Az első SWAT egységeket az Egyesült Államokban az 1960-as években hozták létre, hogy hatékonyan tudják a hatósági szervek kezelni az erőszakos tömegdemonstrációkat. Később a SWAT alakulatok jogköre jelentősen kibővült, szerepet kaptak Amerika drogellenes háborújában, és mára a bűnözői csoportok, galerik elleni fellépés leghatékonyabb eszközévé váltak.

SWAT rendőrök bőrébe már 1995-ben belebújhattak a játékosok, hiszen ekkor jelent meg a Police Quest: SWAT című játék a Sierra On-Line gondozásában. Igaz, ez már az ötödik része volt az 1987-ban indult szériának. A SWAT 4 2005-ben jelent meg, és bár 2013-ban Jim Walls megpróbálta feltámasztani a régóta halott sorozatot, ez sajnos nem sikerült.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Most a Void Interactive jelentette be a Ready or Not című játékot, ami 2016 nyara óta készül. A programban ismét SWAT rendőröket kell alakítani, de ezúttal nem magányosan, egy szóló kampányban, hanem kooperatív játékban. A felütés elég sablonos: a Ready or Not alapszituációja, hogy az Egyesült Államokban a fizetésekben olyan szakadék keletkezett, ami már a társadalmi rendre is hatást gyakorolt, az ország pedig káoszba süllyedt.

A fejlesztők szerint most jött el annak az ideje, hogy egy picit bővebben beszéljenek a játékról, illetve annak részleteiről. Természetesen a Ready or Not alapja is a pontos akciótervezés lesz, a fegyverválasztástól kezdve a célpont-kijelölésen át egészen a műveleti területre való bejutási pontok meghatározásáig. 

A Void Interactive szerint a játékmenetre kiemelt hatással lesz a fizika. A fegyverek ballisztikája realisztikus lesz, a társak pedig pontosan azt fogják látni, amit cselekszel. Így, ha a játékban benyúlsz a zsebedbe, hogy elővegyél egy hang gránátot, vagy egy tartalék tárat, akkor ezt a külső szemlélő is érzékelni fogja. Ráadásul a kapott találatok úgy fogják akadályozni a játékost, ahogy az a valóságban is történne. Láblövés esetén a mozgás lesz nehezebb, karlövés esetén pedig a célzás. Mindennek a tetejébe pedig a fejlesztők vért, és még több vért ígérnek. 

Látható, hogy a fejlesztők nagy terveket dédelgetnek. Megjelenési dátum egyelőre nincs, jelenleg a fejlesztés a pre-alfa állapotban leledzik. A galériában megleshetitek az eddig kiadott képeket, alább pedig a bejelentő trailer látható.

Hogy tetszik a Ready or Not az eddig látottak alapján?