A múlt héten előkerült egy kevésbé ismert GTA-klón, a 2003-as True Crime: Streets of L.A. képében, amely visszatekintőt azzal zártuk, hogy 2005-ben elkészült a folytatás is. Ez lett a True Crime: New York City, amely Los Angeles helyett immár New York városába helyezte a cselekményt, egy teljesen új főszereplőt a középpontba állítva. A játék Marcus Reed történetét meséli el, aki egy szimpla New York-i bandatagból lett később rendőr. Az első éjszakáján – miután előléptették a Szervezett Bűnözés Elleni Egység (OCU) újdonsült nyomozójává – Reed szemtanúja lesz mentora halálának és kiderül, hogy egy tégla lehet a rendőrség kötelékében. A True Crime: New York City már nem az ázsiai akciófilmeket, hanem sokkal inkább az amerikai bűnügyi krimiket és thrillereket idézi, persze jókora adag gengszterfilmes körítéssel megszórva.

10694084-true-crime-new-york-city-windows-domino-effect.jpg

Cool a verda

A játékot 2004. július 21-én mutatták be először, amikor az Activision akkori vezérigazgatója (azaz Bobby Kotick elődje), Ron Doornink bejelentette, hogy a True Crime, Call of Duty, Spider-Man, Tony Hawk, Shrek és Quake folytatását tervezik. Erre azok is rögtön felkapták a fejüket, akik odáig meg vissza voltak a True Crime: Streets of L.A.-ért, viszont a New York-i kitérőről utána egy évig nem lehetett hallani semmit. 2005 májusában az Activision elárulta, hogy a játék olyan nagyszabású lesz, hogy a Luxoflux fejlesztőcsapata egy másik Activision tulajdonában álló fejlesztőcég, a Z-Axis munkatársait is bevonta a munkálatokba. Május 18-án landolt az első előzetes, amely csupán annyit mutatott, hogy Marcus Reed letartóztat néhány bűnözőt. A játék helyszínét direkt nem árulták el a videóban, ugyanis ehhez egy közösségi nyereményjátékot indítottak. Az érdeklődőket arra buzdították, hogy látogassanak el a játék hivatalos weboldalára, és találják ki, hogy szerintük melyik városban játszódik az új True Crime. A szerencsés nyertes egy Chrysler 300-ast vihetett haza, vagyis a központi karakter, Marcus Reed autóját – az Activisionnél már ekkor is volt pénz lóvéra.

10694072-true-crime-new-york-city-windows-burn-baby-burn.jpg

Természetesen, ahogy elődjét, úgy a folytatást is kivitték az E3-ra, ahol szimplán csak True Crime 2005 néven futott, és semmi konkrétumot nem mutattak belőle. Az E3-on csak annyit erősítettek meg, hogy a játék mindenképpen az akkori generációs rendszerekre jelenik meg, és olyasmi lesz, amitől mindenkinek leesik az álla. 2005. június 22-én a hivatalos honlap felfedte, hogy a cselekmény New Yorkban játszódik, majd augusztusban megjelent egy interjú Bill Clark egykori rendőrnyomozóval, aki az NYPD kötelékében szolgált cirka 25 évig. Clark elmesélte, hogy megkeresték és bevonták a munkálatokba, ahol vezető technikai tanácsadóként vehetett részt a játék fejlesztésében. Szeptemberben már bemutattak gameplay-felvételeket és az újdonságokról is szót ejtettek. Ezek közé tartozott, hogy ha a játékos bizonyos területeken figyelmen kívül hagyja a véletlenszerű bűncselekményeket, az üzletek bezárnak, a város utcái koszosabbak lesznek, az épületek ablakait pedig bedeszkázzák, mintha csak a vadnyugat költözött volna a környékre. Itt említették meg azt is, hogy a játékterület 65 négyzetkilométeres lesz, valamint hogy a küldetéseket újra lehet kezdeni.

10694078-true-crime-new-york-city-windows-gun-shots-in-the-alley.jpg

Ez kellően felcsigázta a népet, ezért a következő héten bejelentették a szinkronhangokat is: Laurence Fishburne, Mickey Rourke, Christopher Walken, Mariska Hargitay, Esai Morales és Traci Lords hallható a játékban, a zenei anyagért pedig Redman felelt, aki saját dalt is írt az egészhez (az előző részben ugye Snoop Dogg is hasonlóan járt el). "Merész szövegei és kemény funk ütemei a belváros hangulatát idézik meg, Washington Heights-tól Harlemig, majd onnan egészen a Battery Parkig." – dicsekedett Tim Riley, az Activision akkori zenei igazgatója. Bár exkluzív dalból csak egy szerepel a játékban, emellett 80 licencelt zenét pakoltak bele. Olyan előadók csendülnek fel Manhattan virtuális utcáin, mint Jay Z, Public Enemy, The Ramones, Interpol, The Velvet Underground, Blondie, My Chemical Romance vagy épp Bob Dylan. Érdekesség, hogy a világhírű német multinacionális sportruházat- és sportfelszerelés-gyártó cég, a Puma, szintén beszállt a reklámkampányba, méghozzá egy egyedi gyártású sneakerrel, sőt némi gyűjtögetéssel (True Crime RS-100 cipőket kell összeszedni) fel lehet oldani egy exkluzív Puma-ruhát Reed számára.

10693118-true-crime-new-york-city-windows-cruising-at-night.jpg

Leugrani a sarki közértbe

Ezúttal nem volt mellébeszélés a térkép nagyságát illetően. A True Crime: New York City-ben Manhattan 65 négyzetkilométeres kerületét rekonstruálták rendkívüli alapossággal: a legtöbb utcanév, fontosabb nevezetesség és autópálya milliméterre pontosan lett reprodukálva. Ekkor már kinn volt a Grand Theft Auto: San Andreas, úgyhogy a játékmenetet illetően elő kellett rukkolni valami igazán ütős dologgal, ami kiemeli az alkotást a GTA-klónok közül. A Luxoflux azzal próbálkozott, hogy a True Crime: New York City-ben négy nagyobb ügy van: a Magdalena kartell, a Palermo maffia, a Presidents Club és a Shadow Tong. Ezek közül az elsőt kell amolyan tutorial-szinten, kötelező módon lenyomni, és amint ez az ügy lezárult, a játékos szabadon oldhatja meg a fennmaradó három ügyet, méghozzá tetszőleges sorrendben. Persze a városban rengeteg tennivaló akad: vannak mellékküldetések, minijátékok, utcai autóversenyzés, sőt még illegális bunyózás is akad. Különféle boltokba be lehet menni (ez nagy újdonság volt akkoriban), és például ennivalót vagy gyógyszert vásárolni. A lemezboltokban a zenei lejátszási listát lehet bővíteni új dalokkal, a fegyverboltokban meg stukkert venni, de akadnak szállodák, éjszakai klubok, éttermek és lakóházak is. A True Crime-franchise másik nagy újdonsága, hogy a játékos nemcsak gyalog vagy autóval, hanem tömegközlekedéssel is bejárhatja a várost. A New York-i metrórendszer vígan használható, és bármikor lehet hívni sárga taxikat, amelyekkel a térkép bármely pontjára elutazhatsz – ezekért persze fizetni kell.

Bár a True Crime: New York City megpróbált minden szempontból rátenni egy lapáttal az elődjére, a megjelenésekor elég vegyes értékeléseket kapott. Rengeteg apró bug és technikai hiányosság rontotta az élményt, amely elsősorban a kapkodás eredménye lehetett, ugyanis az Activision nem titkolt célja volt, hogy a játék a karácsonyi szezonra mindenképp jelenjen meg a boltok polcain. Sajnos ez az eladásokra is rányomta a bélyegét: világszerte csak valamivel több mint 1 millió darabot adtak el belőle az összes platformon – jóval kevesebbet, mint a Streets of L.A.-ből annak idején. Marcus Reed kalandjait eredetileg egy kétrészes New York-i sorozat első felvonásának szánták, de a játék vegyes fogadtatása után az Activision kukázta a közvetlen folytatást, és felfüggesztette a True Crime-játékok fejlesztését. Ez évekig így is maradt, majd 2007-ben felbérelték a United Front Games-t, hogy fejlesszenek egy Hongkongban játszódó, nyitott világú GTA-klónt. Ez lett volna a True Crime: Hong Kong, aminek 2011-ben állították le a fejlesztését – a mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy mi állhatott a döntés hátterében. A jogokat végül a Square Enix szerezte meg, és a kínai spinoff ekkor készülhetett el, csak immár a True Crime név nélkül. Kitalálod, hogy mi lett belőle? Segítek: a Sleeping Dogs.