Új játékon dolgoznak a Hitman fejlesztői
A Hitman játékok mögött álló IO Interactive bejelentette, a Warner Bros segítségével új játékot készítenek PC-re és konzolokra egyaránt tovább
Surviving Mars – Most ingyen a tiéd lehet
Ingyenesen zsebelhető be a Haemimont Games tavalyi, Surviving Mars című alkotása, de persze a lehetőség csak limitált ideig él. tovább
Új előzetest kapott a Daybreak
Hosszú előzetest kapott a Brian Ralph képregényét adaptáló sorozat, amiben a felnőttek zombivá változnak és a fiatalok uralják a megmaradt... tovább
Elhagyja a Microsoftot az Xbox-részleg alelnöke
Mike Ybarra húsz év után távozik Redmondból. Hogy hol folytatja, azt egyelőre még nem árulta el. tovább
Új előzetest kapott a Jégvarázs 2
Folytatást kap minden idők legsikeresebb animációs meséje. Már magyarul is látható a Jégvarázs 2 harmadik előzetese. tovább
Half-Life – Hibajavítást kapott a 21 éves játék
A Valve úgy gondolta, jobb később, mint sohasem kijavítani az 1998-ban kiadott Half-Life néhány apróbb hibáját. tovább
Az Epic nem bannol senkit politikai nézetei miatt
Miközben a Blizzard alatt forr a talaj, amiért bannoltak egy játékost, miután kiállt a hongkongi tüntetések mellett, az Epic igyekszik nem... tovább
Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 – Megismerhetjük az utolsó frakciót
Bemutatták a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 ötödik, egyben utolsó frakcióját, a Nosferatuk alkotta Unseent. tovább
Több tucat dolgozót küldtek el a Sony európai részlegétől
Hiába közeleg a PS5, nem teljesen rózsás a helyzet a PlayStation háza táján, most éppen az európai részlegnél eszközöltek leépítést. tovább
Mai mozipremierek
Ma debütál Will Smith Budapesten forgatott akcióthrillere, a Hang nélkül alkotóinak új horrorja, a FOMO c. tinifilm és A mások élete... tovább
Call of Duty: Modern Warfare gépigény - ennek is inkább a hely kell, mint a vas
Ha a Red Dead Redemption 2 tárhelyigényén fennakadtál, akkor a Call of Duty: Modern Warfare arra is rálicitál egy cseppet. tovább
Tovább gyűrűzik a Blizzard-botrány
Nem csak a Blizzard közösségének nem tetszik a hongkongi balhé, saját dolgozói is utcára mentek a cég döntése miatt. tovább
Újdonságokkal és leköszönő sorozattal jön a 42. Képregénybörze
Október 13-án, vasárnap rendezik a 42. Képregénybörzét, melynek helyszíne ezúttal a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lesz. tovább
Tripla adag ingyenes hétvégével támad a Battlefield 5
Nem egy, nem is kettő, hanem rögtön három ingyenes hétvégét kap a Battlefield 5, melyek mindegyikén más multiplayer módot próbálhatunk ki. tovább
Az akciófilm
Összeszedtük nektek az akcióműfaj történetének legfontosabb mérföldköveit és legkiválóbb filmjeit, a harmincasoktól egészen a kilencvenes évekig. tovább
Tesztelj Velünk! - h_j4ni: Carnival Row 1. évad kritika
Eléggé meglepődtem, amikor a nyár közepén megláttam az Orlando Bloom főszereplésével készülő fantasy sorozat trailerét. Az első másodpercekben... tovább
Bemutatkozott a HTC Vive Cosmos, a HTC legújabb VR szemüvege
Megjelent a HTC Vive Cosmos, mely minden eddiginél letisztultabb és kényelmesebb formában szállítja a VR élményt mindenkinek. tovább
Red Dead Redemption 2 – Ingyenes klasszikusok is járnak az előrendeléshez
A Rockstar eddig kicsit homályosan fogalmazott a Red Dead Redemption 2 PC-s extrái tekintetében, most azonban belementek a részletekbe. tovább
Red Dead Redemption 2 gépigény – Brutálisan sok hely kell neki
Noha a Red Dead Redemption 2 PC-s portjának meglepően visszafogott a gépigénye, azért a helyet megköveteli magának a Rockstar alkotása. tovább


