Itt a Company of Heroes társasjáték, ami meghódította a Kickstartert
Alig három óra alatt összegyűjtötte a megjelenéshez szükséges összeget az a társasjáték, mely a Company of Heroes-t hozza el az asztalra.
Alig három óra alatt összegyűjtötte a megjelenéshez szükséges összeget az a társasjáték, mely a Company of Heroes-t hozza el az asztalra.
A Microsoft konferenciáján is feltűnő Star Wars Jedi: Fallen Order egyik alkotója beszélt a játék küldetéseiről, hangulatáról és harcrendszeréről.
Az Obsidian Entertainment egyik munkatársa szerint részben a kiadók tehetnek arról, hogy a fejlesztőcsapatnak rossz a híre a bugos játékok miatt.
A 11 bit Studios leteszi a nagyesküt, hogy a rejtélyes Project 8 nem lesz olyan szomorú és depresszív, mint korábbi címeik.
Így egyértelmű az is, hogy a Batman Arkham-játékokról elhíresült stúdió új projektjéről sem tudunk meg semmit az idei expó során.
A GameStop kínálatában nemrég feltűnt a Splinter Cell játékok világából ismerős ikonikus éjjellátó, azonban a hirdetés mostanra eltűnt.
Ismételten negatív kontextusban kerültek elő a videojátékok, a WHO ugyanis betegségnek nyilvánította a játékfüggőséget.
A PS Plus júniusban nem kisebb csomaggal, mint két játékot tartalmazó Borderlands: The Handsome Collectionnel ajándékozott meg minket.
Egy év után a Google fejlesztette MI, a Deepmind kiismerte az egész Quake 3: Arenát, több játékmódban is verhetetlen.
Friss képek érkeztek a Remedy új játékáról a közelgő E3 alkalmából - vessetek egy újabb pillantást a Controlra.
Azok után, hogy az Egészségügyi Világszervezet betegséggé nyilvánította a videojáték-függőséget, elkészült az első teszt is.
A Square Enix közzétette az első teaser videót készülő játékáról, melyet az idei E3-on fognak leleplezni. A címe Outriders.
A Google bejelentette, hogy most csütörtökön egy stream keretein belül leplezi le a Stadia árazását, játékait és megjelenését egyaránt.
Bár eredetileg már idén nyáron megjelent volna a Shenmue 3, a Deep Silver jelezte, hogy a játék sajnos még csúszni fog egy kicsit.
Joe és Anthony Russo két Bosszúállók epizód után platformot vált: egy népszerű kártyajátékból készítenek sorozatadaptációt a Netflixre.
Igen, jól látjátok: egészen valószínűtlen platformra látogat el a Studio MDHR játéka - egészen pontosan annak egy szelete.
Sikeres premiert tudhat maga mögött a PSVR legújabb exkluzív játéka, a Blood & Truth, mely a szoftvereladási lista élén nyitott.
A Call of Duty: Modern Warfare kooperatív módja az egyjátékos kampányból fog kiindulni, a történet afféle levezetője lesz.
A The Evil Within sorozat atyja Twitteren árulta el, hogy kiutazik az E3 2019-re – ilyet általában csak akkor tesz, ha játékot jelent be.
A Ubisoft egyelőre nem tervez folytatást a Rainbow Six Siege-nek, a következő generációnak is ezzel a játékkal mennének neki.
Lassan a Telltale Games által fejlesztett játékok közül már egy sem lesz kapható, hamarosan a Minecraft: Story Mode tűnik el.
Bejelentették a Dragon Quest Walk névre hallgató mobilos játékot, amely idén érkezik Androidra és iOS-re.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
Újabb számítógépes játék kap asztali változatot: a Sea of Thieves társasjátékot a Moongoose Publishing fejleszti.