A Call of Duty franchise berobbanása előtt a Medal of Honor volt "a" háborús FPS-sorozat. A nagyon régen még Playstationön indult széria a harmadik résszel látogatott el PC-re, és bár az Allied Assault kissé nehéz szülés volt, a végeredményre minden idősebb játékos emlékezhet. Korábban a shooterek között nem volt túl elterjedt a valósághű ábrázolásmód. Oké, létezett már az Operation Flashpoint, és a Soldier of Fortune is igyekezett reálisabb (vagy inkább naturálisabb) vizekre evezni, ám ezek a programok fiktív konfliktusokat dolgoztak fel, a második világháború poklát pedig meghagyták a 2000-es éveknek, mely időszakban végül annyi ilyen játék látott napvilágot, hogy egy időre mindenkinek elege lett a nácikból és a hős amerikai ejtőernyősökből. Valahogy úgy, ahogy manapság is kezdünk hányingert kapni a közel-keleti hadszíntértől, a szovjet nukleáris robbanófejektől, és a sok turbános rossz fiút (vagy ahogy manapság hívják őket, terroristát) halomra lövő, hosszú szakállú Tier 1 operátortól. Mindehhez viszont el kellett jutni valahogy, és semmi sem lehetett volna jobb kezdet, mint a tényleg fantasztikus Allied Assault, mely 2002. január 22-én került a boltokba, lekésve így a nagy karácsonyi hajrát.

MENEKÜLÉS A GYŐZELEMBE

A program gyökerei egészen a Ryan közlegény megmentése című háborús eposzig nyúlnak vissza, melynek giccsben fürdő dialógusainak filmezése alatt a rendezésért felelős Steven Spielberg elképzelte, milyen lenne ez az egész, ha egy videojátékban látná viszont. Spielbergről kevesen tudják, de nagy játékrajongó, és már korábban is bele-belekóstolt a videojátékok világába, elég csak a sci-fi témájú The Dig című kalandra gondolni. Spielberget ebben az időben viszont sokkal inkább foglalkoztatta a második világháború, a holokauszt, illetve a hős amerikai katonák soha el nem mesélt történetei. Innen eredt a Medal of Honor ötlete is. A sorozatot képernyőre álmodó rendező az Electronic Arts gárdájával karöltve állította fel a tapasztalt fejlesztőket és lelkes amatőröket (köztük a kezdő, ám igen lelkes Vince Zampellát és Jason Westet is) tömörítő 2015 Inc.-t, hogy a harmadik Medal of Honor immár a kor legerősebb platformjára, PC-re készülhessen el.

A játékhoz az EA az id Software Quake III-as grafikus motorját licencelte, ami akkortájt csúcstechnológiának számított. Ráadásul az erőművet megfejelték a Heavy Metal F.A.K.K. 2-ben látott új funkciókkal, hogy az eredmény valóban kifogástalan legyen. Mi tagadás, ez így is lett: a Medal of Honor: Allied Assault 2002 egyik legjobban kinéző FPS-e, még úgy is, hogy ebben az évben már a második generációs Unreal-motort és a Doom 3-at is megcsodálhatta a közönség egy-egy bemutatón. Persze mindennek megvolt az ára: a játék a 2015 maximalista hozzáállása miatt sokat csúszott, és a 2001-es karácsonyi hajrát is lekéste. Mindez azonban nem látszott meg az eladásokon, és bár pontos adatokat nem ismerünk, a kiadó két kiegészítő lemezt is finanszírozott.

EGY HÁBORÚ EMLÉKEI

A Medal of Honor: Allied Assault mai szemmel nézve is meglepően élvezetes shooter, igaz, hiányzik belőle a mostani háborús FPS-ek dramaturgiája. Történet nincs, csak egymást után fűzött küldetések sora, melyeket egy arctalan és hangtalan hadnagy bőrébe bújva kell teljesítenünk. A játék nagy részében egyedül vesszük fel a harcot a világuralomra törő nácikkal, és bár ez koránt sem realisztikus elem, tény és való, hogy a környezet ennél autentikusabb akarva sem lehetne. A francia szántóföldektől kezdve az afrikai homokdűnéken át egészen a legendás normandiai, Omaha Beach-i partraszállásig, melynek elképesztően filmszerű képsorai később megannyi háborús játék alapjaként szolgáltak (többek között a Call of Duty sorozat Michael Bay-féle robbanásfesztiváljai is ebben a pályában gyökereznek).

A Medal of Honor: Allied Assault ma már potom pénzért beszerezhető, és a megjelenésekor hajmeresztő gépigény sem állhatja útját a hősi halálba rohanó önkénteseknek. Érdekesség egyébként, hogy a 2015 Inc. a játékot követően az EA erőszakossága miatt felbomlott (névlegesen még élt egy ideig), majd mint Infinity Ward alakult újjá. A csapat vezetői és legtehetségesebb tagjai átpártoltak az Activisionhöz, miután pedig elegük lett Bobby Kotick folytatásmániájából, visszatértek az EA-hez a Respawn Entertainment zászlaja alatt. Azóta sajnos a Medal of Honor sem a régi. A 2004-es Pacific Assault nem volt rossz játék, de kiemelkedőnek sem igen lehetett nevezni, a 2010-es modern reboot pedig kész katasztrófa lett -- csak remélni merjük, hogy az idén boltokba kerülő (egyébként irtó hülye címmel ellátott) Warfighter visszaemeli azt a bizonyos lécet a széria eredetéhez méltó magaslatra.

Medal of Honor: Allied Assault -- Megjelenés: 2002. január 22. -- Gépigény: CPU: 1 magos / 450 MHz, RAM: 128 MB, VGA: 3D / 16 MB, HDD: 1,2 GB