Úgy tűnik, októberben nemcsak az AAA-kiadók címei érkeznek rohamszerűen, de az indie szféra is ráerősít. Legalábbis ennek tudom be az extra mennyiségben érkezett játékot. Kezdjünk is bele, mielőtt kifutok a helyből!
The Dragoness: Command of the Flame – HOMMas alá
Elszomorító, ha egy Heroes of Might and Magic-klón nem üti meg a mércét. Különösen, ha nem valami hatalmas, ordító hibája van, ami alapján simán leírhatnám, hanem csupán sok apró kis gyengeség, ami miatt nem élvezetes játszani vele. Pedig voltak érdekes ötletei a készítőknek, melyek akár működhettek is volna. Például a bázisépítés külön zajlik a küldetések között, van némi RNG a csatákban (mondjuk, ennek a szokásos szerencsém miatt csak az árnyoldalait láttam), a körök végén kapunk választható bónuszt, és a logisztikára is nagyobb hangsúlyt fektettek. Utóbbi viszont csak annyit jelent, hogy eleinte röhejesen keveset léphetünk egy nap, viszont embereinknek minden nap kell az ellátmány, hogy erejük teljében harcolhassanak. Az egységkínálat legfeljebb közepes, és bár a csatákban egész jó taktikai lehetőségek vannak, a buta MI és az általában túl sok körre elnyújtott pofozkodás lerontja az élményt.
A grafika elég jó, a hang is, a zene elmegy, ellenben a történet, a karakterek és párbeszédek gyengék, főleg amikor két tragédia között vicceskedik valaki – ez még Taika Waititinek sem megy. Brutális leárazás alkalmával talán érdemes kipróbálnia annak a HOMM-rajongónak, aki már minden hasonló játékkal végzett, de mindenki más jobb, ha távol marad egy No Man’s Sky-szintű újratervezésig. 60%
Paradise Marsh – Kis éji zen
Az első képek alapján az A Short Hike ugrott be a Paradise Marshról, de nem ugyanaz a csapat készítette, csak ugyanolyan grafikai stílusban és cozy kivitelben. Komoly, teljesítendő feladatunk nincs is, valami oknál fogva egy mocsárban találjuk magunkat, de ez is inkább csak olyan barátságos vizes terület, krokodilok, malária, meg hasonlók nélkül. Járkálhatunk amerre tetszik, időnként hálóval elkapunk egy rovart, pókot vagy békát (itt néha akad egy tényleg minimális kihívás), akik amúgy rangrejtett csillagok, és érdekesen fura, netes kommentekbe illő szövegekkel hálálják meg, ha felküldjük őket este az égbe.
Emellett ültethetünk virágot látványelemnek, vannak ehető furaságok, pár használható tereptárgy, néhány kisebb rejtély, amit esetleg felfedhetünk, de a lényeg, hogy minden békés és nyugodt. A grafika nem igazán RTX-re termett, de a beállításokban finomítható, a fák és nagyobb tárgyak váratlan előugrása a távolban pedig inkább jópofa, mint zavaró. Esetleg, ha a játék hajlandó lenne emlékezni a beállításaimra, attól még chillebb lehetne az élmény. 75%
The Plague Doctor of Wippra – Semmelweis-szimulátor
Na, jó, a kép leleplezett, ez nem is 3D-s FPS, hanem egy rettentő pixeles minikaland. A miniség nagyjából két óra játékidőt jelentett, minimális elakadásokkal. Bár a kalandjáték-elemekből sokat elkerült a jó doktorunk, az megmaradt, hogy néha kisebb köröket kell futnunk, mert valahol beszélgetés vagy tárgyhasználat terén titokban bővültek a lehetőségek. Persze túl összetett rejtvényekre azért nem érdemes számítani. Ellenben a hangulat eléggé érdekes, sőt időnként kínos, mert elég sok kellemetlen „korabeli” elemet vonultat fel a játék, amiket nem akarok elspoilerezni, jobban ütnek meglepetésként. Ennyi a játék: jó téma, jó ötletek, éppen csak feldolgozható grafika, kellemes aláfestő zene. Meg egy kisebb bug, ami miatt néha az angol menü ellenére németül indul a játék, nyilván a történelmi hűség kedvéért. 75%
Roadwarden – Cobra 1011
Ebben a hónapban aztán bőven van kaland és RPG, meg RPG-nek látszó kaland és talán kalandnak látszó RPG is. A Roadwarden ellenben igazi, klasszikus szöveges kaland-RPG, a klasszikus szöveges kalandokat idéző színpalettával, csak éppen jobb felbontásban.
És ami a lényeg: egy hatalmas, titokzatos fantasy világban, aminek komoly történelméről és szokásairól eleinte semmit sem tudunk. Főhősünk persze jobban tisztában van a világ dolgaival, de mivel éppen egy mindentől távoli, alig lakott terület felfedezésére, útvonalainak biztosítására, nem mellesleg kapcsolatépítésre küldték afféle diplomata-futár-sheriffnek, bőven van mit felfedeznünk. A modernebb játékokhoz szokottaknak ez elsőre ijesztő lehet, ráadásul, bár jól megírt, de hatalmas mennyiségű szöveget tartalmaz. Viszont aki szeret fantasy világokat megismerni, és kedvelte annak idején a szöveges kalandokat, annak minimum a demót érdemes kipróbálnia. 75%
Unusual Findings – Nosztalgiabomba Things
A hónap egyik nagy filozófiai talánya, hogy miként lehet nosztalgiám a ’80-as évek Amerikájával kapcsolatban, amikor azt az időszakot a vasfüggöny másik oldalán töltöttem. Talán, mert azóta elég filmet és sorozatot láttam, hogy mégis úgy érezzem, mintha benne éltem volna a korszakban, ami mostanában igen népszerű szórakoztatóipari kellékké vált.
Az egyik legnagyobb név ezen a téren a Stranger Things, ez a játék pedig tulajdonképpen az. Más csapat, más problémák és ellenfelek, de nehéz nem látni a párhuzamokat a szériával. Ahogy a klasszikusabb kalandjátékokkal sem, bár szerencsére a rejtvények nem olyan kitekert logikával működnek. Sőt, időnként döntéseinktől függően változik, mit hogyan tudunk megoldani, ami jópofa ötlet. Néha azonban kicsit homályos, merre érdemes keresni a továbblépés kulcsát, és jöhet a klasszikus „mindent mindenhez odapróbálni” recept. Épp emiatt a játék talán lassabb és hosszabb is, mint ideális lenne. Másrészt viszont a hangulat szuper, a grafika kedves, a zeneválaszték ütős, a karakterek kellően furák, és a többségük remek szinkront kapott. Idősebb kalandkedvelőknek – ha már végeztek a Majomsziget titkával – ideális. 78%
PC Building Simulator 2 – Nagyobb, hosszabb, pasztázatlan
Ha már az első rész nagy kedvencem a virtuális számítógép-összerakás miatt, egyértelmű volt, hogy a folytatás is érdekelni fog. Az pedig már az első demókból is látszott, hogy komoly fejlődés történt. Például rengeteg cég meglátta a marketing-lehetőséget a játékban, így, ha minden igaz, sok hardverelem a gyártó pontos, 3D-s tervei alapján lett lemodellezve. Nyilván nem ettől jó a játékélmény, de azért klassz dolog. Ahogy az is, hogy jobb a grafika, több az eszköz (és RGB!) és bővültek a lehetőségeink az egyénibb összeállításokhoz. Pont, ahogy egy folytatástól elvárható.
Az építés egy kicsit talán pepecselősebb lett, több kicsavarni és kikattintani valóval, de lehet, hogy csak azért látom így, mert az első részben már minden automatizálást megvettem. Még jobb lett viszont a kompatibilitás-szűrés a szerelésnél, ami hasznos, és a hibákra is egyértelműbben hívja fel a figyelmet a program. Bár belefutottam olyan esetbe, amikor a gépben az alaplap és az egyik díszítőpanel egymást akadályozta a kiszerelésben. Viszonylag frissen, a megjelenés után persze előfordulhatnak ilyen apróbb bakik, remélhetően hamarosan kiirtják őket. Még fontosabb lenne a teljesítmény optimalizálása, mivel néha látszólag a semmiért pörgött fel a GPU 30-40-ről 80+ százalékra. Ha ezt rendbe raknák, attól az értékelés is 80+ százalékra pörögne fel… 80%
RPG Time: The Legend of Wright – Dóra, a kalandmester
Ó, a gyermeki fantázia, olyan játékos, olyan színes, és legtöbbször olyan idegesítő, ha nem a saját gyermekünkről van szó. Ez alkalommal azért szerencsére annyira nem idegölő, bár néha kicsit túlírtnak, pontosabban túlbeszéltnek éreztem a kaland narrációját. Mert – és ez nagyon fontos információ – az RPG time nem RPG, hanem egy kalandjáték, csak egy RPG köntösében.
Elismerem, ennek első hallásra nincs sok értelme. A lényeg, hogy Kenta (szigorúan iskola után!) rajzolt egy RPG-t, amin kalandjátékként haladhatunk végig. Ez a kaland pedig valóban színes, érdekes, gyakran gyerekesen kedves, és helyenként azért idegesítő. Például amikor eleinte nem tudjuk lehalkítani a zenét (legfeljebb a Windows keverőpultjával). Szóval eléggé egyéni a kezelés, mondhatni nyaggatós, emiatt úgy érzem, kisiskolás gyerekek szüleinek többet jelent és szívhez szólóbb, mint másoknak. De azért önmagában is szórakoztató a rengeteg, gyorsan váltakozó szereplő, helyzet és mechanika, mintha az egész játék egy hatalmas, több órás „vertical slice” lenne. 80%
Gamedec – Még cyberebb a punkod
Bár a Gamedec még tavaly szeptemberben jelent meg, de a lengyel cyberpunk kalandjáték eléggé bejöhetett a közönségnek (Dzséjt is kedvelte), ezért most érkezett hozzá egy bővített kiadás, kellemes extrákkal. Az alapjáték kapott egy kis csavart (és perveziót) Cthulhu jóvoltából, valamint van egy külön elérhető eset, amiben a korábban hozzánk csapódott Ken Zhou nyomoz egy, a Seven: The Days Long Gone által inspirált virtuális világban. Pontosabban az új, modernizált virtuális változatán dolgozó csapat által lakott virtuális világban. Nem egyszerű a helyzet, az biztos, de megmaradt a hangulat, a nyomozás és a több szálon is elérhető befejezés. Szóval, ha valaki simán csak még több Gamedecet szeretne, megkapja.
Ráadásul ingyenes frissítésként, ami manapság sajnos eléggé szokatlan. Annyira, hogy én is előbb kértem el a kulcsot, mintsem végigolvastam volna a leírást erről. De az én bénázásom, mások szerencséje, mert így van egy potya kulcsom, amit kisorsolhatok azok között, akik a PC Guru oldal idevezető posztja alatt beírják, hogy „Osztva, kérem”. Természetesen nem kell megosztani hozzá a posztot, bár nem is tilos. 82%
Trombone Champ – Ledobták az atrombonbát
Újabb komoly filozófiai kérdés, mennyire illik a Radar alattba egy játék, ami azóta, hogy elkezdtem Böjtit nyaggatni érte, feltűnt egy csomó komoly streamernél, és úgy általában az új mainstream őrület lett. De hátha valaki nem hallott még róla, holott pont a fül az, ahol igazán megfoghatja az embert.
Réges-rég, egy messzi-messzi Guitar Hero-ban és társaiban, ha melléfogtunk egy hangot, csak valami béna kis pengetés hallatszott figyelmeztetésül. Itt azonban, amit fújunk, az dicsőségesen, büszkén szól, függetlenül attól, mennyire fals, ez pedig már önmagában zseniális és hihetetlenül szórakoztató. A pontozás ugyanis elég elnéző néha, de a fülünk nem, így még a jónak számító tütülések is egészen furának és röhejesnek hathatnak. És fognak is, mivel a dalok többsége elég gyors, és jelenleg nincsenek nehézségi szintek, vagy legalább lassítás a gyakorláshoz – a Scroll Speed csak a „hangjegyek” olvashatóságát javíthatja (de azt nagyon, érdemes kísérletezni vele).
A zene remek, a grafika egész jó, főleg a felbukkanó zavaró tényezőkkel, a játék humora pedig kellően elborult. Ugyan a sikerélményt nem adja könnyen, de minden nehézsége ellenére ideális rosszkedv ellen és bulijátéknak. És nem nyugszom, amíg össze nem jön az S az Old Grey Mare-ben! 90%
Hát ennyi volt az októberi áradat. Kicsit sok, de eszem ágában sincs panaszkodni miatta, mivel a döntő többség minimum a „jó” szintet megütötte. Így aztán nagy reményekkel várom a következő adagot, késő októberi és kora novemberi címekkel, amik tulajdonképpen már a karácsonyi roham részei.
