Felettébb nagy utat jártak be a videójáték-adaptációk, hiszen Uwe Boll kínvallatáshoz is tökéletesen alkalmas borzadványai után eljutottunk az olyan produkciókig, melyek mind a rajongók, mind a laikus közönség szemében jól szerepelnek. A jövő pedig még fényesebbnek tűnik ebből a szempontból, több tucatnyi film és sorozat készül ugyanis a különböző stúdiók berkeiben, szóval hiába elcsépelt szófordulat, ezúttal nagyon is megállja a helyét: most jön még csak a java. A feldolgozások reneszánszának legutóbbi állomása volt a napokban debütált Fallout, melynek kapcsán ugyan joggal lehettünk szkeptikusak, mivel egy óriási rajongótáborral bíró franchise-ról beszélünk, ám az alkotók végül élőszereplős formában is képesek voltak megmutatni, hogy a háború sosem változik. Ennek apropóján öt olyan szériát szeretnénk most felidézni (természetesen az Amazon opuszát is beletéve a csokorba), amely nem csupán adaptációként, de önmagában nézve is megállja a helyét.
5. Castlevania
A Konami 1986 szeptemberében indult szériájának sorozatos formába történő átültetése egyáltalán nem lehetett könnyű feladat, tekintve, hogy a legendás franchise inkább a játékmenetével, nem pedig a végletekig kidolgozott háttértörténetével és karaktereivel szerzett magának hírnevet. A produceri szerepet betöltő, egyébként meglehetősen karizmatikus Adi Shankarnak és az alkotónak, Warren Ellisnek azonba összejött a bravúr, a 2017-ben indult Castlevania ugyanis már a csupán négy epizódból álló első évadával is a Netflix egyik csillogó ékkövévé vált, amely bebizonyította, hogy egy zsebkendőnyi szinopszisből is lehet grandiózus történetet faragni. Az anime egyik legnagyobb érdeme, hogy a fekete-fehér mederből kilépve valódi motivációt adott a bosszúra (na meg persze vérre) szomjazó Drakula kezébe, a meglehetősen egyedi stílusjegyekkel felvértezett látvány is parádésra sikeredett, brutalitás terén pedig nem véletlenül szokták felemlegetni a semmilyen téren nem finomkodó Trónok harcát, hiszen a Castlevania esetében sem díszként funkcionál a szigorú korhatár-besorolás. Ebből adódóan érthető, hogy végül négy szezont is megélt a sorozat, ráadásul már a Castlevania – Démonkastély: Noktürn nevet viselő spinoffnak is nagyban formálódik a második felvonása, a vámpírok tehát továbbra is a spájzban tanyáznak.
4. Cyberpunk: Edgerunners
Hosszú sorokon keresztül ostorozhatnánk a CD Projekt RED-et amiatt, hogy botrányos állapotban (pláne, ami az előző generációs konzolokat illeti) dobta piacra a Cyberpunk 2077-et, egy dologban azonban már 2020-ban is remekeltek lengyel felebarátaink: elképesztő alapossággal álmodták képernyőre Mike Pondsmith asztali szerepjátékának gazdag univerzumát, így a Szárnyas fejvadászon, a Páncélba zárt szellemen és az Akirán nevelkedett rajongók azonnal otthonosan érezhették magukat Night City neonfényben fürdőző utcáin. Szerencsére a szintén Netflixre készült, 2022-ben debütált Cyberpunk: Edgerunners sem hozott szégyent a műfajra (valamint az alapjául szolgáló videójátékra), David Martinez és Lucy vidámnak éppenséggel nem nevezhető története ugyanis ügyes érzékkel ragadta meg ennek a romlott világnak a lényegét, különösen nagy hangsúlyt fektetve a társadalmi rétegek között tátongó hatalmas szakadékokra, és az emiatt kisikló életekre. A tragédiákkal átszőtt cselekmény mellett a külsőségekért felelős Studio Trigger is alaposan kitett magáért, hiszen minden egyes képkocka hűen tükrözi a Cyberpunk 2077 művészi stílusát, a zenék is ügyesen egészítik ki a látottakat, az alapmű ismerői pedig számos kikacsintással és ismerős helyszínnel találkozhatnak, így az Edgerunners lényegében kötelező „olvasmánynak” mondható abban az esetben, ha valaki már átélte V keserű történetét.
3. The Last of Us
Megérkeztünk a lista messze legmegosztóbb darabjához, mert bár az HBO gondozásában készült The Last of Ust a keblére ölelte a szakma, a fantasztikus nyitányt követően pedig a Naughty Dog sikercímének kedvelői is elégedetten csettintettek, később bizony eléggé megcsappant a lelkesedés, olyannyira, hogy a záró akkordra már többen is csalódásként élték meg Joel és Ellie pokoljárását. Leginkább a fertőzésre immunis protagonistát megformáló Bella Ramsey miatt emelték fel a hangjukat az emberek (színészi kvalitásai ellenére egyébként én sem őt szavaztam volna meg erre a szerepre), de a Bill és Frank történetét kibontó harmadik epizód (Long, Long Time) is rengeteg néző szemében csapta ki a biztosítékot. Zárójelben jegyezném meg, hogy szerintem egyébként csodálatos volt ez a rész a bitangerős alakításoknak (főleg Nick Offerman részéről), a lassan építkező cselekménynek és Max Richter On the Nature of Daylight című szerzeményének köszönhetően, de megértem azokat, akik nettó időhúzásként élték meg a látottakat. Nem mindenki tetszését nyerte tehát el a játékok felett is bábáskodó Neil Druckmann és Csernobilt jegyző Craig Mazin opusza, ám egyáltalán nem véletlen, hogy még több mint félmillió szavazatot követően is 8,7 ponton áll IMDb-n, hiszen a dráma működik, a stáb brillírozik, a prezentáció pedig még a vászonra született alkotások egy részét is könnyedén a sarokba állítja. Tűkön ülve várjuk a még sötétebb hangvétellel és egy tragikus fordulattal kecsegtető második szezont.
2. Fallout
Cikkünk ihletője már a „fogantatás” pillanatában vékony jégre lépett, mert bár a gazdag történelemmel megáldott világ miatt nem nehéz új bejegyzésekkel bővíteni a Fallout univerzumát, az Interplay (és a Bethesda) franchise-a rengeteg rajongót gyűjtött maga köré az elmúlt évtizedek során, akik már a kezdetektől fogva szigorú szemekkel figyelték a projekt alakulását. Az sem nagyon segített a megítélésen, hogy az első három epizódot rendező Jonathan Nolannek elég sokat romlott a renoméja a 2022-ben elkaszált Westworld utolsó évadai miatt, végül azonban összejött a bravúr, az Amazon sorozata ugyanis egy valódi szerelmes levél lett a fanok számára, amit természetesen azok is „elolvashatnak”, akiknek fogalmuk sincs, hogy mi fán terem a Nagy Háború, és mitől olyan ízletes a Nuka Cola. A Prime Video kínálatában elérhető széria készítői nagy műgonddal öltöztették élőszereplős köntösbe a Fallout szó szerint sugárzó vidékét, a költségvetés nagyságát lépten-nyomon érzékeltető megvalósítás (különös tekintettel a jelmezekre és a díszletekre) mellett pedig a színészi alakítások terén sem igazán érheti szó a ház elejét. Külön kiemelnénk a Yellowjackets-ből, valamint cikkünk első helyezettjéből ismert Ella Purnellt, aki teljes odaadással keltette életre a világ borzalmairól eleinte mit sem sejtő Vault Dwellert, Lucy, MacLeant, de a már számtalanszor bizonyított Walton Goggins játéka is megérne egy misét. Mi már most szívesen néznénk a következő fejezetet.
1. Arcane
Bizonyára senkit sem lep meg, hogy a Riot Games és a Netflix összefogásából született Arcane nyakába akasztottuk az aranyérmet, tekintve, hogy a League of Legends-en alapuló műalkotás (túlzásnak tűnhet, holott nem az) ezerszer több, mint holmi fan service a világhírű MOBA rajongói számára. Egy adaptáció szempontjából alapfeltételnek számít, hogy az eredeti produktum nélkül is érthető és élvezhető legyen a végeredmény, az Arcane esetében pedig olyannyira sikeresnek tekinthető ez a művelet, hogy még engem is pillanatok alatt a székhez láncolt a széria, holott egyetlen másodpercet sem töltöttem a LoL (vagy valamelyik mellékág) bűvöletében. Vi (Hailee Steinfeld) és Jinx (Ella Purnell) könnyekben és haragban úszó eredettörténete szinte példátlan módon elevenedett meg a közönség előtt, a tapsot érdemlő színészi teljesítményekre pedig a méltán híres francia animációs stúdió, a Fortiche munkája tette fel a koronát, Piltover és Zaun látképe ugyanis valósággal lemászott a képernyőről – ezen a téren gond nélkül egy lapon említhető az animációs Pókember-filmekkel. Nem véletlen tehát, hogy az Arcane első évadának négy Emmy-díjat (valamit számos Annie-díjat) is sikerült zsebre tennie, a Jinx hangját adó Purnell szerint pedig az idén novemberben debütáló második szezon során sem árthat bekészíteni a zsebkendőt – az első felvonás eseményeinek fényében hajlamosak vagyunk neki elhinni ezt a kijelentést.
Szerintünk tehát ezek azok a videójátékok alapján készült szériák, melyek érdemesek lehetnek a figyelemre, függetlenül attól, hogy rajongókról vagy „mezei” nézőkről van szó. Szokás szerint persze ezúttal is akad még néhány említésre méltó darab, elég csak a Paramount gondozásában készült Halóra gondolni, ami ugyan nem igazán követi a Bungie és a 343 Industries játékainak eseményeit, a maga módján azért képes lekötni az ember figyelmét. A rajzfilmeket idéző grafikájáról és az embert próbáló nehézségéről elhíresült Cuphead alapján készült Csészefej és Bögrearc (The Cuphead Show!) is rendkívül szórakoztatóra sikeredett, a Sony címein alapuló Twisted Metal pedig egy kimondottan kellemes meglepetésnek bizonyult, a nem túl bizalomgerjesztő előzetesek után ugyanis csak kevesen gondolták volna, hogy ennyire élvezetes lesz a végeredmény. És nektek melyik a kedvenc videójáték-adaptációtok?
