A Free League Publishing impozáns kínálatát nézegetve már régóta furdalt a kíváncsiság a folk-horror szerepjátékként emlegetett Vaesennel kapcsolatban. Nemrég pedig – a Mythic Britain & Ireland című kiegészítő apropójából – a kiadó egy igen méretes csomaggal örvendeztetett meg, ami az új kötet nyomtatott kiadása mellett tartalmazta az összes eddigi Vaesen-kiadványuk pdf változatát is, így végre alaposabban szemügyre vehettem a skandináv mítoszokra és népmesékre épülő játékot.

Vadászatra fel!

A Vaesen a 19. századi Svédországban játszódik, a játékosok pedig egy “Társaság” néven ismert intézet helyreállításán dolgoznak, mely egykor a különböző természetfeletti lények, a vaesenek kutatásával, illetve elűzésével foglalkozott. Évekkel korábban azonban a tagok mind egy szálig eltűntek vagy odavesztek, az egyetlen túlélő pedig az Uppsalai elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Bár a szabályrendszer a Year Zero Engine-re épül, így ismerős lehet azok számára, akik már több Free League-játékkal is próbálkoztak, mégis tartogat pár újdonságot. A Vaesen a Call of Cthulhuhoz hasonlóan elsősorban nem harcra, hanem nyomozásra épülő szerepjáték, melynek középpontjában általában egy vaesen felbukkanása, felderítése, majd elűzése áll. Hangulat tekintetében viszont az inspirációt nem Lovecraft munkássága, hanem a viktoriánus rémtörténet-író, M. R. James művei, illetve a klasszikus népmesék szolgáltatták. 

A játék kerettörténete szerint, bár a vaesenek alapvetően nem mindig rosszindulatúak, valamilyen rejtélyes változás következett be (ennek pontos természete a Mesélőre van bízva), melynek hatására nemcsak felbukkanásaik szaporodtak meg, de sokkal agresszívabbá is váltak. A vaesenek mindegyike rendelkezik egy elűzési rituáléval (melyet a játékosoknak kell kideríteniük és előkészíteniük), illetve egy speciális, a folklórban gyökerező titokkal, amit a Mesélő használhat arra, hogy az utolsó pillanatban teljesen felborítsa a felállást, esetleg megmagyarázhatatlan módon meghiúsítsa a rituálét, amíg a játékosok fel nem derítik és teljesítik a titok feltételeit. Az alapkönyv mintaként egy kalandmodult tartalmaz, a Wicked Secret címre keresztelt modulgyűjtemény viszont további négyet, melyek bőven elegendőek ahhoz, hogy még egy kezdő Mesélő is ráérezzen a játék stílusára és ritmusára.

A játék a vadászaton és nyomozáson felül számtalan egyéb rendszert és mechanikát is tartogat. Az egyes bevetések között a játékosok fokozatosan helyreállíthatják a Társaság romos kastélyát, melynek minden felhúzott szobája különböző bónuszokkal és előkészületi lehetőségekkel szolgál a későbbi kalandok során. Emellett a játékos karakterek mindegyikének rendelkeznie kell egy hangsúlyos háttértörténettel, legalább egy sötét titokkal, illetve opcionálisan rokonokkal, munkatársakkal, akiknek valamilyen formában meg kell jelenniük a sztoriban. Ami a legfontosabb, hogy a Társaság munkája szigorúan bizalmas, a játékosoknak tehát a kalandok során gyakran álnéven, magukat másoknak kiadva kell ténykedniük, az óvatlan cselekvések pedig viszonylag korán felkelthetik a hatóságok figyelmét, így könnyen börtönben vagy elmegyógyintézetben végezhetik.

Kísértetjárta Britannia

A szabálykönyv a tekintélyes mennyiségű vaesen mellett tartalmaz egy leírást is a Mesélő számára, hogyan alkothat saját vaeseneket más mitológiák, népmesék alapján. Az első méretes kiegészítő, a Mythic Britain & Ireland pedig pontosan erre a lehetőségre épít. Bevezeti a Társaság londoni testvérintézményét, számos új vaesent vonultat fel, valamint három új archetípust a játékos karakterek számára, illetve ötletek és háttérinformációk százaival látja el a Mesélőket, a Brit-szigetek folklórját és 19. századi berendezkedését illetően. A játékosok együtt nyomozhatnak Sherlock Holmes-szal és Watsonnal, Hasfelmetsző Jack nyomába eredhetnek, de akár azt is megpróbálhatják kideríteni, hogy vajon Sweeney Todd gyilkosságsorozata mögött állt-e valamilyen természetfeletti rettenet. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A szigetek gazdag mitológiája, számtalan kísértetjárta helye és gótikus irodalma tökéletes táptalaj a Vaesen számára, a szabálykönyv pedig önmagában is remek kiegészítő (még három előre kidolgozott kalandot is tartalmaz), emellett tökéletes minta ahhoz, hogy egy kellően elhivatott Mesélő hogyan építsen fel egy saját Társaság-spinoffot, tetszőleges országban. Már amíg azt egy újabb kiegészítő le nem fedi persze, hiszen a francia, német, amerikai és szláv körítés szinte tálcán kínálná magát. A Vaesen minden tekintetben kiváló horror-szerepjáték, könnyen tanulható, kezdőbarát, és nagy valószínűséggel azok is élvezni fogják, akik esetleg a hagyományos, harc- és akciócentrikus játékokkal nehezebben barátkoznak meg.

(A tesztpéldányt a Free League Publishing biztosította – köszönjük! A játékhoz angol nyelvtudás szükséges.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát