Egyre több indie fejlesztő fedezi fel magának újból az extrémsportos címeket, és bár nem mindegyik próbálkozás sül el egyöntetűen pozitívan, azt mindenképpen jó látni, hogy az innovációra megvan a hajlandóság. A műfaj nagy öregjét, a tavaly megújult és még mindig észveszejtően szórakoztató Tony Hawk-szériát amúgy is nehéz lenne überelni, a megszokottól eltérő megközelítés ugyanakkor tartogathat friss élményeket – pontosan ez az, ami miatt a Skate City létjogosultsága is megkérdőjelezhetetlen, hiszen teljesen új oldalról közelíti meg a gördeszkázást.

Ha elemeire bontjuk, akkor persze már kevésbé újító az Apple Arcade platformon másfél éve elérhető, most pedig PC-re, PlayStationre, Xboxra és Switchre is ellátogató játék, hiszen mind az oldalnézet, mind pedig az analógkaros irányítás olyasvalami, amit láttunk már korábban. Így, ebben a csomagban azonban mégis újszerűen hat, ráadásul ezért az egészért mindössze 10 eurót kell fizetnünk, ami határozottan pénztárcabarát egy ilyen hiánypótló alkotásért. Ennek fényében az is megbocsátható, hogy a Skate City nem egy túlságosan tartalmas játék: mindössze három városban (Los Angeles, Oslo, Barcelona) gurulhatunk, ami nem kifejezetten sok. Ráadásul a 2D-s gameplay miatt túl nagy szabadságunk sincs, így a valós deszkás spotok által inspirált helyszíneken pár perc alatt körbe lehet érni (a pályák egyfajta hurokként épülnek fel, tehát nincs elejük és végük), ami miatt egészen hamar ki lehet őket ismerni.

Ettől függetlenül maga a „fíling” nagyon ott van a szeren: tökéletesen átjön az az érzés, ahogy gurulgatsz az utcán, teljesen egyszerű, hihető, hétköznapi környezetben, itt-ott pedig "beadsz" néhány egyszerű trükköt. Ez a laza megközelítés, valamint a háttérzene és a képi világ együttese már-már melankólikus hangulatot kölcsönöz a játéknak, de pont ettől lesz meg az a chillezős, kissé álomszerű hangulat, ami a Skate City egyik fő vonzereje. Mindeközben ugyanakkor megvan a tanulási folyamat: az analóg karról indítható flip trükkök, valamint a ravaszokra tett spinek és manualok elsajátításához kell némi idő – főleg akkor, ha még egymásba is szeretnénk fűzni őket. Valójában azonban kifejezetten intuitív az egész, ráadásul a gyűjthető pontokból deszkásunkat is fejleszthetjük, akinek így javul a gyorsasága, egyensúlya és egyéb tulajdonságai, ami a trükközést is megkönnyíti – sőt még nyolc új mozdulatot (többségében grabeket) is megtanulhatunk.

Említettem a pontokat: ezeket a különféle kihívások teljesítésével lehet gyűjteni. Alapvetően jó, hogy akad ilyesmi a játékban, hiszen némileg kitolja a szavatosságot, valamint nem árt az sem, hogy a nagy szabadság közepette akadnak elérendő célok is. Sokszor azonban azt vettem észre, hogy a challenge-ek gyökeresen szembemennek azzal az alapvető érzéssel, amit a játék sugároz: az időkorlát és a hasonló tényezők miatt teljesen máshogy kell játszanunk, mint alapból. És bár nincs semmi bajom a Tony Hawk-széria arcade megközelítésével, itt valahogy mégis furán veszi ki magát, ahogy őrült módon fűzzük egymásba az életszerűtlen tripla manualokkal a trükköket. Azok a kihívások, ahol például specifikus kombókat kell beadnunk a megfelelő helyeken, sokkal jobban tetszettek, de ezekből egész kevés van. Illetve mindhárom városban akad egy-egy 30-as lista különféle feladatokkal, de ennek elérése a menüből egyrészt nagyon kényelmetlen, másrészt pedig – magyarázat híján – sokszor nehéz rájönni arra, mit is kellene csinálnunk.

Skate City tehát messze van a hibátlantól, és nem is mondható el róla, hogy különösebben nagyravágyó lenne. De még így, ebben a formában is megvan a maga helye a játékpalettán. Jobban örültem volna, ha azt a könnyed, természetes érzést, ami alapjáraton jellemzi, a feladatok terén is végigvitte volna. Ár-érték (vagy ha úgy tetszik: ár-élmény) arányban viszont még így is kifejezetten előkelő helyen szerepel az extrémsportos címek táborában.