Bár azt azért nem garantálom, hogy ugyanilyen könnyű a pályaválasztás és karrierépítés a valóságban, vagy ennyire fontos a sikerhez a Candy Crush. Utóbbinak, mondjuk, a magam részéről örülök, mert néha ritka rosszul mentek a hármasításra épülő vizsgák, így félek belegondolni, hova jutottam volna velük. De ne szaladjunk ennyire előre. A Growing Up lényege, hogy születésünktől az érettségiig elnavigáljuk magunkat az élet iskolájában. Ehhez mindössze némi menedzserszemléletre van szükségünk és pár jó döntésre. No meg arra, hogy ne ütközzünk meg a játékmenet okozta furcsa helyzeteken, például, ha 10 évesen még nem tudunk olvasni, mert tudósnak készülünk, és ezért eddig a matekra koncentráltunk.

Kicsi vagyok, székre mászok

A játék menedzser része szinte rögtön születésünk után kezdődik. Az agytérképen egymáshoz kapcsolódó neuronokat kell egyesével megnyitnunk, amik vagy tudáspontot adnak, amivel a kiválasztott ismeretet (kezdéskor: mászás, gügyögés, sírás) oldhatjuk fel, vagy öt alapértékünk egyikét növelik, hogy kevesebb tudáspont is elég legyen. Ezután kevéske szabadidőnket arra fordíthatjuk, hogy mesteri szintre fejlesszük a megnyitott képességet, ezzel is pontokat szerezve. Aztán, ahogy cseperedünk, úgy bonyolódik a helyzet. Az agytérképen folyamatosan új, többnyire hasznos elemek jelennek meg, növelhetjük az ott elköthető pontjainkat, ahogy a szabadidőnket is kibővíthetjük. Cserébe ügyelnünk kell arra, hogy ne fáradjunk el fejben, és szüleinknek se okozzunk csalódást, sőt még különleges kéréseiket is érdemes teljesíteni a klassz bónuszokért. Emellett megismerünk új embereket, akikkel összebarátkozhatunk és kalandozhatunk iskola és a házi feladat között, ezzel új helyszínekre is elvetődünk, ahol tanterven kívüli képességeket tanulhatunk, dolgozhatunk némi zsebpénzért, hasznos holmikat vásárolhatunk, és persze kikapcsolódhatunk. Az ovi, iskola és gimnázium végén pedig vizsga vár (az általam rettegett match 3 kivitelben), amire készülnünk kell némi célzott tanulással. Nagyjából ennyi az egész játék. Nem túl bonyolult, nem túl vad, és nem is túl nehéz.

Magasabb évfolyamba léphet

Azért a játékmechanikákra is ráfért volna talán még egy kis tanulás, és jobb vizsga. Az agytérkép jó, és ha néha ki is szúr velünk az RNG, azért gimnáziumra már letarolhatjuk a teljes táblát. A gond inkább ott kezdődik, amikor egyensúlyozni kezdjük szüleink elégedettsége és saját stresszintünk között. Szinte bármi, ami egyiket növeli, a másikat csökkenteni fogja, így elég gyorsan unalmas tili-tolivá válik a rendszer. Szerencsére kajákkal is növelhetjük a mentális egészségünk (szülői homlokráncolás nélkül), ami viszont nem feltétlen a legjobb üzenet a játékosok számára. A grafika békésen képregényes, ráadásul jó volt újra látni a '90-es évek néhány jellegzetes elemét, a tanulási folyamatok pedig kimondottan jópofa karikatúrákat kaptak, kárpótlásul, hogy mennyit kell kattintgatni egy szorgosabb napon. A zene nagyon jó, legtöbbször vidám és energikus, a hanghatások nem sok vizet zavarnak, szinkron sajnos nincs, pedig a főbb karaktereknél feldobta volna a hangulatot.

A játékidő határozottságunktól függően 3-6 óra lehet, és tulajdonképpen itt is újrakezdjük a játékot, de itt nem olyan bosszantó a rövidebb menetek miatt (igen, ez neked szólt, Liberation!), főleg, mivel remek móka, hogy a saját idegesítően öreg és akadékoskodó szüleink leszünk. Valamiért visszaugorva a '90-es évekbe – de egy kis szerencsével nem ugyanazokkal a barátokkal összefutva, némi változatosság kedvéért. Összeségében kellemes kis unaloműző játék lett a Growing Up, részben életszimulátor, részben logikai, egészen enyhe vizuális novella beütéssel. A világot nem váltja meg (és páran fújnak rá, amiért elég sokban épít a 2018-as Chinese Parentsre), de békés kikapcsolódásra vágyóknak jó választás lehet, még akár stresszoldásra is, egy hamburger helyett.