[RetroGuru]: Blood

Több RetroGuru cikk alatt szóba jött a Blood című klasszikus, így úgy gondoltuk, ideje újra elővenni -- főleg, hogy a héten a GoG-on egész baráti áron, 2,99 dollárért vesztegették. Mivel egy 1997-ben megjelent, tehát jellegéhez képest relatíve új játékról van szó, azt hittük, a kor annyira nem fog meglátszani rajta, különösen annak tükrében, hogy mondjuk egy Doom, ami négy esztendővel korábban jött ki, még most is tökéletesen élvezhető. Nos, sajna tévedtünk: a Blood egyáltalán nem az a játék, amit 15 évvel később szívből merünk ajánlani.

A pokol tornácán

Ez persze nem von le a program értékéből, hisz 1997-ben több dologban is élen járt, annak ellenére is, hogy technikailag egy borzasztóan elavult irányvonalat követett. Annak idején, ha FPS-játékokról beszélt valaki, általában két csapat jutott a játékosok eszébe: a már említett Doommal, majd a Quake-kel kétszer is forradalmat hozó id Software, és persze a Duke Nukem 3D-vel híressé vált 3D Realms (leánykori nevén Apogee Software). Ugyan látszólag mindkét cég hasonló műfajban utazott, valójában össze sem lehetett volna téveszteni a játékaikat. A 3D Realmst láthatólag nem érdekelte a technológiai fejlődés, helyette inkább nagy pályákat, sok vért, szexet, humort és régimódi, de élvezetes játékmenetet kínáltak. Ezzel szemben az id alkotásai rendre életszerűbbek lettek, elhagyták a félig 3D-s megoldásokat, és sem erotikát, sem sziporkázó jeleneteket nem tartalmaztak (hacsak nem vesszük ide, hogy a Doom II-ben John Romero volt a játék igazi főgonosza).

Ez a fajta elszeparálódás a Duke Nukem 3D után vált igazán látványossá, hisz már 1996-ot írtunk, mindenki igyekezett előrukkolni valamiféle modern, 3D-s megoldással, ám a 3D Realm megmaradt a Build Engine-nek nevezett, vegyes architektúrájú, saját készítésű motornál, mely még mindig nagy tereket, egymásra helyezhető szobákat, de 2D-s sprite-okat és szoftveres renderelést használt (ezt persze később bővítették voxeles modellekkel és pixelelmosással). És bár a Build sok dologra alkalmatlannak bizonyult, a kellő atmoszféra megteremtésére keresve sem lehetett jobb alternatívát találni nála. Ráadásul a sprite-ok felbontása is sokkal magasabb volt, mint mondjuk a Doom motorjában, így egészen részletes ellenfeleket lehetett rajzolni vele.

Ebből a tulajdonságából profitált többek között a Blood is (olvasói tesztünket itt találjátok), melyet a 3D Realms kezdett el fejleszteni, eredetileg belsős projektként. Később, 1997 januárjában, mindössze négy hónappal a premier előtt átadták a Monolith Productionsnek (F.E.A.R.; Aliens vs. Predator 2), amely ugyan nem tudni, pontosan mit csinált vele, de a végeredmény szempontjából ez nem is fontos. Ami számít, az az, hogy a Blood 1997 májusában boltokba került PC-re DOS alá, két CD-n, és elkápráztatta a horrora éhes játékosokat.

Szívszeretet

A Blood ráadásul a 3D Realms korábbi munkáitól eltérően komoly sztorival is bírt, mely egyáltalán nem tartalmazott humort. Az 1920-as években járunk és egy démonimádó szekta vezéregyéniségét, Calebet irányítjuk, akit pokoli ura társaival együtt meggyilkol, mert elkövetett pár végzetes hibát. A játék elején Caleb a saját sírjában tér magához, és bár nem tudja, hol van és hogy került oda, elindul, hogy bosszút álljon egykori mesterén. A sztorit CGI-videók mesélik el a pályák között, négy, illetve kiegészítőstül hat fejezeten keresztül. Persze, nem szabad Oscar-esélyes forgatókönyvet várni, de a sötét történet is hozzájárul a hátborzongató, leginkább H.P. Lovecraft írásait idéző hangulathoz, és a maga korában az is üdítően hatott, hogy Caleb Duke-hoz hasonlóan lépten-nyomon be-benyögött valamit furcsa, gyűlölettől torz hangján. Szokatlan antihősünket egyébként Stephan Weyte szólaltatja meg, aki többek között a Claw-ban és a tavalyi Metroid: Other M-ben is szerepelt.

A sztori ne tévesszen meg senkit, a Blood a kidolgozott narratíva ellenére sem több egyszerű „menj és gyilkolj”-shooternél, noha tény, hogy vannak érdekes megoldásai. Ritkán találkozni például ennyire kreatív arzenállal, mint a Bloodban -- komolyan, még manapság sem látunk ilyen ötletes fegyverfelhozatalt. A kötelező shotgun-rakétavető-géppisztoly (melyből akár kettőt is magunkkal vihetünk) triumvirátust olyan zseniális kultistairtó szerszámok bővítik, mint a vudubaba, a dezodorból és öngyújtóból eszkábált lángszóró, a vasvilla, vagy egy komplett gerinc koponyával, mely akkor is lő, ha nincs hozzá muníció, csak épp Caleb életerejét puffogtatja el. És ha már szóba jöttek a kultisták, érdemes tudni, hogy a Bloodban az ellenfelek sem kispályás katonák. Caleb szektájának tagjai talárban rohangálnak, és shotgunt, gépfegyvert, dinamitrudat vetnek be élőholt ellenségükkel szemben. Rajtuk kívül találkozunk még szívós, baltákat lóbáló zombikkal, kísértetekkel, levágott kezekkel, patkányokkal -- szóval nem fogunk unatkozni.

A ’90-es évek klasszikus FPS-játékaiban nem igazán lehetett taktikusan, okosan játszani: általában csak rohantak felénk az ellenfelek, mi pedig igyekeztünk legyilkolni őket, és kitervelt stratégia helyett reflexeink lettek a legjobb barátaink. Nos, ez a Bloodban nem így van: bár az ellenség sokszor túlerőben van (különösen nehezebb fokozatokon), sokkal veszélyesebb tulajdonsága, hogy használja az eszét, például hason kúszva próbál megközelíteni bennünket, vagy simán csak fedezékbe húzódik. Természetesen nem szabad forradalmi MI-t várni, de a játék mögött álló technológiához képest ez is felér egy csodával. Mindezt pedig csak tetézi, hogy a pályatervezők a legmeglepőbb helyekre pakolták az ellenfeleket, lőszer pedig nincs olyan sok, mint a hasonló shooterekben megszokott. Éppen ezért a Bloodot áthatja egy enyhe túlélőhorror-miliő is.

Adj vért, életet adsz!

Kiváló arzenál, érdekes ellenfelek, jó pályák és egész tűrhető sztori -- mégsem ezek miatt emlékezetes a Blood igazán. Sokkal fontosabb, hogy a játék véres, méghozzá nagyon. A zombik feje szinte lerepül pár vasvillaszúrástól, a dinamit belsőségekben gazdag testnedvsugarat lövell szerteszét, Caleb életerejét pedig nem egészségügyi csomagokkal vagy sültcsirkével lehet feltornászni, hanem hátramaradt emberi szívek elfogyasztásával. A pályák is tele vannak megkínzott emberek holttesteivel, a falakat pedig több helyen belső szervek és lenyúzott bőrök ékesítik, sátánista szimbólumok és állandó jajveszékelés közepette. Talán mondanunk sem kell, hogy 1997-ben a Blood sokaknál kiverte a biztosítékot, és a tiltólistáktól is csak a szülői felügyelet lehetősége mentette meg. Érdekes látni egyébként, hogy a középszerű grafikai megvalósítást hogy fel tudja dobni a folytonos erőszak -- na meg a kiváló zene, melyet CD-minőség jellemez, és hosszú ideig kísérteni fog a játék befejezése után is.

Friss vér

Bár ez idáig szinte csak dicsértük a Bloodot, fontos tudni, hogy ez a játék csak 1997-hez képest nevezhető jónak, szórakoztatónak. Ma elővéve szinte biztos, hogy nem lesz ugyanaz az élmény, legfeljebb a nosztalgiafaktor miatt érdemes újra játszani vele. Az irányítást nem lehet átállítani, így meg kell szoknunk, hogy ugrani az A-val, guggolni az Y-nal tudunk, s hogy az egér előre és oldalra megfelelő mozgásteret biztosít, de hátrálni gyakorlatilag képtelenség vele. Mindezt még elviselnénk, de sajnos a játék csak a pályák elején ment, így ha elfeledkezünk az állás időnkénti rögzítéséről, kellemetlen meglepetés érhet minket. Ráadásul a pályák elég kusza felépítést kaptak, könnyű elakadni bennük, szóval fontos, hogy türelmes hangulatban üljünk le a Blood elé. Hiába, az eltelt tizenöt év és a már ’97-ben is oldschoolnak ható játéktervezés megtette a hatását -- pozitívumokként a könnyű beszerezhetőséget és a beépített, Windows 7-re és 8-ra optimalizált Dosbox emulátort tudjuk kiemelni.

A Blood közepes siker lett, ami lehetőséget adott egy folytatás megjelentetésére. A Blood 2: The Chosent már teljes egészében a Monolith jegyezte, de sajnos elég vegyes fogadtatásban részesült, és a konyhára sem hozott eleget egy harmadik részhez. A jogok kisebb-nagyobb huzavona után a Warnernél kötöttek ki, mely jó ideje ül rajtuk, és nem úgy tűnik, hogy komolyan fontolgatná egy Blood 3 kiadását -- kár, mert a maga nemében érdekes és eredeti franchise-ról van szó, ami, noha sosem lépett ki a kultstátuszból, még most is népszerű, a YouTube tele van játékmenet-videókkal és mint korábban emlegettük, a PC Guru Online oldalán is felemlegetik az olvasók. Persze lehetséges, hogy egy nap még Caleb visszatér, főleg most, hogy sorra tűnnek fel a 3D Realms-féle remake-ek. Közeleg a Rise of the Triad, és meglepetésünkre a Shadow Warrior is kap egy új változatot (sőt, korlátozott ideig a klasszikus játék steames verziója ingyenesen elérhető). Így talán csak idő kérdése a Blood feltámasztása. Fő a bizakodás, elvégre Caleb nem arról híres, hogy sokáig feküdne egy helyben a sírban...