Használd a környezeted!

A The Evil Within pályái tele vannak interaktív elemekkel, úgy mint felgyújtható szalmakazlak, távolról aktiválható csapdák, vagy szétzúzható, alternatív útszakaszokat blokkoló gerendák. Első végigjátszáskor az ember hajlamos elmenni ezek mellett, pedig ha körültekintően játszotok, nagyon sok bosszankodástól kímélitek meg magatokat. Ja, és a földön fekvő hullákat mindig vizsgáljátok meg messziről!

Okosan bánj a gyufával!

Bár a játék figyelmeztet rá, hogy a földre került ellenfelektől csak a tetemük elégetése után leszel biztonságban, ez nem egészen igaz. Ha egy lény feje hangos csattanás kíséretében robban szét, vagy dob valamilyen tárgyat (lőszer, injekció), akkor teljesen felesleges pazarlás elégetni a tetemét. Ugyanakkor, ha a többi lény a holttest fölé botorkál, gyújtsuk fel, mert a többiek is tűzet fognak tőle.

Fejlessz erőre!

Castellanos nyomozó öklei eleinte nem sok hasznot hoznak, gyenge kapálózása pedig csak a legutolsó fejlesztési szinten válik használhatóvá, mikor is 240 százalékos sebzési bónuszt kap az ütés. Ugyan akkor sem válnak gyilkos fegyverré kedvenc zsarunk mancsai, de a nekünk háttal álló, kisebb ellenfeleket egy csapással leteríthetjük, hogy csak egy gyufaszál kelljen, hogy végleg megszabaduljunk tőlük.

Ahol tudsz, rohanj!

A The Evil Within nem egy Silent Hill, ahol a harc csak ritkán elkerülhetetlen. Annak ellenére, hogy a program nem akciójáték, többször futunk bele olyan szakaszokba, amikor muszáj kiosztanunk pár pofont. Ugyanakkor, ha az adott területen lopakodni is lehet, keresztül is futhatunk a zombik között, mert pár méter után nyomunkat vesztik. És akkor is érdemes elszaladni, ha takarékoskodni szeretnénk.

A mesterlövész puska a barátod

A shotgun és a csutkára fejlesztett revolver mellett a mesterlövész puska az a fegyver, amit a legtöbbet fogsz használni az Evil Withinben. Mivel már egy kevés kritikus sebzésfejlesztés után is jelentősen nő az azonnali halált okozó lövések aránya, érdemes a lőszert a főellenfelekre tartalékolni. Fejleszd a hordozható lőszer mennyiségét és az újratöltési, időt! Ez a fegyver meghálálja a törődést.

Keresd meg a csapdákat!

A pályákon elszórt csapdák, fontos alkotóelemét képezik az Agony Bow nevű nyílpuskához gyártható íjaknak. Érdemes egy megtisztított pályaszakaszt körbejárni lebontható csapdák után kutatva, de persze csak akkor, ha már találtunk egy könnyen megközelíthető mentési pontot, hogy biztosan ne vesszen kárba a fáradozásunk. A kész nyílvesszőkkel szemben alkotóelemek nem foglalnak helyet a tárgylistában.

Bízz a társadban!

Az Evil Withinben akad pár olyan szakasz, ahol a társunk, Joseph is mellénk szegődik. A látszat ellenében viszont szó sincs pesztrálós feladatról: Joseph hathatós segítség, aki sok sebzést bír, gyógyszer nélkül is gyógyítható, és végtelen mennyiségű lőszere van. Ha tehát forrósodik a talaj, hagyjuk, hogy Joseph rendet vágjon helyettünk, és csak arra figyeljünk, hogy időnként felgyógyítsuk picit.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!