló egyébként a beszélgetés is. Vagyis mondom úgy: engem az őrületbe tudott kergetni régen is, amikor újra elnyomhattam a már hatszor elismételt megjegyzést/kérdést, az nem tűnt el a sorból, a másik fél pedig ugyanúgy hatodik alkalommal hadarta el unott válaszát, és nem képelt fel, hogy „miazistenértnemértedmegteSZERENCSÉTLEN??!!” – vagy valami hasonló. Ez itt is itt van, elég csak rányomni valamire, mert azt hiszed, „az a jelzés ott biztosan mást takar”, de nem, kérlek, az ugyanaz, szóval ne is erőlködj, magadnak spórolsz meg egy kevéske hajszálat.

Hálás feladat azonban a villában kódorgás a felsoroltak ellenére is, elvégre a hangulat adott. Meghalt a fater, mindenki fura és gyanús, főleg a komornyik… meg a kertész, akinek a szeme sem áll jól. Találni mesterkulcsot, amit állítgatni lehet, számolgatós és logikázós feladványt, titkos rekeszeket a szekrényekben, sőt még egy kis makettet is, amit nyugodtan kiegészíthetsz és nyitogathatsz a rejtekhelyekért és megfejtésekért. A múltidézős, szellemes jelenetek nem túl rémisztőek, de legalább az atmoszféra megvan, no és ez az, ami leginkább megadja a játék sava-borsát.

Akciósan ne hagyd ki!

Le kell szögezni, a Black Mirror semmilyen téren nem kiemelkedő, nem formabontó, nem mutat igazi újdonságot, de… ettől függetlenül működik. Az épületbelsők egészen kellemes összképet mutatnak, a hangok a nyikorgásokkal, az elöregedett fatákolmány zajaival szintén, a párbeszédek pedig egészen jók lettek a gamescomos demóhoz képest. Persze a német szinkron nagyságrendekkel minőségibb, mint az angol, de attól sajnos frászt kapok, szóval ezt az opciót nem tudtam kiélvezni. Ami viszont botrányos mind a régi epizódokhoz, mind pedig a mai kalandjátékokhoz viszonyítva: a játékidő keresgéléssel és mindennel együtt is kábé 5 óra, nem sokkal több, azután kapunk pár apró kirakóst (nagyjából 8 képből álló puzzle-ök, semmi egyéb), meg néhány karakterrajzot, kösz a nagy semmit. Az achievementeket és trófeákat legalább szórja a program, arra nem lehet panasz.

Magyarul a felélesztés egészen visszafogott, ami azt jelenti, hogy alapvetően nem rombolta le a THQ Nordic a széria hírnevét, de igazából ahhoz hozzá sem kellett volna nyúlnia az eredményt megfigyelve. Jópofa, szerethető, de sokáig senkit sem fog lekötni, egy év múlva esélyesen én sem emlékszem majd rá, illetve technikailag sem nyújt semmi extrát. Sőt a konzolos és a PC-s verziók egyaránt bugosak, ami azért kiábrándító. Nálam a steames változat szerencsére nagyon megjuhászkodóan teljesített, maximális beállítások mellett is hasított, de sokan panaszkodnak gamebraking hibákra, amik miatt aztán újra kell indítani a teljes sztorit. Ez persze akkor sem öröm, ha csak 5 óra a végigjátszás, de várjál csak, így azért kitoldható a játékidő, nem? Nem.

Vagy legalábbis ne ebben a formában legyen hosszabbítás, úgy gondolom. Szóval bármennyire is élveztem a játék nyújtotta borzongató kalandot, az árazást túlzásnak érzem, ráadásul jobban is odafigyelhettek volna a fejlesztők a végeredményre. Bár gondolom, az is a pakliban lehetett, hogy a kiadó még a karácsonyi dömping előtt piacra akarta dobni a klasszikus címet, amire aztán talán sokan ugranak. Hát, majd meglátjuk, de véleményem szerint újabb reboot vagy folytatás egy darabig nem várható a franchise történetében, a programot meg csak akkor vedd meg, ha legalább 20 euróra csökkentik az árát. Tényleg sajnálom. Pláne, hogy a könyvtárban elrejtett idézeteket (Poe és Lovecraft) például nagyon élveztem.