2018 egyik nagy meglepetése volt a remek filmes adaptáció, amely Ernest Cline különleges, geek-eknek kimondottan javasolt történetét vitte nagyvászonra, kellő hangulattal és érzékkel. Ez persze nem meglepő, elvégre ki más tudna egy ilyen sztorit kellően látványos köntösbe bújtatni, mint Spielberg, aki a mai álomgyár egyik legnagyobb élő alakja, és akinek munkájával az OASIS új életre kelt a Ready Player One lapjairól. Aki olvasta az eredeti művet, az lényegében kis szünettel, de valamennyire ott folytathatja, ahol a lezárással abbahagyta a cselekményt, aki pedig csak a mozifilmet látta, az itt-ott mást tapasztalhat ugyan, de összességében a történet lényege ugyanaz.
Még több szellem a gépben
A próbák leküzdése, a rivális Sorrento lekapcsolása és a vállalat irányításának megszerzése után Wade Watts, avagy Z, egy jobb és szebb jövő kialakításába kezd, melynek építésében két legjobb barátja és szerelme is segédkezik. Egy darabig jól is mennek a dolgok, de aztán, ahogy lenni szokott, sikerül mindent elszúrni, és miközben a világ a feje tetejére áll, Z nagyban azon gondolkodhat, mit és hol szúrt el ennyire.
Mert bizony a kezdeti sikereket és remek lépéseket követően jön a baj, méghozzá csőstül. Először is Wade-del alapvetően elszáll a ló. Másodszor rátalál egy olyan eszközre, amit anno Halliday, az OASIS atyja teljes titokban alkotott meg, és amivel a látogatók tényleg rácsatlakozhatnak a virtuális valóságra, méghozzá az agyukkal megteremtve a kapcsolatot. Mivel ennek az eszköznek a tömeges gyártása Samantha elveivel ellenkezik, a két fiatal között megromlik a viszony, majd, ha mindez nem lenne elég, feltűnik egy hideg, érzelmek nélküli ellenség is, aki a teljes OASIS-ra kiveti a hálóját, olyan felmérhetetlen károkat és pusztítást lehetővé téve, amire Wade-ék még csak nem is gondoltak volna.
Érzékenyítő
Az elképzelés jó, sőt a megszokott geek-hangulat is megvan, amibe számos popkultúrális alkotás, videójáték, film, univerzum, zenész felemlegetése belefért. A regénynek vannak nagyon erős pillanatai, amik egy valódi folytatás látszatát keltik, miközben sok esetben az írói stílus is a régi. A Ready Player Two azonban messze nem olyan kimagasló eredmény, mint amilyen az előzménye volt. Eleve, az első 100-150 oldalon össze-vissza ugrálunk a múlt különböző részei és a jelen között. Visszatérünk az első részre, aztán egy későbbi, pozitív helyzetet ismerhetünk meg, majd egy, a közelmúltban történt ballépés után megint távolabb ugrunk, mindezt néha szükségtelen, felesleges információkkal megtoldva.
Lényegében 200-300 oldal kell ahhoz, hogy igazán beinduljanak a dolgok, de akkor is érkezik néhány felesleges leállás. Leginkább pedig többször is az jutott eszembe, hogy a folytatás csak a mostanság csúnya szóval “érzékenyítés” címén emlegetett téma miatt született meg. Bejön még a képbe egy érzelmi konfliktus is, amit egy új szereplő, lehetséges szerelmi szál követ, hogy utána teljesen eltűnjön. Össze-vissza ugrálunk. A főellenfél egy lerágott csont, aminek az indíttatása és szerepe is kérdőjeles, majd behoz egy korábbi szereplőt, aki szinte alig kerül képbe. Valahogy az egész kicsit összecsapott és felesleges, pláne 432 oldalon, amely néhány esetben még a karaktereket is hajlamos új irányba fordítani. Ami viszont mindezt megmenti, hogy Ernest Cline nagyon jól ismeri a geek kultúrát, otthon van a sorozatok, játékok, kult témák világában, és ez még mindig átjön. Nem mondom, hogy rossz regény a Ready Player Two, de az első után többre és jobbra számítottam, lényegében feleslegesnek éreztem. Ha valaki odáig van az előzményért, az bátran essen neki ennek is, de nagy csodát azért ne várjon. Belegondolva minek is várnánk? Az már az első résszel bekövetkezett.
- Regény címe: Ready Player Two
- Kiadó: Agave Könyvek
- Ára: 2985 forint (akciósan az Agave honlapjáról, egyébként 3980 forint)
