A fiatalabb játékosok talán már nem is emlékeznek – és nem is emlékezhetnek – egy olyan legendás fejlesztő- és kiadó-cégre, mint az angol Eidos Interactive, pedig olyan, mára már klasszikusnak tartott projektek felett bábáskodtak egykoron, mint a Commandos: Behind Enemy Lines, a Hitman: Codename 47, a Legacy of Kain: Soul Reaver vagy éppen a Blood Omen második része. Ez a két utóbbi széria méltatlanul elfeledett gyöngyszem, olyanok, amik megérdemelnék a színvonalas újrázást – nem, nem olyat, mint a Red Dead Redemption. A cég azonban olyan franchise-oknak is otthont adott, mint a Tomb Raider vagy a Thief és hozzájuk kötődik a mára már filmszerű játékaikról ismert Quantic Dreams első szárnypróbálgatása is, az 1999-ben megjelent Omikron: The Nomad Soul.

2009-ben az Eidos-t felvásárolta a Square Enix minden fontosabb szellemi tulajdonával egyetemben. Ezek között volt egy olyan, a műfajt a maga idejében megreformáló franchise is, ami 2000-ben új szintre emelte az FPS nézetű akció-szerepjátékok műfaját. Ez volt az egykoron a PC Zone magazin által minden idők legjobb videojátékának választott Deus Ex. A lenyűgözően részletes grafika – ami alaposan meg is izzasztotta az akkor konfigomat – a többrétegű történet, az asztali szerepjátékokra jellemző lehetőségek és a lopakodást és az akciót vegyítő mechanikák összessége egy tökéletes játékot alkotott. Borítékolható volt, hogy érkezik majd a folytatás, ami 2003-ban meg is érkezett Deus Ex: Invisible War címmel. Elődje sikerét azonban nem tudta megismételni, bár a szaksajtóban jó értékeléseket kapott, de a játékosok nehezményezték a jelentősen leegyszerűsített játékmenetet és a produktum rövidségét is. Ezek után a franchise hosszú álomba szenderült és csak közel nyolc évvel később tért vissza hamvaiból, egy olyan előzménytörténettel, aminek köszönhetően a széria ismét régi fényében pompázhatott.

2011. augusztus 26-án – az amerikai megjelenést követően két nappal – Európában is megjelent a Deus Ex harmadik része, a Human Revolution alcímet viselő epizód. A játékban egy ex-rendőr, Adam Jensen bőrébe bújhatunk, aki a Sarif Industries biztonsági főnöke. A férfi egy zsoldoscsapat támadásának következtében súlyosan megsérül, azonban David Sarif cégvezető kérésére, a rendelkezésre álló technikai vívmányoknak és beültetéseknek köszönhetően sikerül megmenteni az életét. A történetről nem szívesen árulnék el részleteket, de a kezdeti túszmentő és tisztogató akció körvonalai lassan formálódnak át egy világszintű összeesküvés kontúrjaivá. A történet pedig olyan érzékenyebb témákkal is bátran mer foglalkozni, mint a globalizáció hatásai, az emberiség jövője vagy éppen az emberi szövetek és a gép ötvözésének szó szerint húsba vágó etikai kérdései. Ennek legjobb példája a Purity First trailer is, ami a mai napig is az egyik leghatásosabb ízelítő, amit valaha videojátékhoz készítettek.

A játékmenet követi a híres elődben megismerteket, azonban a grafika jelentősen fejlődött, a neo-noir stílus pedig roppant jól állt – és áll a mai napig is – a játéknak. A legfontosabb újítás talán a lopakodásra fókuszáló szekvenciákra volt jellemző, ugyanis ilyenkor a first-person nézet külső nézetre váltott, ez pedig jelentősen hozzáadott az élményhez. Akárcsak a különböző fejlesztések során megnyitható kivégző mozdulatok, amik még mai szemmel nézve is remekül festenek. A Human Revolution játékmenete lehetővé teszi, hogy a főhős Adam testébe ültetett, különböző bionikus fejlesztésekkel többféle módon csinálhassuk meg a küldetéseinket. Ha akarunk, lopakodhatunk, akár úgy is végigvihetjük a programot, hogy senkit sem ölünk meg a kötelező főellenfeleken kívül. Amennyiben viszont vérengzeni szeretnénk, csak elő kell vennünk a brutális arzenált és már mehet is a pusztítás. A játékot remek grafikia, kiváló történetvezetés, nagyszerű hangulat és ritkának számító, cyberpunk környezet jellemzi. Bár elsőre átlagos FPS-nek tűnik, valójában akció-szerepjáték hibrid, így aki agyatlan darálást vár, rossz helyen keresgél.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A 2027-ben játszódó történetben bejárhatjuk Detroit, Montréal vagy éppen Hengsha metropoliszát. Látványos helyszínek, emlékezetes főellenfél-harcok és remek mechanikák jellemzik a programot, nem is beszélve a jól átgondolod karakterfejlesztési rendszerről. Jó szívvel tudom ajánlani minden játékosnak még manapság is. Sajnos a Deux Ex 2016-os folytatása, a Mankind Divided már nem tudta megismételni a Human Revolution sikerét, de ez már egy teljesen másik történet és egy következő alkalommal térünk ki rá!