A 2016 április 1. és 2017 március 31. közötti időszakban összesen 20 millió Playstation 4 talált gazdára, ezzel az eddig eladott konzolok száma elérte a 60 milliót. Még egy ilyen év és utolérik saját rekordjukat, melyet a Playstation 3 tart 80 millió darabbal, és a tendenciát elnézve erre minden esély meg is van. Ugyanis a megelőző év azonos időszakához képest jelentősen többet, 2.9 milliót (2.3 millió volt a megelőző üzleti év utolsó negyedévében) sikerült értékesíteni.

sony-sales-2016.jpg

A bizakodásra már csak azért is oka van a japán gyártónak, mert a mostani eredmény tökéletesen illeszkedik az ezt megelőző előrejelzéseikbe. Ugyanakkor szükségük is van rá, mert ahogy a fenti táblázatból is kitűnik, a cég többi ágazata nem teljesít ilyen jól. A manapság kiemelkedő fontosságú okostelefonok piacán betöltött szerepükben komoly visszaesés látszik, ahogy a digitális fényképezőgépek és kamerák szegmensében is hasonló a helyzet. A televíziók terén a két évvel ezelőtti szintet ugyan nem érik el, de nem milliós nagyságrendű a csökkenés.

ps4-konzol.png