Tesztek

A multira kihegyezett lövöldéknek se szeri, se száma, így nem értjük, hogy egy két évtizedes múltra visszatekintő csapat miért egy újabb tucatprogram elkészítésére adja a fejét. Egy biztos: a Team X-nek előmelegített hely jut az év „jópofa játék, amivel senki sem játszott” kategóriájában.

A halloweent ugyan lekéste, de több hónapos csúszással mégis a világháború súlya alatt nyögő Berlinre szabadítja az élőholtakat a Rebellion. Megérkezett a Sniper Elite sorozat új tagja, amely kooperatív lövöldözésre cseréli a taktikus kommandózást.

Kevés játék okozott akkora fejtörést az értékelését illetően, mint a BioShock Infinite. Egyrészt lenyűgözött, másrészt a vele töltött órák alatt sokszor éreztem úgy, hogy csupán egy szépen becsomagolt utánérzést kaptam. Az Irrational Games második BioShock-játéka a történetét tekintve könyveket és filmeket megszégyenítő zseniális alkotás, viszont a játékélmény tekintetében csupán tisztességes iparosmunka.

Ahogy a minőségi óragyártás összekapcsolódott Svájc nevével, úgy a grand strategyk készítése is a svédekkel. A Paradox ráadásul nem csak precíz, de alapos is, ők ugyanis kétféle történelmi eseményt ismernek, az egyik, amit már betáblázták a Clausewitz-féle engine-be, a másik pedig, amit még nem. Ezúttal Napóleon sem úszta meg…

Négy évet kellett várni rá, de egy fejlesztőváltás és egy teljes újradizájnolás után végre megérkezett a Revengeance, amely nem csupán a Metal Gear játékok sorából lóg ki, de a hagyományos beat 'em upok közé sem sorolható be istenítés nélkül.

Megint szól a régi nóta, itt az idei első Dungeon Keeper klón, amely maximumra tekert szarkazmussal, popkulturális utalásokkal és francia stílusjegyekkel igyekszik új életet lehelni a kihalófélben lévő stílusba. És ha még jó is lenne...

Meg kell hagyni, néha jól esik elszakadni a 3 DVD-n terpeszkedő szuperprodukcióktól, és kipróbálni valami egészen apró, új játékot. Főleg akkor esik jól ez a szakítás, ha az a bizonyos játék, ami miatt otthagyjuk, mondjuk a Crysis 3-at, huzamosabb ideig képes lekötni minket. A Dungeonland pont ilyen.

Legutóbbi számunk leadása előtt még épphogy sikerült letesztelnünk az utolsó pillanatban befutott Dead Space 3-at, de sajnos a játék kooperatív részét idő hiányában már nem tudtuk kipróbálni. Így úgy döntöttünk, hogy most bepótoljuk lemaradásunkat, s bemutatjuk, miről maradtatok le legutóbb.

Mit kapunk, ha a szteroidokkal felpumpált Jack Blacket szabadon engedjük egy heavy metál rajongó legszebb rémálmában, a kezébe nyomunk egy lángoló baltát, és kismillió démont szórunk az útjába? A kérdésen kár elgondolkodni, Tim Schafer már megadta rá a választ…

Feneketlen mélységek, feje tetejére állított világ és tejfehér falak. Az Antichamber úgy csapódik be a logikai játékok stílusába, hogy rögtön koronát követel magának, és ezt szürrealitással és minden szabályt felrúgó mentalitásával igyekszik kiérdemelni -- inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A God of War: Ascensiontől elég sokat vártunk, noha voltak vészjósló ómenek. Az eredmény pedig, bár nem lett rossz, kétségkívül elmarad attól a magas színvonaltól, amit a mára klasszikussá vált trilógia prezentált. De sebaj, most már lehet multizni is, hurrá!

Nem minden DLC-t tartunk a játékosok elleni bűnnek, és amikor először hallottunk az AC III alternatív történelmet megelevenítő kiegészítőjéről, azonnal felcsillant a szemünk. Aztán megérkezett a DLC, és szép lassan az arcunkra fagyott az elégedett mosoly...

Hat teljes évet kellett várnunk arra, hogy a Gearbox végre elkészüljön az új Aliens játékkal, amiben végre nincsenek predátorok. A végeredményt látva lehet, hogy mégis jobban jártunk volna, ha ismét háromfrontos lenne a háború...

Sokat vártunk az első Arkham játékra, aminek az előzetes ígéretei olyan jól hangzottak, hogy nehezen volt hihető, hogy valaki képes lesz őket megvalósítani. Szerencsére a szkeptikusok néha tévednek...

Egyszerre teszteltük le a Mass Effect 3 játékhoz megjelent DLC-ket, melyeket rendhagyó módon egy összeállításban teszünk itt közzé a PC Guru Online-on.

Ha egyetlen jelzővel kellene illetni a keleti popkultúrát, az mindenképp a „megosztó” lenne. Lehet imádni vagy gyűlölni (megkerülni már kevésbé), mégis létezik egy sajátos japán exportcikk, amit a világ másik féltekéjén is osztatlan örömmel fogadunk. Ez a Gundam.

Komoly türelmet követel a Bethesda mindazoktól, akik újabb és újabb Skyrim kiegészítőkre várnak, elvégre az alapjáték majdnem másfél évvel ezelőtt került a boltokba, a Dragonborn viszont még mindig csak a második legnagyobb bővítmény. És nem is túl jó.

Ha a Shadowlands tíz évvel ezelőtt ugyanezzel a grafikával, nyílt világgal és játékmenettel PC-re jelenik meg, akkor most egy Shadowlands: Skyrim nevű MMOG-n rugóznánk, és Aven város főcíme szólna gamer-rendezvényeken a Zelda muzsikája helyett.

A Super Meat Boy egyszer és mindenkorra átszakította a gátakat: most már nem kérdés, hogy ingyenes és sikeres flashjátékból is lehet ugyanilyen paraméterekkel bíró, csak épp dollármilliókat termelő slágerterméket gyártani. Ennek újabb bizonyítéka a Stealth Bastard Deluxe lehet.

A Deemedya játékának főhőse akár egy Indiana Jonesba oltott Pókember: kalapban lengedezik fáról fára, szikláról sziklára, zeppelinről zeppelinre, miközben értékes érméket gyűjtöget a sztratoszférában.

Két testvér (egyik programozó, a másik grafikus), egy saját fejlesztésű motor, és négy év. Ennyi kellett, hogy megszülessen a Miasmata, a játék, amiben nincsenek missziók, nincsenek ellenfelek, csak egy hatalmas sziget és egyetlen feladat: a túlélés.

Volt idő, amikor még örömmel fogadtuk minden szimulátor, különösen űrszimulátor bejelentését, hiszen a Freespace-sorozat óta ki vagyunk éhezve rájuk. Kereskedelem, űrharc, kalózkodás, mindezt egy hatalmas nyitott világban, számtalan bolygóval. Ezt kínálta a Miner Wars 2081 is – de hatalmasat kellett csalatkoznunk.

Sok játékra mondják, hogy szinte már művészeti alkotás; átélhető film noir vagy interaktív festmény. Ám olyan mestermű, mint a Kentucky Route Zero, még nem született – ez egy videojátékba oltott vers, méghozzá annak legszürreálisabb, legdallamosabb fajtájából.

Bár a nagy vásznon elakadt a Meteorblitzkrieg, az űrnácik nem adták fel, és monitorjainkon is megpróbálták bevenni a Földet. Hiába viszont a többfrontos támadás, ha az offenzíva a PC-s harctéren is a celluloidverzió hibáin csúszik el...