Sok évig a kereskedelmi csatornákon a betelefonálós nyereményjátékok voltak a délelőtti és a kora délutáni műsorsávok legnagyobb attrakciói, melyben egy csinos lány, vagy éppen egy erőszakosabb hangú férfi csak arra biztatta a nézőket, hogy itt a tökéletes lehetőség a pénznyerérse, mert a feladvány nagyon egyszerű, és egyébként is, ez a legkönnyebb módja a pénzszerzésnek. Egy hívás ára általában 300-400 forint között változott, és én magam is szkeptikusan figyeltem ezeket az adásokat, mert tudtam, hogy ezzel hatalmas pénzeket kaszálnak a készítők, különösen azért mert a "most kezdődött el az utolsó perc" gyakran negyed órára, vagy akár húsz, huszönöt percre is hízhatott. Azt, hogy ki került adásba, természetesen a számítógép döntötte el, így több ezer forintot is elkölthetett az, aki a "jó pszichológiának köszönhetően" követte a műsorvezető-lány síró, durcás - "miért nem hívnak?" - vagy esetleg parancsoló - "ez az utolsó perc, küldjenek sms-t, hívjanak, emeljék fel a telefont, mert a több százezer forint csak önre vár" hangulatváltozásait. Ha azt nézzük, hogy egy hívás kb. 5 másodperc, egy személy egy percben kb. 5000 forintot is elkölthetett, a nyerés legkisebb esélye nélkül. Ugyanakkor nyertesek voltak, ez tény, de a számukra kifizetett összegeket nevetve kifizették a profitból.

  
Egy átlagos adás

Kevesebb, mint egy éve elindult az EzoTV, és az Asztro Show, mely az emberek természettfölöttibe vetett hitét próbálja meglovagolni, úgy tűnik sikerrel. Tisztánlátók, tisztánhallók, mágusok, cigánykártya jósok, és még sok más önjelölt jós küld pénzenergiát a televízión keresztül, és egyébként is, mindent meg tudnak mondani a szerelemtől kezdve a várható betegségeken keresztül az anyagi problémákig vagy nyereségekig. Tegnap éjjel egy idős hölgy telefonált be, és a jós, aki a görög főisten nevét viselte, egy név, és születésnap alapján rögtön megmondta, hogy a néni két hónapon belül pénzhez fog jutni, hála a pénzenergia küldésnek, amelyet mindjárt elindít, sőt a jóskártya  lapokból azt is megállapította, hogy milyen betegségekben szenved a betelefonáló. Nem szükséges tízezreket, vagy százezreket kifizetni, ez a tökéletes pénzenergia küldés - de a műsor készítői számára. Én nem hiszem, hogy egy születési dátum, és név alapján alapján TELEFONON KERESZTÜL 475 Ft/perc összegért bárki meg tudná mondani, hogy ki milyen betegségben szenved, mi történik vele. Ők a hiszékenység vámszedői. Az életét mindenki saját maga irányítja, a cselekedeteink, döntéseink formálnak minket azzá, akik vagyunk. Sajnos az ilyen műsorokat a betelefonálók tartják el, és addig, amíg lesznek betelefonálók, ezek az emberek olyan összegekhez jutnak, amelyekért sok-sok ember keményen megdolgozott. Ti mit gondoltok erről? Hisztek vagy nem hisztek ezekben a dolgokban? És egyáltalán, mi a véleményetek az ilyen jellegű műsorokról?

 
Neo, a jós mindent megválaszol