A Borzongás kapcsán hamarosan nagy bejelentéssel készülünk, addig azonban még maradt egy kis idő, amit szerettem volna egy kellemes ajánlattal kitölteni. Ha ugyanis szóba kerülnek a slasherek, a legtöbb esetben a Halloween merül fel, mint a legelső műfaji darabok egyike, amely talán a legtöbbet tette a zsánerért. Aztán vannak, akik ilyenkor felszisszennek és Mario Bava nevét emlegetik (Bay of Blood), keresztet vetve Hitchcockról beszélnek (Psycho), esetleg Michael Powell nyomán leskelődnek (Kamerales). Ha pedig nem a legfőbb irányadókat nézzük, amik az utat törték, hanem azt a valódi klasszikust keressük, ami talán a legtöbbet adta a műfaj alapkövetelményeihez, akkor mindenképpen felmerül még Bob Clark neve, aki a karácsonyi ünnepeket változtatta a boldog családi esemény képét száműzve ijesztő és lélekgyilkos vérzuhataggá. A Vinegar Syndrome nagyszerű bűnös élvezetei után tehát most következzen ismét egy megkerülhetetlen klasszikus.

Nem annyira csendes éj

Igazán nagy dolgokat nem lehet mesélni a Black Christmas történetéről, legalábbis spoilerek nélkül, hiszen a sztori alapja nagyon egyszerű. A diáklány-egyesület tagjainak épületében sokan ott maradnak az ünnepek alatt, aztán őket kezdi terrorizálni egy titokzatos telefonáló, aki belehörög és üvöltözik a készülékbe, hogy rövidesen egyenként tegye el láb alól a mit sem sejtő lányokat. Persze van itt mindenféle karakter, a romlott, a kedves, a csúnyácska, de felesleges bármiféle találgatásba belemenni, mert Bob Clark remeke nagyjából fittyet hány a törvényekre, emellett a hangulat adott, kár is tönkre tenni azt a számítgatással. Pláne, hogy hatalmas élmény a film, mind a mai napig.

Nem lehet megunni

Megmondom kerek-perec, rengetegszer láttam már a mozit, mániám karácsonykor az eredeti és az újabb verzió megtekintése (és a remake-et is nézhetőnek tartom, káromlás vagy sem), mégis, idén sokadik alkalommal elé ülve sem éreztem azt, hogy „na, már megint ez, de hát a könyökömön jön ki”. Köszönhető ez részben a színészeknek, valamint annak az atmoszférának, ami az első pillanatoktól kezdve belengi a cselekményt, és amihez aztán a kamerakezelés, a fényképezés nagyon sokat hozzátesz. A lencse egyszer-egyszer teljesen váratlan mozgásba kezd, olykor az elkövető látószögét reprodukálva, bekúszva a ház olyan sarkaiba és helyiségeibe is, amik alapvetően ugyan nem rendelkeznének fontos szereppel, de a nagyszerű munkának hála a nyomasztó légkört generálják másodpercek alatt.

Nem lehet szó nélkül elmenni a gyilkosságok mellett sem, amik attól függetlenül, hogy nem gore-moziról van szó, egészen kegyetlenek – nekem a mai napig megdöbbentő az első áldozat halála, aki újra és újra a néző látószögébe kerülve borzolja a kedélyeket. Mókás egyébként, hogy a korai verzió sokkal durvább, erőszak-orientáltabb lett volna, aztán menet közben sikerült finomítani az elképzelésen (ahogy a cím is időközben formálódott az eredeti Stop Mevel szemben). Más kérdés, hogy az egy valódi esetet által is inspirált történetre épült filmalkotást az NBC például még így is „túl félelmetesnek” találta, menet közben vette le műsorról.

Visszatérve a stábra… Bob Clark ugye már akkor sem volt ismeretlen a horrorrajongók számára (a Children Shouldn’t Play with Dead Things szintén kultfilm), a szereposztás pedig parádés. A szépséges pofit Olivia Hussey hozza Margot Kidder különleges vonásai mellé, miközben Keir Dullea, John Saxon, Art Hindle és Leslie Carlson is a tehetséges csapat része. Plusz Carl Zittrer, a zeneszerző is mindent megtett a hangulatfokozásért, aminek hála az aláfestés is elsőrangú – ha már füles élményekről van szó, fontos megjegyezni a telefonos zaklató kapcsán, hogy azt tulajdonképpen hárman adták, ezért is az őrület ilyen fokú megjelenése abban a zajban. Egyikük maga a direktor volt. 

Kanadai mestermű

Hogy a legtöbb esetben a Halloween, a Péntek 13, a Prom Night, a My Bloody Valentine ősének mondjuk a Black Christmast, az nem a véletlen műve. Az egyik legjobb slasher, ha nagyon szigorúan vesszük a műfajt, aminek még a sztárok is nagy tisztelettel adóznak. Amikor például Olivia Hussley Steve Martinnal találkozott, a közismert komikus túláradó örömmel fogadta, mint az egyik legnagyobb kedvence szereplője, és míg Olivia azt hitte, hogy a Rómeó és Júliáról van szó (Zeffirelli), addig bizony a Black Christmas volt az, amire a színész gondolt. De Elvis Presley is a kedvencének tartotta Bob Clark horrorját, amit ’77-ben bekövetkezett haláláig minden egyes karácsonykor meg is nézett, azóta pedig családja ápolja ezt a hagyományt. 

Az 1974-es Black Christmas tehát egy valódi klasszikus, ami nemcsak egy egész műfajt terelt a helyes útra (aminek köveit ugye másik is lefektették), de a mai napig tökéletesen működik is. Személy szerint azon ritka emberek táborát gazdagítom, akik a remake-et is szeretik, de tény, hogy az eredeti mű sokkal erősebb az újránál, aminek emiatt igazából nincs is létjogosultsága. Bob Clark produkciója időtálló darab, amire még évtizedek múlva is emlékezni fogunk. Részben az angol 101 Filmsnek hála, elvégre a kiadó idén novemberre időzítve piacra dobta a mozi Blu-ray+DVD kombó változatát, méghozzá szép kép és kiemelkedő hang társaságában, egy igazán mutatós borítóarttal. Van némi extra is a lemezeken (interjúk, doku, spotok), ráadásul a kiadvány sem drága, avagy ha valaki esetleg még nem vette meg ezt a gyöngyszemet, de szeretné a gyűjteményében tudni, bátran ajánlott az angol változat.

Remélem, érdekesnek találtátok a cikket, esetleg a kedvetek is meghoztam a Black Christmas megtekintéséhez, talán még a 101 Films kiadását is megrendeltétek – mindenesetre bárhogyan is legyen, a kamrát egy időre megint pihenőre küldöm. Egyelőre nem árulok el semmit, de a következő héten lesz némi bejelentés, aminek ehhez is köze van. Addig jó szórakozást, kellemes rémálmokat és borzongást kívánok (ne feledjétek, hogy még mindig kapható az újságosoknál a horrormagazinunk is)! Ha pedig már láttátok a filmet, birtokotokban van a kielemzett kiadás, bátran osszátok meg velünk a gondolataitokat – de magáról a műfajról is diskurálhatunk, nincs semmilyen megkötés a témában.

A filmet köszönjük a rovatot támogató 101 Filmsnek!