• Clarence „Coodie” Simmons 21 éve kezdte filmezni testközelből Kanye West életét
  • Szerdán debütál a rapper életét átfogó dokusorozat utolsó része a Netflixen
  • Az életút állomásai mellett két alkotó személyes kacsolatáról is tanúskodik a széria

Kevés olyan forradalmi jelentőségű zenei előadó lépett színre az elmúlt negyedszázadban, mint Kanye West. A politikában is megmártózó rapper életének korai szakaszáról a Netflix közöl három részes dokumentum sorozatot. A produkció különlegessége, hogy közeli filmkészítő barátja, Clarence „Coodie” Simmons rögzítette a művész pályájának állomásait, egészen a kezdetektől. Vagyis ezúttal nemcsak szlogen, tényleg a színfalak mögé látunk.

59554416418937070059.jpg
(A kép forrása: Mafab)

Múlt héten Kanye balesetét, híressé válását, illetve lemezkiadós szerződésének létrejöttét mutatták be az alkotók. A trilógia szerdán debütáló záróepizódjában pedig azt láthatjuk majd, hogy a College Dropout hatalmas sikere után miként kezdett távolodni egymástól Yeezy és Coodie. Érdekes adalék, hogy 2005-ben Kanye még nem állt készen az anyag bemutatására, ezért váratott magára mostanáig a premier.

Ha további zenész-zenekaros filmekre vágytok, mostanában alaposan el vagyunk eresztve hasonszőrű produkciókkal. A Bohém Rapszódia sikere után Elton JohnDavid BowieAretha FranklinBob DylanLionel RichieCéline DionJudy Garland és a Mötley Crüe is mozivászonra vagy képernyőre került. A Netflix dokumentumfilmmel tisztelgett Britney Spears és The Notorius B.I.G. előtt, az Apple TV+ Billie Eilish életébe engedett betekintést, oknyomozó anyagot láthattunk Jackoról, illetve készül egy Prodigy doksi is.

Elég lassan haladnak a munkálatok, mindenesetre az utóbbi években bejelentettek egy Prince, egy Michael Jackson, egy Robbie Williams és két Amy Winehouse biopic-et. Madonna saját magát rendezné, Daniel Radcliffe Weird Al Yankovic bőrébe bújik, érkezik továbbá egy Bee Gees mozi, a Sex Pistols pályáját Danny Boyle dolgozza fel, Scorsese a Grateful Dead legendás gitárosa, Jerry Garcia életét mutatja be, Baz Luhrmann Elvis-t varázsolja vászonra, a Foo Fighters pedig egy horrorfilmben tűnik fel hamarosan. Ti melyiket várjátok a legjobban?