Cyberpunk 2077 – Kínában is hatalmas siker, pedig még meg sem jelent ott
A Cyberpunk 2077 Kínát is letarolta, annak ellenére, hogy a hatóságok technikailag még nem engedélyezték a megjelenését az országban.
A Cyberpunk 2077 Kínát is letarolta, annak ellenére, hogy a hatóságok technikailag még nem engedélyezték a megjelenését az országban.
Tovább terjeszkedik a Tencent, úgy tűnik, ezúttal a Warframe fejlesztőinek anyavállalatát szeretnék megszerezni maguknak.
A Cyberpunk 2077 enyhén szólva is bajosan fut az előző generációs konzolokon, az Opencritic munkatársai pedig ezt jelzik is.
Jött egy konzolgeneráció-váltás, ami mintha meg sem történt volna. A Ubisoft letette az asztalra az év nem is egyik, de mindjárt két legjobb játékát. Britpopper beszámolója 2020-ról és öt idei kedvencéről.
2021 elején érkezik a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood, melynek most a játékmenete is bemutatkozott egy ütős trailerrel.
A három nagy konzolgyártó innentől kezdve egységesen lép majd fel a gyűlölet a zaklatás és a fiatal játékosok kihasználása ellen.
Nemrég jelent meg a Medal of Honor: Above and Beyond, azonban az első visszajelzések alapján ebben jelenleg nincs sok köszönet.
Itt az idő, hogy döntsetek: mondjátok meg Ti, melyek voltak 2020 legkiemelkedőbb címei. A nyeremény sem marad el!
A színész több méter magasról zuhant le, miközben megsérült a lába.
Másfél éve várunk már a FromSoftware új játékának bemutatójára, amely néhány hét múlva végre megérkezhet.
A CD Projekt RED is megerősítette, hogy bárki visszakérheti a pénzét.
Petty Jenkins elárulta, hogy a címbéli hasonlóság ellenére nem a játékokon alapszik a Star Wars: Rogue Squadron.
Úgy tűnik, a Cyberpunk 2077 megjelenése megtette a hatását.
Többen is sikeresen visszaigényelték a pénzüket a Sony-tól.
Ismét variáltak egyet a bemutatók dátumán.
Egy adag képet is közzétettek a fejlesztői verzióból.
Hivatalosan is megerősítették, hogy az EA lesz az új tulajdonos.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
Volt idén Resident Evil, Ori és a Doom is visszatért, cápát úsztattam, felújított űrlénnyel szemétkedtem. De mik voltak a kedvencek?
Novemberben jelent meg a Planet Coaster: Console Edition, amelyhez most két DLC is érkezett, amikben a kalandokon és a szellemeken van a hangsúly.
A fülszöveg alapján műfaji kavalkádra, forradalomra és elképesztő témákra számítottam, amiket részben meg is kaptam. Mondhatni, én csak a horrorért és a női testért jöttem.
A negyeddöntők legjobb négy csapata összecsap a mai elődöntőkben.
Nem csak az ARK 2 közeledik, de az ARK: Survival Evolved egy animációs sorozatot is kap, aminek első trailerét meg is tekinthetjük.
A germán páncélosok mítoszát megkoronázó Panzer Corps 2-höz már a tavaszi megjelenés után beindult a tartalomgyár, úgyhogy megnéztük, mit kínál a 3 újabb fejezet…