A világ a kihalás szélére sodródott. Ennek jeleit talán nem látjuk minden nap (vagy csak nem akarjuk látni), de szépen lassan, több évszázados rombolással az emberiség véglegesen tönkretette ezt az egykor gyönyörű bolygót. Gyűjthetjük szelektíven a hulladékot, ültethetünk még egy fát, vagy végleg kiszoríthatjuk a műanyagot a mindennapi életünkből, de a helyzet már visszafordíthatatlan és ennél már csak súlyosabb lesz. A Shin Megami Tensei 3 az egyetlen lehetséges megoldást kínálja fel az újrakezdés reményében: az egész emberiségnek ki kell pusztulnia. Egy hatalmas, a földfelszínen végigsöprő kataklizmának kell végbemennie, hogy utána tiszta lappal kezdhessen az a maroknyi túlélő, akik valamilyen csoda folytán életben maradtak. Egy halott világ romjain pedig mindig új élet fogan, így szépen fokozatosan helyreállhat a Föld békéje – igen ám, de milyen áron?

Eljött a vég

Megtehetjük-e mindezt a felsőbb jó érdekében? Kinek van joga istent játszani egy istentelen világban? A „Conception” – mely egy hatalmas, elsöprő erejű katasztrófa képében jött el – egy szempillantás alatt söpört végig Tokión, és változtatta azt elnéptelenedett, sivataggal borított pusztasággá, ahol az egykori emberek már csak itt ragadt lelkek képében tengődnek, és sokszor ők sem értik, hogy mi ez az egész, ami körülöttük történik. Főszereplőnk egy fiatal középiskolás srác (nevét mi adhatjuk meg), aki a városba érve egyre különösebb történésekre lesz figyelmes. Nem csupán egy rejtélyes idegen elegyedik vele szóba, de tanárnője is rögtön arra kéri, hogy bámészkodás helyett minél előbb igyekezzen a közeli kórházba – aztán nem sokkal később beüt a krach. Helyzetünk szerencsés, hiszen a kórházban tartózkodók valami miatt nem halnak meg, ám így sem ússzuk meg épp bőrrel: egy parazitát nyomnak le a torkunkon, minek köszönhetően félig ember, félig démon lényként, úgynevezett Demi-fiend formában térünk magunkhoz az egyik átalakult teremben.

Kilépve szinte azonnal szembesülhetünk vele, hogy a világ (de legalábbis Tokió) megváltozott, és létrejött a Vortex World: a város nemcsak külsőleg alakult át, hanem jócskán ellepték a démonok is, akik,  bármerre is járunk, kvázi klasszikus dungeonné változtatják a helyszíneket,. Ezt értsd úgy, hogy a térkép bármely részén mész be egy bejárható épületbe, ott teljesen random, old school JRPG módjára bármikor megtámadhat valami. Fő feladatunk lesz, hogy megtaláljuk a túlélőket, valamint rájöjjünk, hogy miféle sötét erők munkálkodnak a háttérben, amikben a kedves tanárnőnk bizony láthatóan nyakig benne van.

Perszónák helyett démonok

Óhatatlanul is adja magát az összehasonlítás az Atlus másik nagy sikerszériájával, a Persona-játékokkal, hiszen utóbbiak pont a Shin Megami Tensei-részek spin-offjaiként születtek meg és nőtték ki magukat – és ez az a pont, ahol a kutya el van ásva. Ma már bármelyik újabb Persona-epizódot nyugodt szívvel lehet ajánlani a nyugati stílusvilághoz szokott, casual játékos rétegnek is, azonban a Nocturne még a régi idők gyermeke. Abból a korból való, ahol nem színesítették holmi minijátékok a játékmenet, hanem a tiszta grindfest vitte a prímet. Nincs minimap, így ha tájékozódni szeretnénk, akkor állandóan külön kell megnyitogatni a térképet, és megnézni, hogy karakterünk a Silent Hill mintájára mi újat rajzolt be nekünk. Ehhez mérten maga a játékmenet sem túl változatos. Haladunk helyszínről helyszínre, gyilkoljuk a démonokat, lapátoljuk az XP-t és közben próbálunk a történet végére járni. 

Klasszikus körökre osztott harcrendszerrel van dolgunk, amit akár automata módba is kapcsolhatunk, ha ráuntunk, hogy ötpercenként ugrik valami a nyakunkba. Erre azonban érdemes odafigyelni, mert táposabb démonoknál hiába próbálja a gép mindig a lehető legjobb taktikát megtalálni, simán lehet, hogy néhány csapás után ott vérzünk. Találhatunk különféle lényeket is, melyeket bátran a magunk oldalára állíthatunk, de ezek itt csupán kellékek, semmiféle kidolgozott személyiségük nincsen. A harcokban jól jönnek (és új képességeket is taníthatunk nekik), de a gyakorlatban egyikért sem fájt a szívem, mikor elvesztettem egy nagyobb összecsapás során. Természetesen főszereplőnk is fejlődik: szintlépésenként kioszthatunk neki tapasztalati pontokat, melyek bizonyos statisztikáit javítják. Szerezhetünk élet- és mana-töltő löttyöket, valamint még rengeteg egyéb felvehető cuccot, amiket, ha semmi hasznukat nem látjuk, el is adhatunk egy boltosnál.

Ráncfelvarrt pusztaság

A HD kiadás nagy előnye, hogy teljesen lecserélték a karakterek elmosott, pixeles modelljeit, és helyettük új, 3D-s verziókra változtatták őket. A helyszíneket is korszerűsítették, az átvezető videók viszont sajnos megtartották a régi, 4:3-as képarányba csomagolt, alacsonyabb bitrátával rendelkező mivoltukat. A japán szinkron mellé került angol is, ami egészen korrektre sikeredett, bár az igazi még mindig az eredeti japán hang + angol felirat kombó, legalábbis én ezt ajánlom első nekifutásra. Ha az ember nem a Deluxe kiadást tervezi megvenni, a könnyített nehézségi fokozatot (Merciful néven) akkor is ingyenesen letölthető DLC formájában kapja meg. Erről már meséltem az előzetesben, tulajdonképpen olyan könnyű tőle a Nocturne, mint egy laza délutáni séta a parkban. A kihívást egész nyugodtan el lehet felejteni, ezt választva akár az első boss is sérülés nélkül gyűrhető le. A Suspend Save ellenben kifejezetten hasznos funkció, hiszen segítségével automatikusan ment egyet a játék, ha kilépünk.

A Shin Megami Tensei 3 Nocturne egy jó játék, de már igencsak eljárt felette az idő. Bármelyik Persona köröket ver rá kidolgozottabb karaktereivel és játékmenetével, éppen ezért elsősorban tényleg csak azoknak merném ajánlani, akik vagy szerették a 2000-es évek elején megjelent eredetit, vagy nem riadnak vissza a klasszikus, orrvérzésig grindolós JRPG stílustól. Kíváncsi vagyok, hogy a nyugati ízlésvilágnak mennyire felel majd meg ez az old school műfaji egyveleg (a japán kiadás eladási számai azért elég bíztatóak), hiszen sokan már a Final Fantasy 7 Remake kapcsán is húzták a szájukat. Nem lett kevésbé rétegjáték tehát a Nocturne (és egy kicsit túl is lett árazva), de aki krónikus Persona elvonási tünetekben szenved, az nyugodtan próbáljon rá, sőt, ha minden jól megy, még idén megérkezik a Shin Megami Tensei 5 is (bár eddig csak a Nintendo Switch-verzió lett bejelentve), úgyhogy a démonirtásnak biztosan nem mostanában lesz vége!