A legenda szerint a legacy műfaj úgy született, hogy a Rob Daviau, a többek között a Betrayal at House on the Hillt jegyző játéktervező, egy meetingen megkérdezte: miért is hívják meg újra és újra a Cluedo világában azokat a vendégeket, akik köztudottan gyilkosságra hajlamosak? Daviau kérdése ugyanakkor nemcsak prózai volt, hiszen a gondolatmenet egy teljesen új stílus születéséhez vezetett: ezek a legacy társasok, azaz olyan játékok, melyek a történet vagy a fejezet végeztével nem állnak vissza eredeti állapotukba, hanem az ott történtek mentén folytatódik tovább a kaland, teljesen új játékelemek, szabályok és egyebek behozásával. Habár a Clue-ból végül nem született legacy-változat, a Hasbro a Risk kapcsán már engedékenyebb volt, így született meg 2011-ben a Risk Legacy, a többi pedig már történelem. Történelem, melyből a hazai játékosok sem maradtak ki teljesen, hiszen a Gémklub többek között a műfajban pionírnak számító Pandemic Legacy-t lokalizálta, a Delta Vision a Charterstone-nal próbálkozott meg, a Gémklub pedig most egy másik műfaj rendkívül népszerű darabjának legacy változatát hozta el, bemutatva a hazai közönségnek az Aeon's End folyton-folyvást bővülő, hatalmas univerzumát.

Aeon's End: Legacy - Történetek a világvége utánról

  • Hazai kiadó: Gémklub
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kooperatív
  • Játékosok száma: 1-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 45-90 perc/fejezet
  • Korcsoport: 14+
  • Nehézség: 2,80/5
  • Ajánlott ár: a kiadó webshopjából 23 990 forint

Az Aeon's End egy 2016-ban indult sorozat, melyben egy régmúlt invázió túlélői a föld alá, egy Sírboltvár nevű településre költöztek, megpróbálva túlélni az új világra szabadított veszedelmeket. A frontvonalon hasadékmágusok küzdenek: olyan karakterek ezek, akik képesek kiaknázni azon hasadékok erejét, melyekből a mindent elpusztító szörnyetegek áradtak elő, az energiát varázslatok, drágakövek és ereklyék formájában használva fel.

A Legacy-változatban minden játékos (minimum 1, maximum 4 fő) egy ilyen hasadékmágust irányít, melyhez jár egy karakterlap és két, egyenként öt lapból álló kártyacsomag: az egyik a húzópakli alapját képezi, míg a másik a rögtön a kézbe kerülő lapoknak felel meg. A játék célja alapvetően nem csupán az, hogy az éppen aktuális szörny legyőzésre kerüljön, de pakliépítős játék révén az is, hogy egyrészt a kezdőlapok helyére lényegesen erősebb, hatékonyabb lapok kerüljenek, másrészt a pakli mérete is jelentősen megnőjön, drasztikusan növelve a túlélés esélyeit. Ez ugyanis a folyamatos csatározás játéka, ahol epizódról epizódra egyre magasabb kihívás vár.

A történet összesen hét fejezetet ölel fel, ezeket pedig sorban, egymás után kell lejátszani. Komorabb fantasyról lévén szó, nem éppen rózsás a helyzet, hiszen a kezdő hasadékmágusok rögtön az akció sűrűjében találják magukat, Sírboltvár pedig mindennek a rosszabbik felén, hiszen a városnak nem éppen a legjobb sors jut. Ennél többet mondani viszont bűn lenne: legacy-játékról lévén szó, minden spoilernek minősül, így az is, hogy kik fenyegetik a települést, milyen rondaságok kerülnek elő és milyen új fenyegetések jelennek meg. A történet ugyanakkor nem az Aeon's End erőssége, kidolgozatlan karakterei, fordulatokban nem éppen bővelkedő eseményei okán nem neki osztották a főszerepet, de nem is baj – arra ott az évek alatt bizonyított és tökéletesre finomhangolt játékmenet, amely ezúttal is nemcsak, hogy elviszi az egészet a hátán, de egyenesen brillírozik.

Kalandok könyve

Függetlenül attól, hogy éppen melyik fejezetről van szó, a folyamat minden esetben ugyanaz. Először is fel kell nyitni a masszív, brutális mennyiségű tartalommal csurig töltött doboz megfelelő, soron következő borítékját, kivenni az abban található játékelemeket, majd az univerzális setupolást követően behelyezni a repertoárba az újonnan érkezett lapokat és egyebeket, a szabálykönyvbe beragasztani az új szabályokat, aztán nekilátni az éppen előmászott csatlós legyűrésének.

A feladat több okból sem lesz egyszerű: a bossok zöme például brutális mennyiségű, az 50-90-es tartományban mozgó életerővel rendelkezik, bizonyos feltételek teljesülése esetén tombolásba kezd, mellyel elsősorban Sírboltvár városának alacsony életerejét zabálja tovább, és szinte elkerülhetetlen, hogy folyamatosan apassza a csapat életerejét vagy akár a tagok pakliját. Teheti mindezt egyszeri támadásokkal, időzített bombaként működő, adott számú fordulót követően aktiválandó csapásokkal vagy a legtöbbször olyan csatlósokkal, akik saját életerővel és tulajdonságokkal rendelkeznek, így szinte minden esetben többfrontos háborút kell vívni.

A játék egészét egy gigantikus központi pakli fogja össze, amely nem csupán a történetért felel, de annak folytonosságáért is – a győzelem ugyanis épp úgy továbblendítheti az eseményeket, mint az esetleges vereség (szerencsére lehet újrapróbálkozni). Azaz a Kaland Játék Kockázat-könyvekhez hasonlóan kerülünk döntéshelyzetekbe, és esetlegesen megyünk tovább egy új irányba. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen máshogy alakul a történet, hanem az eszköztár, azaz a rendelkezésre álló lapok változhatnak. A legacy-műfajnak megfelelően bizonyos lapok testreszabhatók (adott típusú és mennyiségű tulajdonság közül kell választani és azt a lapra ragasztani), bizonyos esetekben lecserélhetők vagy akár örökre száműzhetők is, visszarakva őket a dobozba.

Utóbbi mechanika alapvetően az evolúcióról szól, a száműzött lapok ugyanis szinte minden esetben egy újabb behozásával járnak. Ez leginkább a szörnyeknél, a csatlósoknál kínos: bizonyos feltételek teljesülése esetén ezekre fejlődés-matricát kell ragasztani, adott mennyiség után pedig a lap lecserélésre kerül, hogy egy sokkal kevésbé barátságos változata kísérjen tovább a kaland további részében. Ez egyfajta dinamikus nehézségi szintet is kölcsönöz a játéknak, hiszen a legjobban, leghatékonyabban dolgozó hasadékmágusok kicsivel talán jobb helyzetben vannak, mint azok, akiket üldöz a balsors. A lehetőség a sikerre ugyanakkor adott, hiszen az Aeon's End játékmenetének rugalmassága okán nincs olyan szituáció, nincs olyan fejlődési irány, amit ne lehetne pozitívra kihozni – és pont ez bilincsel az asztal elé.

Lapháború

Na meg az a borzasztóan egyszerű szabályrendszer, amely szinte játszatja magát, és telis tele van jobbnál jobb, egyedi ötletekkel. Ott van például a körök sorrendje, amely véletlenszerűen alakul ki, hiszen a fordulósorrendet meghatározó lapok alapján dől el, hogy ki jön. A játékosok köre minden esetben varázslatfázissal indul, melynek során az előre bekészített varázslatok aktiválódnak. Ez leginkább a D&D-re emlékeztet, hiszen minden varázslatot először „be kell készíteni”, azok a hatásukat csak a következő fordulóban fejtik ki (azaz akkor, amikor az adott játékos ismét sorra kerül). Ehhez három úgynevezett hasadéklapka áll rendelkezésre. Ezek a saját játékostábla fölött találhatók, és ide kell a varázslatokat bekészíteni. Alapjáraton csak az első hasadék nyitott, a továbbiakat meg kell nyitni, ami pénzbe kerül. Az itteni pénzt éternek hívják, és menet közben kell megszerezni, majd azonnal el is költeni újabb lapokra. Az éter nem tárolható, ami az adott körben nem kerül felhasználásra, az elvész.

Elkölteni van mire, a piactér összesen 9 különböző típusú lapból áll: ezek között megtalálhatók varázslatok (ezekkel lehet alapvetően bevinni a sebzést), drágakövek (az éterszerzést szolgálják), valamint ereklyék, melyek leginkább buffolnak... vagy minket, vagy társainkat. A repertoár önmagában is gazdag, de minden fejezet végén két típust le kell cserélni egy teljesen újra, így a kampány alatt folyamatosan alakítható és a választott játékstílushoz igazítható. A megvásárolt lapok természetesen a dobópakliba kerülnek, így csak később kerülnek játékba – azonban az Aeon's End alapvetően itt tér el gyökeresen a műfaj többi játékától, hiszen a dobó- és húzópakli soha sem kerül megkeverésre, csak megfordításra. Ez pedig további taktikázási lehetőséget rejt magában, a lapok eldobásának sorrendje ugyanis többé-kevésbé kötetlen, így ezzel játszva igazából valamennyire meg lehet tervezni a későbbi fordulókat. És ez csak a kezdet, hiszen a későbbi fejezetek során az Aeon's End alapjáték gyakorlatilag összes szabálya és lehetősége bekerül.

Az Aeon's End: Legacy azonban ennek végeztével sem lesz komplex vagy felfoghatatlanul nehéz. Azzal, hogy fejezetenként adagolja az újabb szabályokat – ahogy az egy legacy-játéknál szokás – egy olyan öngerjesztő folyamatot indít el, amely folyamatosan a folytatásra sarkall, a soron következő fejezet azonnali kibontására és elkezdésére. Hozzávetőlegesen 12-15 óra kell ahhoz, hogy kiderüljön, milyen sors jut a hasadékmágusoknak, ezt követően pedig a Legacy egy hagyományos Aeon's End-játékká válik, teli a szokásosnál kicsit nehezebb és komplexebb ellenfelekkel, komplett paklikkal, és persze az út során szerzett emlékekkel. Ráadásul a Legacy előadásmódja egészen pazar: a gigantikus dobozban egy kiváló inzert, abban pedig számos elem lapul. Vastag kartonpapírra nyomott titoklapok (melyek alapvetően szabálymatricákat és egyebeket tartalmaznak), egy tonnányi kártya, szuperhasznos és látványos kártyaelválasztók a paklik tárolásához és a játék mentéséhez, betűkkel ellátott dobozok, teli titkos összetevőkkel és egy nagyon jól felépített és jól lokalizált, menet közben bővülő szabálykönyv. A legacy műfaj játékainak honosítása szinte minden esetben örömteli esemény, és nincs ez másként most sem – az Aeon's End: Legacy kiváló belépő mind a műfajba, mind az Aeon's End parádés világába!

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát