Pár napja futottunk bele abba a kamunak bizonyult hírbe, amely szerint a Mass Effect: Andromeda történet központú DLC-jét törölte a Bioware a vegyes kritikai fogadtatás, a technikai hibák, na meg az Anthem miatt. Hamar kiderült azonban, hogy az indulatokat szító Sinclair Networks nem is létezik, úgyhogy akár meg is nyugodhattunk volna.

Azonban a Kotaku is beállt a sorba, és az egyik ottani író, Jason Schreier határozottan állította: valóban nem lesz sztori DLC. A forrás azonban ezúttal is megkérdőjelezhető, és nem csak azért, mert a Kotakuról jött, hanem mert Schreier az információját három névtelen, Bioware-hoz közeli forrásra alapozza.

A névtelen források és fake cégek világán túl azonban valóban lehetne miért aggódni, merthogy akad egy dolog, amire a tapasztalt videojátékos azért már valószínűleg a félvalós vagy álhíreken túl is felfigyelt: a készítők egy szót, annyit nem mondott még a DLC-ről. Nem említették az E3 2017-en, pedig remek alkalom lett volna a bemutatására, és ezúttal is kitértek a válasz elől, pedig annyival, hogy „nyugi, készül” már komolyan megnyugtatták volna azokat, akik várják Ryder kalandjainak folytatását.

A Mass Effect-sorozat producere, Michael Gamble csak annyit írt Twitteren, hogy sosem hallott a Sinclair Networksről. Fernando Melo, az Andromeda producere tovább ment, nem létezőnek titulálta a fent említett céget, biztosított minket, hogy ők maguk készítik a DLC-ket és patch-eket, ugyanakkor a jövőről nem beszélhet. Végül az EA képviselője a következőket mondta az IGN-nek: „sohasem dolgoztunk a Sinclair Networksszel, és semmi közük a Mass Effect: Andromedához.” Amikor az IGN a DLC-ről kérdezett, a válasz annyi volt, hogy jelenleg nincs mit bejelenteniük.

Három egyértelmű cáfolata annak, hogy a Sinclair Networks nem dolgozik vagy dolgozott a játékon, se frissítésekkel, se kiegészítőkkel nem járult hozzá. De a három hivatalos ember közül egy sem cáfolta azt, ami felkavarta a kedélyeket, nevezetesen magát a DLC törlését. És ez meglehetősen szembetűnő, ahogy az is, hogy az Andromeda végén megjelent nyúlfarknyi párbeszéden és az egyik APEX-misszió leírásán kívül semmi utalás sincs a kiegészítőre, ami reményeink szerint a quarianokat is bemesélné a történetbe. Az meg már csak a hab ezen a keserű ízű tortán, hogy az EA gyakorlatilag visszaminősítette segédcsapattá a Bioware Montrealt.

Szóval vissza a cikk címében feltett kérdésre: akkor most lesz vagy nem lesz sztori központú DLC? Jó kérdés… Egyrészt, ahogy kedves olvasó megjegyezte kommentben: „most komolyan, őszintén volt itt valaki, aki azt gondolta egy percre is, hogy az EA DLC-ét fog törölni?” Jogos, az EA nagyon szeret DLC-ket gyártani, elég csak megnézni a Mass Effect-trilógiát. Az első két nagy DLC-t, a második hét, a harmadik négy történet központú DLC-t kapott, és rengeteg olyat, amiben újabb fegyverek vagy alternatív páncélok lapultak.

Ehhez képest mi van az Andromedához? Néhány páncél, pár fegyver, meg Nomad skinek. A Mass Effect 3-hoz már megjelenésekor kész volt a From Ashes DLC, augusztusban meg jött a Leviathan. Itt meg még annyit sem mondanak, hogy lesz-e egyáltalán. Ugyanakkor ennyi még nem feltétlen elég ahhoz, hogy tényleg kijelentsük: nem lesz.

Egyrészt, a Leviathan is csak 2012 augusztusában jelent meg, öt hónappal a Mass Effect 3 premierje után, szóval még az Andromeda esetében sincs minden veszve. S bár a Leviathanról már júniusban értesültünk, csak azért tudhattunk róla, mert az Extended Cut DLC-ben már beleágyazták. Hasonló apró jelek pedig a quarianos kiegészítővel kapcsolatban szintén vannak, ahogy azt fent jeleztem. Sőt az első hivatalos megerősítése a Leviathannak csak júliusba futott be, szóval még ezen a téren sincs új a nap alatt.

Úgyhogy ha a Mass Effect 3 menetrendjéből indulunk ki, a DLC körüli csend nem feltétlen rossz jel. Az ME3 márciusban jelent meg, a DLC-t júliusban jelentették be, augusztusban megjelent. Ez az ütemterv az Andromeda esetében ugyanúgy állhat, de ha esetleg októberben vagy novemberben jön, az sem lenne furcsa, pláne, ha mondjuk nagyobb és tartalmasabb DLC-t kapnánk, mint amilyen a Leviathan volt.

Anno a Bioware azt mondta, több szempontból is inspirációt nyertek a The Witcher 3: Wild Huntból. Ki tudja, talán a kiegészítők mérete és tartalma egyike ezeknek az ötleteknek. Ha így van, és teszem azt a Bioware-nél egy teljesen új bolygón dolgoznak – a történet indokolná –, akkor ésszerű, hogy sokkal több idő kell az elkészítéséhez, elvégre a Mass Effect: Andromeda világai, ha nem is voltak túlságosan idegenek vagy egyediek (Tatooine, Arrakis, Hoth és Pandora), az biztos, hogy hatalmasra és tartalmasra sikerültek. Egy DLC-nek meg minimum követnie kéne ezt. Ráadásul a Bioware azóta kaphatott is ötletet arra, mi az, amit a játékosok hiányolnak az Andromedából és beültethetnék a kiegészítőbe.

Úgyhogy egyelőre azt mondom, ne temessük még a DLC-t. Egyrészt azért, mert a korábbiaktól még nem tértek el, másrészt mert a Mass Effect: Andromeda jellegéből fakadóan összetettebb DLC-t kívánhat meg (persze megcsinálhatják egyszerűbben is, játszódhat az egész egy Arkon és a már a játékban lévő világokon, de azért ne így legyen), ráadásul: EA. Nem akarnak ők elesni a DLC-ből fakadó bevételtől, mi több, ez a kis Sinclair-balhé jó volt arra, hogy lássák: azért várják ezt az emberek. Bár lehet, hogy ez volt a balhé lényege, egy kis piackutatás.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!