Szabályosan berobbant A feláldozhatók 4 első előzetese
A mai napon végre kijött az első előzetes a filmhez, amelyben ismét rengeteg látványos akciójelenet kap helyet.
A mai napon végre kijött az első előzetes a filmhez, amelyben ismét rengeteg látványos akciójelenet kap helyet.
A Croc HD már fejlesztés alatt áll, és ezt maga Jez San árulta el.
Viszont kapott egy új előzetest, amely alapján ez inkább lesz egy Need For Speed, mintsem túlélőjáték.
Újabb zseniális crossover született, amelyben a Dilibogyók a Cyberpunk 2077 világába látogatnak.
A Blizzard legújabb promóciójának keretén belül a játékosok elhalálozásáról készült videókat várják.
A Disney legújabb élőszereplős adaptációja ugyan tarol a tengerentúlon, a keleti országokban viszont már egészen más a helyzet.
A hátasok csinosítgatása ugyan nem kerül sokba a többi kozmetikai kiegészítőhöz képest, de még így is drágább annál, mint ami elfogadható lenne.
Ha szereted a rendező munkásságát, akkor semmiképp se hagyd ki ezt a lehetőséget, hiszen most megnézheted a legutóbbi alkotását, amely Christopher Nolan filmjeit idézi.
Természetesen Zack Snyder új filmjéből is készül egy bővített verzió, amelyben jobban megismerhetjük annak világát.
A JustWatch-nak köszönhetően kiderült, hogy melyik a legnépszerűbb Transformers epizód a nézők körében – nem meglepő módon Michael Bay 2007-es mozija lett a befutó.
Értesülések szerint a jövőben már nem a BioWare fog felelni a hosszú ideje futó MMORPG-ért, így a csapat teljes erejével az új Dragon Age-re és Mass Effectre koncentrálhat.
Hangos ellenszenv, aztán békés belenyugvás – így lehetne jellemezni a mobilos Diablo-t, amely a megjelenése óta brutális összegeket hozott a Blizzard konyhájára.
Bay filmjei után először Űrdongó, majd pedig a teljes Transformers-univerzum kapta meg a maga rebootját. A kérdés, hogy a Beast Wars-vonal feledteti-e a korábbi borzalmakat?
Ugyan még csak tegnap jelent meg a nyár sikercíme, már most a Blizzard leggyorsabban fogyó játékának tekinthető.
Befutottak Andy Muschietti multiverzumos mozijának első értékelései, és bizony vannak olyan kritikusok, akik szerint erős túlzás a film körüli felhajtás.
Charlie Brooker próba-szerencse alapon megkérte a ChatGPT-t, hogy készítse el egy Fekete tükör epizód forgatókönyvét.
Három évtized telt el azóta, hogy megjelent a Bullfrog egykori remekműve, amelyben mindent megtalálhattak az akkori játékosok, ami jellemezte a korszakot.
Kiderült, hogy a The Witcher-játékok szinkronszínésznek prosztatarákja van.
Elérhető 100%-ban ingyen egy játék a Steamen, viszont már csak néhány napig.
Ha szerencsés vagy, akkor az idei év egyik legjobb horrorfilmjére most beülhetsz valakivel együtt teljesen ingyen!
A Blizzard aztán tudja, hogyan kell megünnepelni egy játék megjelenését.
Friss előzetest kapott a film, amely lezárni hivatott az Insidious-szériát – legalábbis ami a filmeket illeti.
A film tömve van easter eggekkel és ezúttal a videójátékok sem maradhattak ki – igazi pixel-poén került be.
A 2021-es reboot rendezője már a folytatásokat tervezgeti.