A Sonic-franchise hullámvasútja, bár az utóbbi évek során határozottan jó irányt vett, még mindig nem egy zökkenőmentes menet. Hiába sikerültek kifejezetten jól az élőszereplős mozifilmek, részesültek pozitív fogadtatásban az olyan próbálkozások, mint a rajongók által összehozott Sonic Mania, vagy a Sonic Colors Ultimate, időről-időre jött egy olyan érthetetlen döntés (legutóbb az elég minimalista, rókabőr jellegű Sonic Origins formájában), melytől a veterán rajongók joggal ráncolhatták a homlokukat. Épp ezért volt egyszerre izgalmas és aggasztó, amikor a Sonic Team bejelentette, hogy a kék sün soron következő kalandja a karakter első kiruccanása lesz egy nyílt játékvilágba, a korábbi részekben megszokott, legfeljebb hub jellegű nagyobb terek és lineáris pályák helyett. A bejelentést egy sokak számára letaglózó játékmenet-bemutató követte, mely alapján a Sonic Frontiers leginkább egy eléggé közömbös, lélektelen Breath of the Wild-klónnak tűnt, erős kérdéseket vetve fel azzal kapcsolatban, hogy vajon a Sonic-játékok jellegzetes elemei, beleértve a főhős sebességét, hogy működhetnek egy, a korábbi alkotásoktól lényegesen eltérő játéktérben.

Új helyszín, ismerős arcok

A történet szerint Sonic, Tails és Amy Starfall Islands felé tartanak a Káosz Smaragdok nyomában, ám Dr. Eggman tudtuk nélkül már megelőzte őket, és kontárkodásával nemcsak aktiválta a szigetek ősi romjainak meglepően fejlett, robotokkal és virtuális dimenziókkal operáló védelmi rendszerét, de csapdába is ejtette magát egy digitális börtönben. Ez a kelepce fogadja hőseinket is, akik egytől-egyig a kibertér fogságába esnek, ám Sonic nem sokkal később kitör, és elindul, hogy a smaragdok segítségével kiszabadítsa barátait is. Játékmenet tekintetében a feladat mind az öt szigeten megegyezik: a pályán kószáló minibossok leküzdésével csavarokat gyűjtünk, ezekkel aktiválhatjuk a virtuális dimenziókapukat, melyekben a régi Sonic-játékok zónáiban játszódó 2D-s vagy 3D-s pályák teljesítésével kulcsokat gyűjthetünk. A kulcsokkal visszaszerezhetjük a pályákon ismét konténerekbe kerülő smaragdokat, miközben a szintén elszórt mementók gyűjtögetésével fokozatosan helyreállíthatjuk az aktuális szigeten csapdába esett társunkat is. Az utolsó smaragd begyűjtésével hősünk Super Sonická változik, megküzdhet az adott terepet uraló hatalmas titánnal, végül mehet tovább a következő helyszínre, ahol a sziget védelmi rendszere ismét begyűjti a smaragdokat. Az összes addig összeszedett csavar és kulcs is elveszik, tehát kezdődhet elölről a kör.

A szigetek felfedezése közben teljesíthetünk térképész kihívásokat, amelyek jellemzően rövid ügyességi feladatok, és nemcsak a térkép egy részét fedik fel, de a gyorsabb navigáció érdekében síneket is kiépítenek egymás között – az összes teljesítésével pedig lehetővé válik a gyorsutazás. Az ellenfelek leküzdésével tapasztalati pontokhoz juthatunk, melyekből Sonic újabb kombókat képes megnyitni, illetve a játék elején szerzett, előzetesekben is látott “ciklon” mozdulat révén rejtett gyűrűket és egyéb kincseket áshatunk elő a föld mélyéről. Sonic négy alaptulajdonságát is fejleszthetjük a gyűjtögethető tárgyakért cserébe, mégpedig az erre alkalmas őslakos NPC-nél. A támadás értelemszerűen sebzésünket növeli, a védekezés azt, hogy sérüléskor mennyi gyűrűt veszítünk el (és abból mennyit szerezhetünk gyorsan vissza), míg a sebesség és a gyűrűkapacitás magától értetődő. Ha pedig hősünk eléri az egyszerre nála tárolható gyűrűk számát, turbó módba lép, mely nemcsak a sebességére ad bónuszt, de lényegesen redukálja az állóképesség merülésének mértékét is.

Változatos száguldás

Ezek papíron nem hangzanak különösebben érdekesnek, és kissé az is zavaró, hogy lényegében mind az öt szigeten ugyanazokat a feladatokat kell ismételnünk. Emellett Sonic gyors ugrásai és száguldásai vezettek néha frusztráló zuhanásokhoz, bénázásokhoz az egyes kihívások és feladatok teljesítése során. Prezentáció tekintetében sem különösebben kiemelkedő a játék, nem dúskálhatunk grafikai opciókban, cserébe a több mint két éves hardveren mindent maximumra húzva is gyönyörűen tartotta a 60 fps sebességet. Mindezek ellenére a kivitelezés, ahogy a Sonic Team ezt az egészet megtöltötte tartalommal, bőségesen kárpótol a hiányosságokért. Hiába monoton a szigetek teljesítésének forgatókönyve, amikor maguk a tevékenységek, a lassan növekvő kihívás addiktívvá teszik azt. Az egyes kihívások, ügyességi részek változatossága, a szigetenként felbukkanó újabb és újabb főellenfelek, a virtuális tér régi Sonic-pályáinak nosztalgiája, a sebesség, az epikus, titánok elleni harcok mind-mind kiválóan működnek.

Az a veszély sem fenyeget, hogy túlteljesítésük esetén a szigetek kiüresednek. Ha ugyanis az ellenfelek és gyűrűk egy jelentős részét már eltüntettük, a következő estén bekövetkezik a szigetek nevére utaló csillaghullás, melynek során, amellett, hogy ideiglenesen rengeteg bónusz tárgyat (például horgászatra költhető tokeneket) gyűjthetünk, a végére az összes mob és főellenfél újratermelődik. A Frontiers a nyílt világú elemek ellenére viszonylag emberi időben, 15-20 óra alatt végigjátszható, épp, mire zavaróan ismétlődővé és unalmassá válna az ötödjére eljátszott recept.

A korai aggodalmakkal ellentétben a Sonic Frontiers, ha nem is kiváló, de mindenképp szórakoztató, élvezetes játék lett, régi és új Sonic-játékosok számára egyaránt. Bár a nyitott világ inkább érződik kísérletezésnek (és némi koppintásnak a Breath of the Wildtól), összességében a játék előnyére vált, és ha a fősodor irányát nem is határozza meg, mindenképp örülnék, ha a jövőben készülne még egy-két hasonló program, ami megpróbálja alaposabban is kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket.