Mindig nehéz időszak, amikor egy sorozat történetében eljön a váltás ideje, hiszen garantálható, hogy lesznek olyanok, akik a pokolba fogják kívánni a fejlesztőket, amiért változtatni merészeltek – legyen szó akár új irányról, akár visszatérésről a gyökerekhez, ha éppen egy régebbi franchise-ról van szó. Nos, a Project CARS esetében ez már az első videókat követően kibukott, hiszen az alapján a harmadik rész minden volt, csak szimulátor nem. A 2015-ös első és a 2017-es második felvonás rajongói közül tehát sokan sarkon fordultak – pláne akkor, amikor a Slightly Mad Studios kijelentette, hogy ez bizony a szintén általuk készített Need for Speed: Shift spirituális utódja lesz. És bár valahol nyilván érthető ez a reakció, én mégis azt mondom, hogy nem érdemes hátat fordítani a Project CARS 3-nak, az egészen váratlan koncepció mögött ugyanis egy kifejezetten szórakoztató és modern autóverseny rejtőzik.

Bár a fejlesztők szabadkoztak, hogy a Project CARS 3 alatt pontosan ugyanaz a fizika dolgozik, mint az előző két rész alatt, ezzel ne hagyjátok becsapni magatokat: a kezelés tekintetében ég és föld a különbség a két irány között. Az új játék még a megszokott segítségek teljes kikapcsolását követően sem képes letagadni magáról, hogy egy fél-arcade cím: a kissé elnagyolt és egészen megbocsátó vezetési modell köszönőviszonyban sincs a szimulátorokkal. Olyannyira, hogy szinte minden egyes autó óriási késztetést érez arra, hogy a kanyarkijáratokon túlkormányzottá váljon, de persze teljesen kontrollálható mértékben – maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül van annyi driftelés a Project CARS 3 trailereiben, ez ugyanis állandó és visszatérő elem. Emiatt egyébként kicsit úgy viselkednek az autók, mintha egy hurkapálcát tűztek volna a tömegközéppontjukba, ami minden, csak nem reális, de ha ettől lesz konzisztens és élvezetes a vezetési élmény, hát legyen.

Afelől márpedig ne legyen kétségetek, hogy a Project CARS 3 járgányait jó érzés terelgetni, hiszen a játék minden porcikáján érződik, hogy olyanok készítették, akik veteránnak számítanak az autóversenyes műfajban. És bár a szimulátorok mélysége és precizitása hiányzik (olyannyira, hogy gumikopás és üzemanyagfogyás például nincs is), azért így is bőven érezzük az alattunk dolgozó lóerőket, és ahogy haladunk felfelé a ranglétrán, az utcai négykerekűeket túraautókra, majd erősebb GT versenygépekre, prototípusokra vagy akár nyitott kerekűekre cserélve, úgy fogunk egyre többet és többet küzdeni velük – persze abszolút jó értelemben. 

Miután a fizika és a játék jellege alaposan megváltozott, ezért maga a felépítés és a hangsúly is teljesen más, mint eddig. A karrier tulajdonképpen a Gran Turismo által lefektetett klasszikus alapokon nyugszik, miszerint a rendelkezésünkre álló, kezdeti kreditösszegből vennünk kell egy gyengébb autót, amit aztán kedvünk szerint tuningolhatunk és fejlesztgethetünk, akár a festéssel, a matricákkal és a rendszámtáblával is játszadozva. A versenysorozatok tucatjai szép lassan nyílnak meg, ahogy teljesítjük a bónusz feladatokat (ezekről kicsit később), a kihívás pedig fokozatosan nő, egyre komolyabb géposztályokkal. Emellett pedig a mennyiségre sem lehet panaszunk, hiszen a Project CARS 3 karrierje nagyon hosszú, ami egyrészt lehetőséget nyújt arra, hogy elidőzhessünk egy-egy megkedvelt járgány mellett, másrészt tényleg igen komoly játékidőt kapunk a 60 euróért cserébe. Ami pedig jó hír, hogy a játék nemcsak hosszú, de változatos is, ami nemcsak a több mint 120 nyomvonalnak és a több mint 200 különböző autónak köszönhető, hanem annak is, hogy többféle versenytípus is akad (köztük néhány poénos darab, például az, ahol akadályok elütésével kell minél több pontot szerezni). Igaz, ezek balanszolása nem sikerült a legjobbra, hiszen amíg a versenyek tipikusan könnyűek, addig az időmérős kihívásokat sokkal nehezebb „aranyra” megcsinálni.

Beszéljünk kicsit az imént említett bónusz feladatokról is, amik szintén csempésznek egy kis változatosságot a versenyekbe, ezzel is belesimulva az új fél-arcade megközelítésbe. Minden versenyen van három extra objektíva, amiket teljesítve érmeket szerezhetünk. Ezek sokfélék lehetnek: fussuk meg a leggyorsabb kört, hibátlanul teljesítsünk bizonyos mennyiségű kanyart, vezessünk legalább egy körön keresztül – a sort hosszasan lehetne folytatni. Maga a rendszer számomra szimpatikus volt, mert legalább feldobta kicsit azokat a versenyeket, ahol egyébként utcahosszal nyertem (szerencsére azért bőven akadtak akadtak izgalmas futamok is), viszont itt is vannak olyanok, ahol a fejlesztők kicsit elvetették a sulykot. Örömteli például, hogy a Project CARS 3 mindenféle technikai gond nélkül képes kezelni egyszerre 20 autót, de amikor a híresen szűk brit pályákon behajít minket a játék a mezőny közepére (természetesen tipikusan brit időjárás mellett), majd azt kéri tőlünk, hogy a 11. helyről akkor legyünk szívesek bemutatni tíz tiszta előzést, akkor az minden, csak nem racionális. Ez még egy mezei túraautóversenyen sem menne egyszerűen – nemhogy egy videojátékban.

Ha már időjárás: a gumi- és a pályafizikával ellentétben ez szerencsére dinamikus, akárcsak a napszakok, így a váltakozó körülmények nagyon izgalmas versenyeket szülnek – akár még rövid távon is, hiszen a virtuális óra általában jócskán fel van pörgetve. A futamok pedig nemcsak változatosak, hanem látványosak is: kiemelkedőnek talán nem mondanám, de összességében a Project CARS 3 egy kifejezetten csinos játék, amely ráadásul minden körülmények között remekül fut – az általunk tesztelt PS4-verzió legalábbis nem nagyon produkált technikai bakit. Más jellegű hibát sajnos már igen: az átvezetőknél például nem egyszer láttam textúra glitcheket, de az objektívák mérése során is tapasztalni furcsaságokat. Kicsit túltolták emellett szerintem az XP-rendszert is, ami elsősorban az elérhető autókkal és a kreditekkel van összefüggésben: az egyes futamok alapján hosszú másodpercekig kell néznünk, ahogy pörögnek a pontok, miután egyszerre több szempont alapján is mér a játék, számos karrierszintű objektívával. Ilyen téren a kevesebb most tényleg több lett volna, egy jóval áramvonalasabb és átláthatóbb szisztéma is tökéletesen megfelelt volna a célra.

Aki nemcsak a gépi ellenfelekkel, hanem hús-vér pilótákkal szemben is megnézné, hogy mire képes, az megteheti, erre pedig a Rivals menüpont a legjobb lehetőség, ami a műfajban egyre divatosabbá váló aszinkron multiplayert teszi bele a csomagba. Napi, heti és havi kihívásokról van szó, ahol előre meghatározott pálya-autó kombinációk mellett kell a legjobb időt letennünk az aszfaltra. Így aki imádja farigcsálni a tizedeket és a századokat, az itt szó szerint minden nap talál magának elfoglaltságot.

Mindent összevetve, az szinte garantálható, hogy a Project CARS 3 megítélése erősen felemás lesz, hiszen hiába érződnek itt-ott a gyökerek, az vitán felül kijelenthető, hogy a harmadik rész feladta a szimulátoros jelleget, jókora lépést téve a műfaj könnyedebb darabjai felé – ami egyébként érdekes párhuzamban van azzal, hogy a Slightly Mad csapatát időközben felvásárolta a Codemasters (de ennek a játéknak még nem ők a kiadói, hanem a Bandai Namco). Ahelyett azonban, hogy két szék között a padlóra pottyantak volna, sikerült összetenniük egy egészen szórakoztató, nagyon tartalmas és kifejezetten profi fél-arcade (vagy hardcore-arcade, ha úgy tetszik) autóversenyt, amely ugyan semennyire nem lendíti előre a műfajt, és inkább a már bevált elemekből táplálkozik, de akik vevőek az ilyesfajta autóversenyekre, azok nem fognak benne csalódni.