Első játékos szerzőként maradandót alkotni nem éppen egyedi eredettörténet, különösen, ha ehhez komoly hátszél is társul. Simone Luciani utóbbi egyik legtökéletesebb definíciója, hiszen a karrierje kezdetét 2009-re datáló alkotó olyan alapművek megszületéséhez járult hozzá, mint a Tzolk'in, a The Voyages of Marco Polo, a Grand Austria Hotel, vagy épp a Lorenzo il Magnifico. Ezek egy jelentős része nem kizárólagosan az ő munkája: napjaink egyik legtermékenyebb és legsikeresebb szerzője előszeretettel kooperál hazai terepen, társszerzőként, mentorként is egyengetve társasok sorsát. Így került a képbe az eredetileg 2019-es Duzzasztómű is, amely Tommaso Battista, egy újdonsült tervező első játéka, mely a komplex gazdasági stratégiák műfajában igyekszik viharos sikert aratni – szó szerint.
DUZZASZTÓMŰ (Barrage)
- Hazai partner/kiadó: Delta Vision
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 60-120 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 4,05/5
- Ajánlott fogyasztói ár: 26 991 Ft
A Duzzasztómű főszereplője ugyanis maga a víz. A kihasználása köré keveredett nagyvállalatok pedig egy olyan disztópikus, alternatív múltban küzdenek meg, ahol egy nagy háborút követően az emberiség az újjáépítés leghatékonyabb, legprofitábilisabb útját a vízenergia kihasználásában látja, az Alpok völgyében, és a hegyekből lezúduló vizet felfogva igyekszik árammal ellátni a világot, az ebből szerzett vagyonnal pedig alaposan megtömni a saját bankszámláját.
Minden játékos egy ilyen nemzetközi nagyvállalatot igazgat, papíron egy-egy nációt is képviselve a saját érdekein túl, a feladat pedig mindenki számára ugyanaz: kiépíteni egy olyan komplex energiatermelő hálózatot, ahol a gátakkal felfogott vizet csatornák juttatják el az erőművekhez, amik a munka elvégzésével szerződéseket teljesítenek, és ezzel juttatják bevételhez, hatalomhoz, és a terjeszkedést elősegítő alapanyagokhoz az egyes frakciókat.
A komplexitás ezúttal nem vicc, a Duzzasztómű ugyanis egy, a szokásosnál összetettebb és nehezebb gazdasági stratégia, masszív, 2-3 órás játékidővel, és egy meglepően gyorsan megtanulható szabályrendszerrel, ahol a nehézséget nem feltétlen ennek komplexitása adja – bár bővelkedik a részletekben –, hanem a lehetőségek mélysége, illetve a víztermeléssel kapcsolatos ok-okozati összefüggés, ami miatt sokszor elég szűk a helyzet.
GEOGRÁFIA
A Duzzasztómű által rendelkezésre bocsátott játéktér három részből áll: egy hegyvidékből, egy dombságból és egy síkságból. Ezeken vízgyűjtő medencék találhatók, melyeket folyók kötnek össze, és ide kell felhúzni a rendelkezésre álló épülettípusokat: gátat a víz megfogásához, magasítót a gát kapacitásának növeléséhez, csatornát a víz szivattyúzásához, erőművet az áramtermeléshez. Ezen területekért alapjáraton is komoly versenyfutás megy, mert a mennyiségük korlátozott, de a helyzetet bonyolítja, hogy az áram előállításnak alapfeltétele, hogy a felhasznált víz csak saját színű vagy neutrális (a játék elején lerakott) gáthoz tartozhat. Emiatt a konfrontáció elkerülhetetlen, ahogy az is, hogy egy-egy építési helyet valaki befoglaljon, pusztán azért, hogy aztán máson élősködjön. A víz elszállításához használt csatorna ugyanis lehet az ellenfélé is, aki ugyan pénzben és győzelmi pontban is részesül, ha valaki bérbe veszi a szolgáltatását, de persze ilyenkor a jóval nagyobb haszonnal kecsegtető energiatermeléstől elvághatják az alapanyag elcsenésével.
Ez a harc és versenyfutás a Duzzasztómű alapját adó munkáslehelyezésre is igaz: a rendelkezésre álló akcióhelyek száma erősen korlátozott, és bár vannak drága menekülő útvonalak (a legtöbb akciómezőből elérhető egy 2. hely is, ahol már pénzt kell fizetni annak használatáért, és/vagy több munkást), ezek általában nem elégségesek ahhoz, hogy valaki ne érezze nagyon kellemetlenül magát, amikor az előre eltervezett körét derékba töri valamelyik riválisa.
A Duzzasztómű ugyanis mindössze csak öt fordulón át tart, és ennek során kellene összeszedni a lehető legtöbb győzelmi pontot, megszerezni a legjobb építőhelyeket, felhúzni a megfelelő és drága épületeket, ahhoz begyűjteni a szükséges alapanyagokat (betonkeverő, földmunkagép, pénz), és közben nem árt szerződéseket sem teljesíteni.
Ezt a meglehetősen nyomasztó feladatot a Duzzasztómű mechanikailag parádésan adja vissza. Csalódást igazából csak egyetlen téren, a komponensek szempontjából okoz: a katasztrofális Kickstarter-kampányt követő bolti kiadás szerencsére már mechanikai problémákkal nemigen küzd, de az anyagminősége mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A papírvékony központi játéktáblák (vastagságuk megegyezik az érmékkel, tokenekkel!) sajnos kissé keserű szájízt hagynak, ahogy az inzert hiánya is, de ezek egyike sem olyan, ami maradandó nyomot okozna. Ellentétben a Duzzasztóművel, ami számomra pontosan ugyanolyan mérföldkővé és megkerülhetetlen játékká vált, mint a Brass: Birmingham, amely elegáns szabályrendszerével, brutális mélységével és könyörtelen rivalizálásával okoz felejthetetlen játékalkalmakat.
(A játékot partnerünk, a Delta Vision biztosította – köszönjük!)
