Az Adata XPG Emix H30 kétféle kiszerelésben kapható, egyik a „natúr” fülhallgatót tartalmazza, míg a másik mellé egy tartóállvány is dukál – nálunk az előbbi járt egy tesztkör erejéig. De már az alapcsomag is tartalmaz egy erősítőt, mely egyben egy kisebb USB-hubként is szolgál, valamint a headset mikrofonja is lecsatolható. Vonzó lehet még a 7.1-es hangzás, valamint a nagy, 53 milliméter átmérőjű jelátalakító is. De nem mind arany…

Komfortos sityak

A pánt anyaga acél, mellé két sodrott dróton csúszó, önmagát beállító pántot kapunk, műbőrborítással és poliuretán belsővel, amivel két gondunk is akadt. Egyrészt hosszának állításán túl semmilyen más módon nem állíthatjuk fejhez a pántot, teljes egészében erre a megoldásra kell bízni az igazodást (ha nem kényelmes, akkor így jártál), másrészt a borítása nem eltávolítható, így kicsit nehezebb a tisztántartása. Ezenkívül mindenhol ugyanaz a bóvli hatású, kopogós műanyag köszön vissza, egy ilyen bátran árazott terméktől azért jobbat és többet várnánk.

A fület körülölelő párnák memóriahabos szivaccsal töltöttek, borításuk aláizzadós műbőr, a külső zajokat meg ugyan nem szűrik ki teljesen, de jelentősen tompítanak rajtuk. Összességében viselete kényelmesnek mondható, a fejet nem nyomja vagy szorítja. Csatlakozásra egy-egy 3,5 mm jack szolgál, de kapunk egy USB-t is, ha az szeretnénk, hogy a tányérok külső része körben vörösen világítson, elvégre ettől lesz gémer, nemde?

image2g.jpg

Szódával elmegy

Bár a kényelem is fontos szempont, de az ember mégiscsak elsősorban azért vesz fülest, hogy jól szóljon. Ezt hivatott fokozni az extraként adott erősítő/USB hub is, melyen a H30 mindhárom csatlakozója elfér jobb oldalt, bal oldalt meg még akad hely hangfalaink jackjének (gombnyomással válthatunk füles és hangfal közt, sőt szólhat egyszerre mindkettő is) és még két USB eszköznek is, vagyis akár egerünk és billentyűzetünk is elfér rajta. A hangerő egy nagy, határozottan reagáló forgószabályzóval állítható, valamint plusz egy külön gombbal némítható a mikrofon, egy másikkal kapcsolható a 7.1-es hangzás, megint másikkal pedig az előreprogramozott hangbeállítások közt válthatunk. Mindez ugye tök jól hangzik, de sajna csak elméletben. A gyakorlatban folyton él valamelyik alapbeállítás a négy közül (játék, mozi, beszéd, zene), kiiktatni pedig csak úgy lehet ezeket, ha nem szereljük fel a kütyüt, de akkor meg ugye minek vettük?

Hogy miért baj az, hogy nem lekapcsolható? Nos, a négyből kettő alapból borzalmasan szól: a „játék” beállítás túltolja a basszust, a „zene” meg a magas hangokat viszi túlzásba, és ezt sem a saját letölthető driver, sem az alaplapi szoftver nem írja felül. Ami programmal próbálkoztunk, azok mind csak a meglévő szintek finomítására jók, alakítani meg nagyjából csak a zene- és beszédbeállításokat lehet, mert azokon még van mit, a másik kettő kábé menthetetlen. Ha egyszer viszont sikerül elérni a kívánt hangszínt (főleg a 150 Hz-2 KHz közti „mid-range” tartomány alsó fele szorult „javításra”), akkor a H30 jól visszaadja a hangokat, bár a szoftveresen elővarázsolt 7.1 inkább visszhangos, semmint térhatású, ami a pakknak kapásból kilövi egy újabb vonzerejét.

A levehető, 2,7 mm csatolóval kialakításának köszönhetően csak egyféleképpen, stabilan rögzíthető mikrofon unidirekcionális, magyarul, csak egy irányból érzékel. A továbbított jel jobbára mentes a háttérzajtól, érzékenységére nincs panasz, ahogyan a hangminőségre sem.

Venni vagy nem venni…

Maga a fülhallgató jó, de semmi több, a 30 ezer forintos árat igazolni hivatott erősítő pedig abszolúte nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Kényelmi funkciói elvben tök jók, minden kéznél van, egy helyről vezérelhető, de a szoftveresen nem támogatott hardver a jó eredmény érdekében több matatást igényelt, mint amennyit az egész megér. Egy átlagfelhasználó pedig biztos nem áll neki csúszkákat tologatni a szoftveres erősítőn is, hogy füleséből kihozhassa a maximumot, pláne, hogy az eszköz hangosan hirdeti, hogy ez gombnyomásra megy neki. A faramuci helyzet az, hogy erősítő nélkül jobb a H30, és az Adata jobban tenné, ha enélkül, agresszívabb árazással, esetleg egy kis ráncfelvarrással újra piacra dobná. Akkor még talán ajánlanám is, de így bőven lehet jobb fülest találni ebben a kategóriában.