Playerunknown's Battlegrounds – megvan a 100 milliós bevétel
Csak az első milliót megszerezni nehéz, tartja a mondás - a Playerunknown's Battlegrounds már a százmilliomodik dollárt is leszámolta.
Csak az első milliót megszerezni nehéz, tartja a mondás - a Playerunknown's Battlegrounds már a százmilliomodik dollárt is leszámolta.
Horvátországból jött a vég, hogy az emberiség az űrbe költözve keressen menedéket a biztos halál elől, ám mint 2015-ben már kiderült, a Marson nemcsak a Doom pokla szabadul el, hanem a Red Solstice-é is. Ebben a viharokkal és mutánsokkal teli közegben, nagyobb csapatban sem volt könnyű a túlélés, így párban vagy egyedül pláne kevés az esély.
A Square Enix, az id Software és a Crytek is köszönetet mondott a Denuvo létezéséért a fejlesztője honlapján.
A Final Fantasy nem szerepelt az E3 2017-en, Hadzsime Tabata a Gamescomon tervezi ellőni a puskaport.
A Superdata nevű piackutató azt vizsgálta, hogy az elmúlt egy évben hogyan változtak a játékeladásokból származó bevételek.
Star Wars Battlefront vagy Battlefield? Melyik a jobb? Van egyáltalán jobb? Vagy ez a kettő annyira hasonlít, hogy nincs is értelme az összehasonlítani?
A Call of Duty 4: Modern Warfare Remastered önálló változata a jövő héten jelenik meg, de egyelőre kizárólag csak egy platformra, ami nem a PC.
Mobilon már ingyen letölthető a Sega Forever, mely a kiadó klasszikus címeit gyűjti egybe. Úgy tűnik, más eszközökön is megjelenhet.
Az elmúlt napokat az űrben és jövőben lézengve, rémálmokat látva, horrorisztikus antológiákat bújva töltöttem, aminek hatására majdnem én is koponyát húztam a fejemre. Pont, mint Greg Sommer.
Túlélős játékokkal Dunát lehetne rekeszteni, de a hatalmas dömping ellenére mindig akadnak olyan új versenyzők, amik felkeltik az érdeklődésünket. Ilyen a Zero Gravity Games űrben játszódó alkotása is, ami olyan részletes és nehéz játékmenettel várja a felhasználókat, hogy simán nevezhetnénk akár szimulációnak is.
Az első Killing Floor Steames változata még nagyjából két napon át költségmentesen beszerezhető. Érdemes rá minél hamarabb lecsapni.
A pletykák igaznak bizonyultak, valóban az Apollo 13 és a Hajsza a győzelembe című filmek rendezője váltja Phil Lordot és Christopher Millert.
A Destiny 2 egy picivel előbb jelenik meg konzolokra, mint ahogy azt eredetileg tervezték. A PC-s megjelenés dátuma viszont változatlan.
A Way Out vezető fejlesztőjének nincs túl jó véleménye a Sony konzoljáról, szerinte a PS4 már igencsak elavult.
Jonathan Sullivant egy parkolóban ölték meg, miután összeszólalkozott egy ismerősével, aki tizenháromszor rálőtt.
Michael Ancel, a Rayman és a Beyond Good and Evil atyja a minap közölte, hogy nemsokára mozgásban is láthatjuk játékának folytatását.
Az Overwatch újabb pályával bővült, mely a mai naptól már mindenki számára elérhető – ez Winston volt otthona, a Horizon Lunar Colony.
Az Xbox One X kapcsán a Microsoft állítja, hogy a jövőben eltávolodnának a hagyományos értelemben vett generációváltásoktól.
A Black Mesa új, teljes értékű változata most, idén nyáron jelent volna meg. Viszont ez nem fog megtörténni; új megjelenési dátumot adtak meg.
Jómagam már meg sem tudom számolni, hogy hány olyan MOBA-ról írtam, ami így vagy úgy ígéretesnek tűnt, de végül hetek alatt a feledés homályába merült. Pedig akadtak köztük érdekes, furcsa szerzetek is, mint amilyen a Subsiege is, csak épp a játékosok sosem vevők az ilyen „torzszülöttekre”.
Az Electronic Arts ingyen osztogatja a Medal of Honor: Pacific Assault-ot, úgyhogy ne habozz, irány az Origin és zsákold be most!
Tiltott szimbólumok nem lesznek, de legalább teljesen testreszabhatod a karaktered - legalábbis ami a többjátékos módot illeti.
A Rocket League felbontása nem lesz valami nagy Nintendo Switch-en, de legalább a teljesítményt nem áldozták fel a látvány oltárán.
A Steam piacterén mostanság játékot vásárlóknak feltűnhetett egy apróság, mely megerősíti a nyári vásár feltételezett kezdetét.