Thanos a moziban egészen emberinek tűnt, ám aki ismeri a képregényeket, tudja, hogy messze nem ilyen árnyalt a karakter, aki a világ pusztításán kívül nem sok mindenben leli örömét, emellett teljesen megszállottja szíve hölgyének, Halálnak. A Halálos ítélet segítségével kicsit a moziverzum rajongói is jobban képbe kerülhetnek, az információátadás jegyében pedig a Szukits másik friss kiadványát, a Krónikák első kötetét is érdemes megemlíteni, ami Marvelt kevesebbet, World of Warcraftot viszont jóval többet tartalmaz. Hiánypótló kiadványok következnek.  

szukits-november-thanos-pcguru-1.jpg

Stuart Moore: Thanos: Halálos ítélet

Aki a valódi Thanosra kíváncsi, nagyon nem csalódhat a regényben, mely igen komoly felütéssel indít. Egészen pontosan már a nyitányban Thor halálával, akit számtalan hős követ a feledésbe, egy rémálomszerű harc megvívása közben, melynél Tony Stark és társai elkeseredett küzdelmet folytatnak a Föld megóvása érdekében. Ez az a pont, ahol már semmi nem számít, és utolsó mentsvárként bármi bevethető: így jutunk el Kronoszig, a béklyóba jutott rokonig, aki talán még változtathat a hat darab kővel rendelkező titán győztes helyzetén. 

Itt kerül némi csavar a történetbe, Thanost pedig, bár úgy tűnik, hogy új oldaláról ismerhetjük meg ezt követő útja során, lényegében minden esemény és minden döntés egyetlen dologról szól: a Halál utáni vágyakozásáról. Ez pedig, ahogyan a képregényekben, úgy a regényben is élő fegyverré változtatja a titánt, aki mellett még a bolygófaló Galactus hírnöke is csak egy porszemnek tűnik.

A Thanos: Halálos ítélet alapvetően jól visszaadja Thanos karakterét és halálos vonzalmát, ami magához a Halálhoz köti. A történetnek van súlya, egyből rengeteg hős elvesztésével indít, ami megadja az alaphangulatot, illetve később is izgalmas a cselekmény, pláne, ha valaki tényleg szeret ismerkedni a Marvel-univerzum világaival. Elvégre a Sacrosanct bolyógra is ellátogatunk, olvashatunk az élő fegyverről, akit Drax néven ismerünk, sőt azt is megtudjuk, honnan származik, miért született. Más kérdés, hogy a nem is olyan régen bemutatott Fekete Párducnál valahogy kevésbé éreztem a ponyva jelleget, ráadásul értem ugyan a nagybetűs részek lényegét, mikor a titánok hangja zeng, de ezt a folyamatosan “kiabálós” tipográfiai megoldást nehezen viselem, folyton kizökkent az olvasásból. Ettől függetlenül a sztori jópofa, ajánlott olvasmány a Marvel-rajongóknak. 

  • Regény címe: Thanos: Halálos ítélet
  • Kiadó: Szukits
  • Ára: 1871 forint (akciósan a Szukits honlapjáról, egyébként 2495 forint)

szukits-november-world-of-warcraft-pcguru-3.jpg

Chris Metzen és mások: World of Warcraft: Krónikák első könyv

Pont a héten startolt el a Shadowlands kiegészítő, ami a 16 esztendő MMO-nak a legújabb bővítése, mind történet, mind bejárható világ terén, ami nagyjából talán képet ad arról, mekkora univerzumról van szó. A Blizzard slágerterméke él és virul, de ez nem a videójátékos iparban érhető tetten, hanem minden más területen is, legyen szó a regényekről, a változó sikerű mozifilmről, vagy éppen arról a bemutató albumról, ami lényegében az alapoktól meséli el, mi vár ránk az online játékban, milyen történelemmel rendelkezik a bejárható terület és milyen alapokkal bír.

szukits-november-world-of-warcraft-pcguru-4.jpg

Ennek megfelelően a 184 oldalas, vaskos, méretes, súlyos, védő borítással is rendelkező HC kötet sorjában vesz mindent, kezdve a misztikus erőktől a titánokon át Azeroth bemutatásáig. Illidan árulása, forradalmak és csatározások, intrikák – akit kicsit is érdekel a World of Warcraft világa, az rengeteg érdekességet találhat, amik utalások szintjén, a történetbe foglalva, vagy éppen teljesen a háttérbe veszve építik tovább a sajátos univerzumot. Többet tudhatunk meg a törpékről, a trollokról… egészen a Sötét Portált megelőző évekig, mikor a Lángoló Légió újra lerohanhatta Azeroth világát. Mindezt az információ-halmot persze leginkább a történelmi fontosságú eseményekre összpontosítva kapjuk meg, avagy nem egy könnyed olvasmányról van szó, hanem egy történelmi áttekintésről, kifejezetten igényes formában.

szukits-november-world-of-warcraft-pcguru-5.jpg

Több évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Warcraft-könyvek végre újra megjelenhessenek magyarul, és micsoda boldogság, hogy ezt olyan címek mellett élvezhetjük ki, mint amilyen a 2016-os Chronicle. Mint már említettem, meglehetősen tömény olvasmányról van szó, de kialakításában és minőségében nehéz lenne bárhol belekötni. Mind a stílus, mind az illusztrációk minősége remek, avagy aki a lore-megszállottja, többet akar tudni a kedvenc videójátékáról, az bátran vesse bele magát ebbe a szakkönyvnek is mondható albumba.

  • Regény címe: World of Warcraft: Krónikák első könyv
  • Kiadó: Szukits
  • Ára: 5943 forint (akciósan a Szukits honlapjáról, egyébként 8490 forint)

szukits-november-world-of-warcraft-pcguru-1.jpg

Bár a Thanostól egy picit talán többet vártam, komoly csalódást egyik megjelenés sem okozott, ráadásul a kiadótól rendelve az árazásuk is teljesen rendben van. Aki rajongója a Marvel- vagy a Blizzard világának, az ilyen kötetekkel nem lőhet mellé, és a Szukits értelemszerűen őket célozza meg elsődlegesen. Nem mellesleg, ha téged személy szerint nem is érdekel a téma, de van olyan ismerősöd, szeretted, akit igen, már nem is nagyon kell azon gondolkozni, mivel lepd meg karácsonyra.