Kérjük jelentkezz be!

Segítségek hardver témában

Ez a topic a számítógépes hardveres hibákkal foglalkozik. Tehát ha úgy gondolod, hogy a te próblémád ilyen jellegű, például csíkoz a monitorod stb., akkor a megfelelő helyen jársz.

#762208 bodak 2015. augusztus. 09. 09:17
bodak
#762204 :: Derivel (2015. augusztus. 08. 19:17)
Habár nincsen AMD procim, de azt tudom, hogy az Intel magokból 1 legalább olyan erős, mint AMD-ből 2. Sőt, néhány 2 magos i3-as Intel proci majdnem olyan erős, mint a 8 magos AMD. Ezért kérnek AMD-ből mindig 8 magosat.
Ez így nem igaz, és nem is ilyen egyszerű a dolog. Az pedig, hogy a kétmagos i3-as majdnem olyan erős mint az AMD nyolcasai, tévedés, de linkelj hivatkozást ha úgy véled nincs igazam.

Egy hosszú hozzászólásban (van karakterlimit?) kitárgyalható lenne a-tól z-ig a dolog, ha érdekel valakit, jelezzen, megszövegezem pár nap alatt.
Most legyen itt elég annyi röviden összefoglalva, hogy az Intel és az AMD processzorok felépítése alapjaiban eltér, erre vezethető vissza az észlelt különbség. Hogy ne csak ködösítsek, 2011 óta az AMD a "Bulldozer" architektúráját javítja, pofozgatja, alapvető felépítése azóta nem változott. Amikor ezt bevezették, az AMD-nél úgy gondolták, hogy a lebegőpontos számítások jelentős részét a GPU (gyk. a videókártya) fogja elvégezni. Ehhez persze alapvetően ezt észben tartva kéne megírni az alkalmazásokat, játékokat, ám ez nem így történt, így a processzorcsalád erőforrásai javarészt kihasználatlanok maradtak, illetve nem tudták azt nyújtani amit a konkurencia. Így került előnybe az Intel, akinek a processzorai kialakításuknál fogva ugyanakkora hangsúlyt helyeztek a lebegő- és fixpontos számításokra is. A várhatóan 2016-ban induló Zen architektúra felépítésében már sokban fog hasonlítani a jelenleg elterjedt Ivy-, Sandy Bridge, Haswell és a vadiúj Skylake családra.

Ha "bűnösöket" keresünk: a programozók lusták.

De az eredeti kérdést megválaszolandó: Azért ajánlanak AMD-ből 8 magosat, mert az rendelkezik körülbelül ugyanakkora lebegőpontos számítókapacitással, mint a komolyabb négymagos Intel procik.

@soad.toxicity
Sajnos nem tudok jobbat mondani, mint hogy próbáld ki másik alaplapban is a hangkártyád, ígygy meggyőződhetsz arról, hogy tényleg azzal van-e a baj. Ha nem az nyűglődik, esélyes az alaplap, de mielőtt bármit cserélnél tájékozódj másoktól is!
That is not dead which can eternal lie. And with strange aeons even death may die.
#762204 Derivel 2015. augusztus. 08. 19:17
Derivel
#762197 :: EDDA80 (2015. augusztus. 08. 14:58)
Van olyan akinek a procija AMD? Vagy tudja valaki, hogy pl miért van az hogy vannak gamek amikor ajánlottban kérnek intel priciból 4magosat de amd-sből 8magosat? Ez miért van? Erősebb egy Corei7-es proci (a 4magosból) mint egy AMD 8magos? Ezt nem egészen értem. :D Valaki feltudna világosítani erről? :D
Habár nincsen AMD procim, de azt tudom, hogy az Intel magokból 1 legalább olyan erős, mint AMD-ből 2. Sőt, néhány 2 magos i3-as Intel proci majdnem olyan erős, mint a 8 magos AMD. Ezért kérnek AMD-ből mindig 8 magosat.
#762197 EDDA80 2015. augusztus. 08. 14:58
EDDA80
Van olyan akinek a procija AMD? Vagy tudja valaki, hogy pl miért van az hogy vannak gamek amikor ajánlottban kérnek intel priciból 4magosat de amd-sből 8magosat? Ez miért van? Erősebb egy Corei7-es proci (a 4magosból) mint egy AMD 8magos? Ezt nem egészen értem. :D Valaki feltudna világosítani erről? :D
Are you up to the challenge.
#762192 soad.toxicity 2015. augusztus. 07. 18:06
soad.toxicity
#762190 :: bodak (2015. augusztus. 07. 17:13)
Abból kiindulva hogy az integrált hang nem volt jó kezdésből (hogyhogy? minőségre vagy nem szólt egyáltalán?) inkább alaplapra gondolnék. Hogy kiderüljön, hogy jó-e a hangkártya inkább haver gépébe tegyed be, ha van erre mód. Sajnos ez nagyon kevés információ, hogy igazából bármit is lehessen tippelni. Milyen géped van (alaplap, processzor, hangkártya ebben az esetben)? Operációs rendszer típusa, verziója? Volt rendszerfrissítés kikapcsolásnál? Bármi -amit aznap mikor még jó volt- telepítettél, leszedtél, módosítottál? De még ezek megadása sem garancia az eredményre, csak teljesebb képet ad azoknak akik esetleg tudnak/akarnak segíteni. Előfordulhat, hogy a hangkártya az alaplapi driverrel ütközik egy frissítés miatt(?), az is okozhat recsegést, ekkor le kell tiltani azt. Portalanítás, tisztítás után segíthet a kontakt spray is, ha elég retkes a ház belül, okozhat gondot.
azért nem az alaplapit használtam, mert nincs hozzá win7-es driver, amúgy meg semmilyen frissítést nem telepítettem, de ha a gépemre kíváncsi vagy akkor azt meg tudod nézni a profilomon
Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld ! ! !
#762190 bodak 2015. augusztus. 07. 17:13
bodak
#762188 :: soad.toxicity (2015. augusztus. 07. 16:34)
üdv, olyan kérdésem lenne hogy egyik bekapcsolástól a másikig elment a hang, az integrált hangkártya alapból nem volt jó, így van egy külön pci-os. na szóval megpróbáltam felrakni hozzá a drivert de a telepítő nem ismerte fel a kártyát, úgyhogy el kezdtem gyanakodni a pci-os csatlakozóra ám ahogy egy másikba át raktam bár feltelepült a driver, de egy hosszú recsegő hang hallatszik csak ugye vége a hangkártyának? előre is köszönöm
Abból kiindulva hogy az integrált hang nem volt jó kezdésből (hogyhogy? minőségre vagy nem szólt egyáltalán?) inkább alaplapra gondolnék. Hogy kiderüljön, hogy jó-e a hangkártya inkább haver gépébe tegyed be, ha van erre mód.
Sajnos ez nagyon kevés információ, hogy igazából bármit is lehessen tippelni.
Milyen géped van (alaplap, processzor, hangkártya ebben az esetben)? Operációs rendszer típusa, verziója? Volt rendszerfrissítés kikapcsolásnál? Bármi -amit aznap mikor még jó volt- telepítettél, leszedtél, módosítottál?
De még ezek megadása sem garancia az eredményre, csak teljesebb képet ad azoknak akik esetleg tudnak/akarnak segíteni.
Előfordulhat, hogy a hangkártya az alaplapi driverrel ütközik egy frissítés miatt(?), az is okozhat recsegést, ekkor le kell tiltani azt. Portalanítás, tisztítás után segíthet a kontakt spray is, ha elég retkes a ház belül, okozhat gondot.
That is not dead which can eternal lie. And with strange aeons even death may die.
#762188 soad.toxicity 2015. augusztus. 07. 16:34
soad.toxicity
üdv, olyan kérdésem lenne hogy egyik bekapcsolástól a másikig elment a hang, az integrált hangkártya alapból nem volt jó, így van egy külön pci-os.

na szóval megpróbáltam felrakni hozzá a drivert de a telepítő nem ismerte fel a kártyát, úgyhogy el kezdtem gyanakodni a pci-os csatlakozóra

ám ahogy egy másikba át raktam bár feltelepült a driver, de egy hosszú recsegő hang hallatszik csak

ugye vége a hangkártyának?

előre is köszönöm
Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld ! ! !
#762120 HB 2015. július. 31. 23:01
HB
#762115 :: HB (2015. július. 31. 20:00)
Üdv, Acer aspire E 17-hez tud vki nem hivatalos lan drivert WIN7hez (WIN8 alatt tökéletesen működik) ill. melyik másik laptop driverével működhet? Előre is köszöntem a válaszokat.
Ok rendben, sima realtek driverrel működik
#762115 HB 2015. július. 31. 20:00
HB
Üdv,
Acer aspire E 17-hez tud vki nem hivatalos lan drivert WIN7hez (WIN8 alatt tökéletesen működik) ill. melyik másik laptop driverével működhet? Előre is köszöntem a válaszokat.
#762113 Kukabogyo 2015. július. 31. 18:06
Kukabogyo
#760998 :: EDDA80 (2015. május. 13. 14:07)
Srácok, ha egy VGA-nak a csatlakozási típusa PCIe 3.0-ás de az én alaplapom csak PCIe 2.0át támogat, akkor az igaz, hogy attól még belefér csak nem tudja kihasználni a vGA a tudását? Nekem haverom azt mondta, hogy ez igaz, de most tényleg? :D
A pci-e 3.0 sebessége pont a duplája a 2.0-nak. Ha csak egy kártyád van és az 2.0 x16-ban fut, az pont olyan, mint a 3.0 x8 és az bőven elég sávszélesség neki. Akkor érdemes elkezdeni aggódni, ha SLI-t vagy Crossfire-t akarsz, ott már érdemes upgradelni a platformot.
#761959 Rigel 2015. július. 17. 18:23
Rigel
#761957 :: Dhetox (2015. július. 17. 16:35)
Utolsó lehetőségként írok ide mert már nem tudom mit tegyek...Ja amúgy sziasztok. 5 éve vettem ezt a gépet amiről most is írok és már akkor látszott hogy valami nem stimmel,de mondom biztosan a kalóz Win7 az oka. Az évek során egyre többször lefagyott és mindig ugyan úgy, ugyan azokat a "tüneteket" produkálta: Youtube és még jó pár játék közben lefagy( kép megáll, hang befagy és ezt elég idegesítően csinálta/csinálja) mindaddig amíg újra nem indítom a számítógépet. A billentyűzet nem világít, az egér nem reagál. 5 év alatt 3 szerelőnél járt viszont náluk semmilyen hibát nem produkált, így arra a következtetésre jutottam hogy csak nálam( a szobában) lehet a hiba. Azóta megvettem egy jogtiszta Win 8.1-et, tápot cseréltem, monitort, egeret ,hangszórót, billentyűzet nélkül is próbálkoztam hátha az a hiba de még mindig ugyan úgy lefagy. Elosztót is cseréltem de nem oldódott meg a hiba.Az hogy milyen játékoknál fagy az megint csak érdekes mert van olyan újabb ami elfut és van amelyik nem, régieknél szintén ez a hiba...(nem azonnal fagy le hanem teljesen random időközönként, Youtube-nál szintén) Aki tud segítséget vagy csak tippet kérem segítsen mert már nem tudom mihez kezdjek.
Vegyél egy flakon kontaksprayt és egy tubus hővezető pasztát.
Kapcsold ki gépet. Vedd ki a memóriákat és pucold le az érintkezést. Fújd be kontaktsprayel a csatlakozót (apa-anya mindkettőt) és egy kis várakozás után rakd vissza a memóriamodulokat.
Ezután varázsold le a processzorról a hűtőventit és vedd ki. Kontaktspray neki pont mint az előbb. Rakd vissza és pasztával applikáld rá a ventilátorát.
Ugyanezt a kontakt-tisztítást megteheted a biztonság kedvéért a videókártyával is.

Ha a pucolás nem segített, akkor egyrészt memóriaellenőrző programokkal nézd meg, hátha az egyik modul hibás, másrészt tehetsz egy próbát darabonként, hogy melyik modul melyik csatlakozóban hozza elő a hibát. (Marad még a processzor és az alaplap, mint hibaforrás, de ezek letesztelése otthon nem kivitelezhető. Ha mégis ezek okozzák a problémát, akkor el kell kezdeni megbarátkozni a gondolattal, hogy egyiket-másikat vagy mindkettőt le kell cserélned.)
#761957 Dhetox 2015. július. 17. 16:35
Dhetox
Utolsó lehetőségként írok ide mert már nem tudom mit tegyek...Ja amúgy sziasztok.
5 éve vettem ezt a gépet amiről most is írok és már akkor látszott hogy valami nem stimmel,de mondom biztosan a kalóz Win7 az oka. Az évek során egyre többször lefagyott és mindig ugyan úgy, ugyan azokat a "tüneteket" produkálta: Youtube és még jó pár játék közben lefagy( kép megáll, hang befagy és ezt elég idegesítően csinálta/csinálja) mindaddig amíg újra nem indítom a számítógépet. A billentyűzet nem világít, az egér nem reagál. 5 év alatt 3 szerelőnél járt viszont náluk semmilyen hibát nem produkált, így arra a következtetésre jutottam hogy csak nálam( a szobában) lehet a hiba. Azóta megvettem egy jogtiszta Win 8.1-et, tápot cseréltem, monitort, egeret ,hangszórót, billentyűzet nélkül is próbálkoztam hátha az a hiba de még mindig ugyan úgy lefagy. Elosztót is cseréltem de nem oldódott meg a hiba.Az hogy milyen játékoknál fagy az megint csak érdekes mert van olyan újabb ami elfut és van amelyik nem, régieknél szintén ez a hiba...(nem azonnal fagy le hanem teljesen random időközönként, Youtube-nál szintén)
Aki tud segítséget vagy csak tippet kérem segítsen mert már nem tudom mihez kezdjek.
#761655 pityke0211 2015. június. 29. 19:00
pityke0211
Sziasztok!
Olyan problémám van, hogy az utóbbi időben pillanatokra megfagy a gépem, ilyenkor leáll minden, billentyűzet, egér, kontroller (érdekes módon a hang megy tovább), az usb-s cuccokat ledobja, aztán 1-2 másodperc múlva újra megy minden. Van, mikor óránként, van, hogy percenként.
Valakinek van valami ötlete, hogy mi lehet a baj?

Köszi előre is!
#761439 Adrianus1016 2015. június. 12. 07:51
Adrianus1016
Üdv!
Remélem jó helyre irok... Szóval.. Újratelepitettem a Dell inspiron 5520as laptopom... Egy 32bites Windows 7 van rajta minden codec driver rajta van... Újra felraktam a Heroes of Stormot és játék közbe kilép egy olyan hibaüzenettel hogy: Out of core memory... Az okát nem értem mert az újratelepítés előtt a játék medium beállitásokon futott minden gond nélkül. Mi lehet a gond?
#761004 EDDA80 2015. május. 13. 19:39
EDDA80
#761001 :: Bazsikaa2014 (2015. május. 13. 15:57)
Szia Igaz kis csúsztatásokkal! :D
Na ne már.... :D El sem hiszem! :D Thx! :D
Are you up to the challenge.
#761001 Bazsikaa2014 2015. május. 13. 15:57
Bazsikaa2014
#760998 :: EDDA80 (2015. május. 13. 14:07)
Srácok, ha egy VGA-nak a csatlakozási típusa PCIe 3.0-ás de az én alaplapom csak PCIe 2.0át támogat, akkor az igaz, hogy attól még belefér csak nem tudja kihasználni a vGA a tudását? Nekem haverom azt mondta, hogy ez igaz, de most tényleg? :D
Szia

Igaz kis csúsztatásokkal! :D

Nem mintha félnék meghalni. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.
#760998 EDDA80 2015. május. 13. 14:07
EDDA80
Srácok, ha egy VGA-nak a csatlakozási típusa PCIe 3.0-ás de az én alaplapom csak PCIe 2.0át támogat, akkor az igaz, hogy attól még belefér csak nem tudja kihasználni a vGA a tudását? Nekem haverom azt mondta, hogy ez igaz, de most tényleg? :D
Are you up to the challenge.
#760970 spangli0302 2015. május. 11. 11:12
spangli0302
#760892 :: vlad90 (2015. május. 07. 08:39)
Semmi lényegeset. Idén biztos nem jön. Majd kihozzák a GTX980 Ti-t az új AMD kártyák ellen és talán még néhány új modellt, hogy kitöltsék a termékpalettájuk réseit. Van mit. NV vásárlással is érdemes megvárni az új AMD kártyákat, nem mindegy, hogy 110 ezerért veszel GTX970-et vagy 90 ezerért.
Hello, remélem jó helyre írom, Kék halált kaptam nem tudom miért, csak átraktam a gépet eggyik sarokból a másikba, azóta produkálja ezt, valami lett vele mozgatás közben talán.
A probléma leírását segítő fájlok:


remélem tudtok segíteni, válaszotokat előre is köszönöm
Spoiler: Info
A probléma leírását segítő fájlok:
C:WindowsMinidump51115-19843-01.dmp
C:UsersDugeszAppDataLocalTempWER-145906-0.sysdata.xml

Olvassa el online adatvédelmi nyilatkozatunkat:
http://go.microsoft.com/fwlink/?linkid=104288&clcid=0x040e

Ha nem érhető el az online adatvédelmi nyilatkozat, olvassa el az offline változatot:
C:Windowssystem32hu-HUerofflps.txt



a fájlok:
http://indabox.hu/9A6Zzm
http://indabox.hu/s0gJ7d
http://indabox.hu/3tESXG

edit, bocs az idézés miatt, nem akartam, miss click
#760892 vlad90 2015. május. 07. 08:39
vlad90
#760890 :: Metaxas (2015. május. 06. 23:58)
Azt tudom hogy ősszel/télen jöttek ki az új NV kártyák és elég erősre sikeredtek, de a köv szériáról lehet valamit tudni?
Semmi lényegeset. Idén biztos nem jön. Majd kihozzák a GTX980 Ti-t az új AMD kártyák ellen és talán még néhány új modellt, hogy kitöltsék a termékpalettájuk réseit. Van mit. NV vásárlással is érdemes megvárni az új AMD kártyákat, nem mindegy, hogy 110 ezerért veszel GTX970-et vagy 90 ezerért.
Eladó egy fél uborkás szendvics, érdeklődni privátban.
#760890 Metaxas 2015. május. 06. 23:58
Metaxas
#760889 :: vlad90 (2015. május. 06. 22:58)
Lesz. Az AMD kiadja a 300-as sorozatú videokártyákat. A java minden bizonnyal optimalizáció és átnevezés, de az árakat meg tudják mozgatni. Az Intel pedig ki fogja hozni az asztali Broadwellt a jelenlegi 1150-es foglalatba, illetve a Skylake-et az új 1151-es foglalattal. Hogy megéri-e várni, a videokártyákra szerintem igen, a procik viszont az előzetesek alapján nagyjából +10% teljesítményt hoznak, lényegesen alacsonyabb fogyasztást (nagyjából -25%), illetve sokkal erősebb IGP-t. Itt már csak akkor éri meg szerintem várni, ha a legmodernebb platformra akarsz építkezni egy esetleges későbbi fejlesztés miatt.
Azt tudom hogy ősszel/télen jöttek ki az új NV kártyák és elég erősre sikeredtek, de a köv szériáról lehet valamit tudni?
#760889 vlad90 2015. május. 06. 22:58
vlad90
#760886 :: Metaxas (2015. május. 06. 22:05)
Hello! Az lenne a kérdésem hogy nyáron/ősszel szeretnék gépet cserélni, és hogy a közeljövőben lesz-e valami újdonság intel és a Vgak háza táján? és ha igen mi lenne az, érdemes várni az új szériákra?
Lesz. Az AMD kiadja a 300-as sorozatú videokártyákat. A java minden bizonnyal optimalizáció és átnevezés, de az árakat meg tudják mozgatni. Az Intel pedig ki fogja hozni az asztali Broadwellt a jelenlegi 1150-es foglalatba, illetve a Skylake-et az új 1151-es foglalattal.

Hogy megéri-e várni, a videokártyákra szerintem igen, a procik viszont az előzetesek alapján nagyjából +10% teljesítményt hoznak, lényegesen alacsonyabb fogyasztást (nagyjából -25%), illetve sokkal erősebb IGP-t. Itt már csak akkor éri meg szerintem várni, ha a legmodernebb platformra akarsz építkezni egy esetleges későbbi fejlesztés miatt.
Eladó egy fél uborkás szendvics, érdeklődni privátban.
#760886 Metaxas 2015. május. 06. 22:05
Metaxas
Hello!

Az lenne a kérdésem hogy nyáron/ősszel szeretnék gépet cserélni, és hogy a közeljövőben lesz-e valami újdonság intel és a Vgak háza táján? és ha igen mi lenne az, érdemes várni az új szériákra?
#760883 szuh.aoe2 2015. május. 06. 19:44
szuh.aoe2
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne, h a Logitech G szériás billentyűzetei elérhetőek magyar kiosztásban? Egyáltalán létezik olyan?
Ha hirtelen összedőlne az internet és csak egy oldal maradna, azon az állna, hogy vissza a pornóval!
#760882 pajnacsosz 2015. május. 06. 19:17
pajnacsosz
#760880 :: Rigel (2015. május. 06. 18:52)
Én arra tippelek, hogy a régi tápegységed elöregedett és az az 500W (ami gyári új állapotban is inkább volt csak 460) most már csak 400. Azaz befelé az alkatrészek felé már nem tud annyi áramot leadni, amennyi kellene. Ez leginkább akkor jelentkezik, amikor a számítógép friss bekapcsolásával gyakorlatilag egyszerre az összes alkatrész igényel indítási csúcsáramot. Na, ekkor már kevés a kakaó, és egyes szálakon már nem 5V a feszültség, hanem csak 4,2, nem 12V hanem csak 10,8 és ez már kevés mondjuk a processzornak vagy a videokártyának. Amikor viszont egy ilyen neminduló gépet újraindítasz, a tekercsek-kondenzátorok többsége még üzemi állapotban van, és emiatt az indítási áramfelvétel másodszorra kisebb. Ezt már ki tudja szolgálni a tápegység. Röviden: az új alkatrészek pluszfogyasztásával elérted a tápegységed aktuális teljesítményének a határát. Vagy alkatrészeket veszel ki, vagy veszel egy új - lehetőleg márkás - 500-600W-os tápegységet.
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ!
Kollégámmal átszámoltuk egy picit ezt a dolgot, és alsó hangon egy 650 wattot találtunk kielégítőnek, szóval a megerősítés két oldalról tökéletesen határozott döntést eredményezett, méghozzá egy új tápegység vásárlását. Gondolom a tápegységgel kapcsolatban a tápegység topicba írjak. Még egyszer köszönöm a gyors választ és segítséget!
#760880 Rigel 2015. május. 06. 18:52
Rigel
#760872 :: pajnacsosz (2015. május. 06. 07:16)
Sziasztok! Nemrégiben rakattam össze egy "új" gépet, amiben az előző gépem 500W tápegysége, GeForce 650 videókártyája illetve egy 250GB merevlemeze került még be az új masinába. Emellett van benne még egy 500GB merevlemez és egy 64GB SSD. A problémám az, hogy szokott olyat csinálni (most volt a második alkalom), hogy bekapcsoláskor felpörögnek a ventik de képetnem ad a kicsike. Aztán ha kinyomom a gépet és újból be, akkor minden megy frankón. Szerintetek mi lehet a gond? Tudom hogy kevés az 500W tápegység de akkor sem lenne szabad neki ilyet csinálnia. A teljes konfig így néz ki:
Spoiler: konfig
AMD FX6100 3.3 GHZ processzor Alaplap neve ASRock 970 Extreme3 R2.0 (2 PCI, 2 PCI-E x1, 2 PCI-E x16, 4 DDR3 DIMM, Audio, Gigabit LAN) 6GB memória ebből egy 4 GB 1333Mhz modul, illetve egy 2GB 1600Mhz modul 64GB SSD 250GB Merevlemez 500GB Merevlemez 500W tápegység GeForce GTX650 videókártya
Én arra tippelek, hogy a régi tápegységed elöregedett és az az 500W (ami gyári új állapotban is inkább volt csak 460) most már csak 400. Azaz befelé az alkatrészek felé már nem tud annyi áramot leadni, amennyi kellene. Ez leginkább akkor jelentkezik, amikor a számítógép friss bekapcsolásával gyakorlatilag egyszerre az összes alkatrész igényel indítási csúcsáramot. Na, ekkor már kevés a kakaó, és egyes szálakon már nem 5V a feszültség, hanem csak 4,2, nem 12V hanem csak 10,8 és ez már kevés mondjuk a processzornak vagy a videokártyának.
Amikor viszont egy ilyen neminduló gépet újraindítasz, a tekercsek-kondenzátorok többsége még üzemi állapotban van, és emiatt az indítási áramfelvétel másodszorra kisebb. Ezt már ki tudja szolgálni a tápegység.
Röviden: az új alkatrészek pluszfogyasztásával elérted a tápegységed aktuális teljesítményének a határát. Vagy alkatrészeket veszel ki, vagy veszel egy új - lehetőleg márkás - 500-600W-os tápegységet.
#760872 pajnacsosz 2015. május. 06. 07:16
pajnacsosz
Sziasztok!

Nemrégiben rakattam össze egy "új" gépet, amiben az előző gépem 500W tápegysége, GeForce 650 videókártyája illetve egy 250GB merevlemeze került még be az új masinába. Emellett van benne még egy 500GB merevlemez és egy 64GB SSD. A problémám az, hogy szokott olyat csinálni (most volt a második alkalom), hogy bekapcsoláskor felpörögnek a ventik de képetnem ad a kicsike. Aztán ha kinyomom a gépet és újból be, akkor minden megy frankón. Szerintetek mi lehet a gond? Tudom hogy kevés az 500W tápegység de akkor sem lenne szabad neki ilyet csinálnia. A teljes konfig így néz ki:
Spoiler: konfig
AMD FX6100 3.3 GHZ processzor
Alaplap neve ASRock 970 Extreme3 R2.0 (2 PCI, 2 PCI-E x1, 2 PCI-E x16, 4 DDR3 DIMM, Audio, Gigabit LAN)
6GB memória ebből egy 4 GB 1333Mhz modul, illetve egy 2GB 1600Mhz modul
64GB SSD
250GB Merevlemez
500GB Merevlemez
500W tápegység
GeForce GTX650 videókártya