A Marvel filmes univerzuma óta sokkal könnyebbé vált elmagyarázni, hogy sokak számára miért annyira nyomasztó annak a gondolata, hogy miként lehetnek naprakészek az eseményeket illetően. Mostanra ugyanis már több mint 30 filmnél és számtalan sorozatnál járunk, melyek meglehetősen szoros kapcsolatot ápolnak egymással. Éppen ezért, ha valaki 2023-ban úgy dönt, szeretne megismerni minden szuperhőst és történetet, akkor bizony heteket, hónapokat kell, hogy feláldozzon az életéből. Ráadásul ez a folyamat csak 2008-ban, tehát 15 évvel ezelőtt indult el, ami ugyan nem kevés idő, de ha a játékiparra gondolunk, valósággal eltörpül az olyan sorozatok mellett, mint a 33 éves múlttal rendelkező Fire Emblem, a 37 éves Dragon Quest, vagy épp a 36 éves Final Fantasy. A helyzet ezek esetében azért könnyebb, hiszen az említett franchise-ok alapvetően önálló epizódokkal rendelkeznek, melyek ugyan hivatkozhatnak egymásra, de nem szükséges mindegyik ismerete ahhoz, hogy élvezzük az adott produktumot. Ez viszont nem igazán mondható el arról a Trails-sorozatról, amely most minden eddiginél aktuálisabbá vált, hiszen bő tíz év késéssel ugyan, de lassan szinte az összes epizód elérhetővé válik angolul, elvégre csak idén három Trails-játék is érkezik. Ráadásul ezek gyakorlatilag egymást követik, folyamatosan építve nem csupán a korábbi felvonások történéseire, de azok karaktereire is, ezért egy-egy epizód kihagyása egyáltalán nem járható út – és természetesen az sem mindegy, hogy a pótlás során az egyes epizódok milyen sorrendben kerülnek terítékre.

trailsofcoldsteel.jpeg

Mik azok a The Legend of Heroes-játékok?

A The Legend of Heroes egy hivatalosan 1989-ben indult, sztoriközpontú japán szerepjáték-sorozat, amit a Nihon Falcom stúdió készít, de a jelenleg is aktív ága 2004-ben startolt el, a The Legend of Heroes: Trails in the Sky megjelenésével. A játékidő tetemes részét a világ felfedezése, a felettébb bőbeszédű NPC-kkel való társalgás, a helyiek ügyes-bajos dolgainak megoldása teszi ki, miközben egy rejtély, egy összeesküvés, egy-egy nagyobb konfliktus épül a háttérben, melyben mindig kiemelt szerep jut az aktuális hősnek és egyre terebélyesebb csapatának. Az eseményeket nemcsak opcionális mellékküldetések hivatottak feldobni, de jelentős mennyiségű csata is, melyhez a Trails-játékok egy körökre osztott harcrendszert használnak. Az összecsapásokban mindig több karakter vesz részt, és a hagyományos fegyveres támadások mellett be tudnak vetni Artokat (a varázslat itteni megfelelője), valamint Craftokat, melyek különleges, karakterspecifikus képességek. Rendkívül nagy szerep jut a fejlesztéseknek is: minden szereplő egy olyan készülékkel (Orbment) rendelkezik, melybe különleges kristályok (Quartzok) rakhatók, és ezek határozzák meg az illető támadóerejét, védekezését, képességeinek hatékonyságát, valamint a felhasznált kristályok elementálja dönt arról is, hogy milyen varázslatok és egyebek érhetők el az adott szereplő számára.

Minden epizód Zemuria kontinensén játszódik, amely számos, egymással nem feltétlen barátságos kapcsolatot ápoló országnak ad helyet. A The Legend of Heroes-játékok ezen világot igyekeznek bemutatni, ha nem is epizódról epizódra, de sorozatról sorozatra váltva helyszínt és akár főszereplőket is. Minden egyes felvonás folyamatosan hivatkozik a közeli vagy épp távoli országokra, városállamokra, és idővel ténylegesen be is mutatja azokat.

1thelegendofheroeszemuriamap.jpg

Teheti mindezt azért, mert ezek a játékok alsorozatokra oszlanak, melyek több epizódból állnak, és alapvetően mindig egyetlen országot, helyszínt mutatnak be egyedi főszereplőkkel és társaikkal. Az egyes fejezetek általában kronológiai sorrendben követik egymást, így könnyedén fel tudnak vonultatni korábbi kiemelt karaktereket, mellékszereplőket, megmutatva, hogy mi történt velük az adott játék eseményeit követően, vagy épp miként simulnak bele az aktuális történésekbe. Ezen történések pedig teljes egészében ritkán érnek véget egy játék alatt, különösen a Cold Steel-sagában, amely hajlamos vagy cliffhangerrel véget érni, vagy szándékosan nem lezárni szálakat, hogy azokat valamilyen formában később fonják tovább. Ennek okán a The Legend of Heroes egy monumentális világot épít fel, amely így sem nyom agyon a súlyával, mert fejezetről fejezetre, sorozatról sorozatra rakja össze egyes elemeit, így kreálva egy páratlanul részletgazdag, minden szempontból izgalmas, érdekes és mély univerzumot. Ehhez pedig elképesztően sok szöveget használ, elvégre minden NPC-vel el tudunk beszélgetni, méghozzá többször is, hiszen ahogy változik a világ, úgy változik a helyiek gondolkodásmódja. Éppen ezért a párbeszédek teszik ki a játékidő jelentős részét, a történet, a világépítés így lényegesen hangsúlyosabb, mint a többi japán szerepjátékban, melyek esetében a harcokon felül inkább a karakterfejlesztés van a középpontban. Ezt szerencsére elég aktívan támogatja a közös keret is: az első öt epizód ugyanazt a technológiai hátteret használja, így nem kell újratanulni az irányítást, a harcrendszert, vagy igazából bármit, sőt egy adott sorozaton belül még a mentések importálása is lehetséges, mellyel bónusztárgyak nyithatók meg, és az NPC-k is máshogy viszonyulhatnak a csapathoz. Ezt a 3D-be való áttérés sem törte meg, mivel a kezelőfelület, a harcrendszer és a játékmenet a modern tálalás ellenére is ugyanaz maradt, ezzel is erősítve a kohezív világépítést.

Több okból is érdemes tehát elkezdeni a sorozatot, a pótlás pedig könnyebb, mint valaha, hiszen mostanra az összes fontosabb epizód elérhetővé vált a modern platformokon (Steam, GOG, a PlayStation Store, Nintendo eShop), egyedül az Xbox-játékosok azok, akik egyelőre kénytelenek alternatív megoldás után nézni. A nagy kérdés csupán az, hogy mégis milyen sorrendben vágjunk neki a kalandnak?

2thelegendofheroestrailsinthesky.jpg

The Legend of Heroes: Trails in the Sky+SC+3rd

A leglogikusabb lépés mindenképp az első epizóddal, jobban mondva a Trails in the Sky-trilógiával kezdeni, hiszen ez indította útjára a ma is aktív franchise-t, és ez fektette le annak alapjait. Helyszíne Liberl, egy ország, amit nem hagyott hidegen az orbal-energiának hívott technológia felfedezését követő ipari forradalom, amely ötven év alatt teljesen átformálta az egész kontinenst, új tudományágakat, találmányokat keltve életre. A trilógia főszereplője Estelle és Joshua, akik Liberl királyságát fedezik fel, egy eltűnt személy nyomába eredve. Az egyes epizódok fő története átlagosan 40 óra alatt fejezhető be – az első felvonás ennek ellenére inkább csak egyfajta prológus, az események a Trails in the Sky SC-ben, tehát a második epizódban indulnak be igazán, a történet pedig a Trails in the Sky 3rd-del zárul le. Látványban és technológiában is ezek a legkopottabbak (hiszen eredetileg PSP-re jelentek meg), a PC-s kiadás viszont egészen remekbeszabott, bár igényel némi utómunkát – a japán szinkron például kizárólag egy rajongói mod révén érhető el, alapból egyáltalán nem tartalmazza a játék. A teljes történet megértéséhez ugyan nem nélkülözhetetlen ez a trilógia, de semmiképp sem ajánlott kihagyni.

3thelegendofheroescrossbell.jpg

Trails from Zero, Trails to Azure

Az angol kiadást csak a közelmúltban kapott Crossbell-duológia, vagyis a Trails from Zero és a Trails to Azure Crossbell-városállamban játszódik. Főszereplője Llyod Bannings és a rendőrség egy teljesen új ága, a Special Support Section, amely az első epizódban még csak a létezését próbálja megindokolni a világnak, a második felvonásra viszont már Crossbell megbecsült, és rendkívül fontos osztagának számít. Ezen két játék rendkívül hangulatos politikai csatározásokat mutat be egy meglehetősen hangsúlyos fanatista szállal, és rendkívül jó kezdőpont a sorozattal most ismerkedők számára, mert minden megvan benne, amely a The Legend of Heroes-játékokat annyira naggyá teszi. Fontos azonban az időzítés, ugyanis...

4trailsofcoldsteel.jpg

Trails of Cold Steel 1-4

...az ezt követő, a szériát hivatalosan is 3D-be áttoló Trails of Cold Steel kvadrológia első két felvonása a Crossbell-sagával párhuzamosan zajlik, méghozzá a szomszédos Ereboniában, Rean Schwarzerrel és a Thors katonai akadémia növendékeivel a főszerepben. A harmadik részre azonban Rean már nem diákként, hanem oktatóként éli át az Ereboniai-birodalom nem éppen nyugodt éveit. Az azonos idővonal miatt a Crossbell-duológia rendkívül sok mindent lelő a Cold Steel első két epizódjával kapcsolatban, emiatt azonban nem érdemes az újabb felvonásokat előrébb sorolni végigjátszásban, már csak azért sem, mert a 3D-korszak miatt teljesen más élményt nyújtanak, és visszaszokni a régi rendszerbe talán kicsit nehezebb, mint fordítva.

5trailstoreverie.jpeg

Trails into Reverie

Az angolul 2023. július 7-én érkező The Legend of Heroes: Trails into Reverie gyakorlatilag a saga aktuális ágának záróepizódja: ezen felvonás mind a Crossbell-duológia, mind a Cold Steel-kvadrológia lezárásaként is szolgál, ennek okán pedig a sorozat teljes ismerete szükséges hozzá, ugyanis három legendát fuzionál. A Zero/Azure Lloyd Banningsét, a Cold Steel Rean Schwarzerét és egy titokzatos, "C" nevet viselő karakterét – a Reverie egy évvel játszódik a Trails of Cold Steel 4 után.

6thelegendofheroeskurono.jpg

Kuro no Kiseki

A sorozat ezzel természetesen nem ért véget, hiszen Japánban már 2021 óta fut a Kuro no Kiseki, amely a Trails to Reverie után játszódik – angol megjelenésről viszont egyelőre nem esett szó. Látva azonban az idei tempót, valamint a NIS America elkötelezettségét a lokalizáció mellett, egyáltalán nem ördögtől való gondolat, hogy 2024-ben minimum az első Kuro No Kiseki megérkezhet angolul. Főleg, mert ebbe már közvetlen bedolgozott az a PH3 GmbH is, akinek az elmúlt évek remekbeszabott PC-s és Nintendo Switch-es átiratait, angol kiadásait köszönhetjük. Így hamarosan talán tényleg a teljes The Legend of Heroes-saga elérhető lesz nem csupán a modern platformokon, de a legismertebb világnyelven is.