Utolsó felvonásához érkezett a Far Cry 6 DLC-trilógiája, Vaas és Pagan Min után pedig ezúttal a Far Cry 5 nemezise, Joseph Seed áll a középpontban. Azért vártam a legjobban ezt az epizódot, mert a többiekkel ellentétben Joseph tényleg egy pszichopata, ergo sokkal izgalmasabb az ő elméjében mászkálni, mint korábbi (sors)társaiéban. Oké, Vaas is pedzegette már az őrület definícióját, és Pagannal sem volt minden teljesen rendben, de eltörpültek Joseph hithű. mániákus vallásfanatizmusa mellett, miközben az Atya az apokalipszisre készülvén nem tétovázott egy percet sem, mikor egy teljes város kiirtásáról volt szó. Joseph istene tényleg szólt hozzá, és a pasas annyira megszállott lett, hogy nemcsak hangokat hallott, de ezek parancsára bárkit azonnal vízbe fojtott, akiről úgy hitte, hogy eretnek. A Far Cry 5 sztorija az egyik legmasszívabb a sorozatban, és én nagyon kíváncsi voltam, hogy miként emelik át az egészet a DLC-trilógia lezáró fejezetébe.
Az Atya, a Fiú és mi volt még?
Nos, a gond az, hogy túl sok mindent nem lehet elmondani a Collapse-ról, mert lényegében teljesen ugyanaz, mint az előző két kiegészítő – ha nagyon gonosz akarok lenni, akkor ez csak egy re-skin. Ugyanúgy egy központi helyen kezdünk, majd roguelike mintára fel kell fedeznünk a térképet, kihívásokat teljesíteni fegyverekért, gyűjteni a pénzt és az XP-t, hogy újabb képességeket és kiegészítéseket oldhassunk ki, és végül vár ránk három főküldetés, amiket le kell gyűrni. Aki játszott a Far Cry 5-el, az pontosan tudja, hogy nemcsak Joseph, de az egész Seed-család elég rendesen meg volt kattanva. A fanok örülhetnek, hiszen mindenki visszatér, Faith, John és Jacob is tiszteletét teszi, a 2018-as rész néma főhősével egyetemben. Persze a középpontban az Atya áll, Greg Bryk pedig még mindig hidegrázósan remekül kelti életre a karaktert, de a sztori felduzzasztásán túl vajmi kevés érdeme van a Collapse DLC-nek.
Ennek elsődleges oka az, hogy ezt már láthattuk eddig kétszer, csak épp más szereplőkkel. A játékmenet tényleg semmit nem változott, és hiába a rövidke, 1-2 órás játékidő, ha kvázi alig motivál valami, hogy fél óránál többet töltsünk el benne – sajnos ezen még az sem ment semmit, hogy a New Dawn bizonyos részei is visszaköszönnek. A főjátékhoz kioldható spéci holmik (ruhák, fegyverek, vagy díszek a kocsinkba) szerintem csak a legelvetemültebb Far Cry-rajongókat fogják lekötni, mindenki más inkább csak érdekességképp néz bele a DLC-be, aminél viszont legalább még mindig működik, hogy meghívhatjuk kooperatív mókára egy olyan haverunkat is, akinek csak az alapjáték van a birtokában.
Szerény búcsú
A látvány egyébként hozza a kötelezőt: rengeteg assettet átemeltek a Far Cry 5-ből, úgyhogy szerintem az összes közül ezzel a résszel kellett a legkevesebbet dolgozniuk a fejlesztőknek, de ennek ellenére is jó érzés volt visszatérni a látszólagos Hope County hegyvidékeire, valamint jól ismert helyszíneihez. Én amondó vagyok, hogy ha megvan a Season Pass, akkor érdemes rápróbálni – főleg ha az előző kettővel is elszórakoztál –, de egyébként semmit nem veszít az, aki kihagyja. Sajnálom, hogy a Ubisoft egy ennyire… nos, szerény befejezéssel zárta a DLC-trilógiát, de legalább a főjátékot nem hanyagolják el, ahová az elmúlt hetekben nemcsak Danny Trejo ugrott be, hanem a Rambo-filmek is kaptak egy igazán akciódús mellékmissziót. Összességében ez a három bővítmény teljesen korrekt volt, bár lehet, jobb lett volna egy nagyot gyúrni belőlük. Ettől függetlenül a Season Pass birtokában nyugodtan próbálj rá, maximum nosztalgiázol egy kicsit!
