Az Acitivison részeként hamarosan a Microsoft tulajdonába kerülő Blizzard számos legendás sorozattal büszkélkedhet, melyek közül tagadhatatlanul az egyik legismertebb a Diablo. Az 1997-ben bemutatkozott, ikonikus szerepjáték sikere nyomán a széria természetesen nem maradt folytatások nélkül sem, és bár nem érződik olyan távolinak, de valójában már kereken tíz éve, hogy megjelent a legutóbbi felvonás, a Diablo 3

A harmadik epizód fejlesztése még 2001-ban kezdődött, és hivatalosan csak 2008 nyarán került bejelentésre a Blizzard Worldwide Invitational keretében, Párizsban. A végleges játék látványvilága persze sokat változott a leleplezéshez képest, ami nem is csoda, hiszen három revízión is átment, mire a fejlesztőcsapat végre elégedett lett az eredménnyel. A hack'n'slash akció-szerepjáték végül 2012. május 15-én, első körben természetesen PC-n és Macen debütált, rajtja azonban közel sem volt felhőtlen. Az izgatott rajongók ugyanis, a Diablo 2 megjelenése óta eltelt több mint tíz esztendőt követően hiába vágtak volna bele akár egyedül is a kalandba, sokan csak egy hibaüzenetet bámulhattak az állandó internetkapcsolatot igénylő DRM jóvoltából. A stúdió ugyanis úgy ítélte meg, hogy kalózkodás elleni megoldásként ez sokkal fontosabb, mint az, hogy valaki kvázi bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között játszhasson a megvásárolt videójátékkal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A megosztó lépés ellenére a Diablo 3 a maga idejében végül a leggyorsabban fogyó PC-s cím lett, melyből már a megjelenést követő első 24 órában több mint 3.5 millió példány talált gazdára. Ez a szám az évek során persze alaposan megugrott, méghozzá nemcsak a játék népszerűsége, de az újabb tartalmak és játékosok becsatlakozása miatt is. A játék ugyanis 2013 őszén végre konzolokra, pontosabban PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is megjelent, 2014 márciusában pedig befutott a számos újdonságot, köztük egy ötödik fejezetet, egy új Crusader kasztot, az Adventure módot, valamint új képességeket, rúnákat és megnövelt szinthatárt hozó Reaper of Souls kiegészítő. Még ugyanezen év augusztusában aztán az újabb konzolgenerációra – PlayStation 4, Xbox One – is átvándorolt a Diablo 3, az alapjáték mellett ezúttal már a kiegészítővel is megtoldva, Diablo 3: Ultimate Evil Edition címen. 2017 júniusában aztán megérkezett PC-re és Macre a második bővítmény is, az újabb kasztot hozó Rise of the Necromancer, melynek apropóján a Blizzard rögtön egy még teljesebb kiadást is összedobot, Eternal Collection alcímmel, melybe már mindkét kiegészítőt belegyömöszölte. Ugyan némi késéssel, de ez a komplett csomag aztán 2018 novemberében a Nintendo Switch-játékosokhoz is megérkezett, akik így végre ugyancsak kivehették a részüket az élőholtak, szellemek, démonok és más kevésbé barátságos lények lekaszabolásából.

Ennyi minden után pedig elmondható, hogy a Diablo 3 végül minden nehézség és huzavona után egy kimondottan tartalmas, nem kevésbé izgalmas és szórakoztató játékká vált, műfajának egyik legjobbjává, amit azóta is kevesen tudtak csak megszorongatni. A szintezés, a kasztok, a pályák és a sztori hangulata az endgame extráival egyaránt olyan minőséget és lehetőségeket képviselnek, amilyet/amilyeneket azóta is kevesen, így akár ma is éppen úgy érdemes beleugrani a megismerésébe, mint 10 esztendővel ezelőtt. A harmadik felvonás lezárásaként a Blizzard 2019-ben bejelentette a Diablo 4-et, melynek megjelenése ugyan még odébb van, viszont szerencsére addig is lesz mivel elütni az időt. Alternatívaként ugyanis június 2-tól végre magunk is kipróbálhatjuk a 2018-as leleplezésekor elég negatív fogadtatásban részesült első mobilos Diablo-t, avagy a Diablo Immortal-t, ami okostelefonok mellett végül PC-re is meg fog jelenni. Másik opcióként persze még mindig ott van a Diablo 2, relatíve frissen, tavaly szeptemberben debütált felújítása, a Diablo 2: Resurrected. A Diablo 3 pályafutása ezzel persze még egyáltalán nem ért véget, hiszen még 10 év után is rengetegen vágnak bele újonnan, vagy akár sokadik alkalommal. Ezúton is boldog tizedik születésnapot, Diablo 3!