A Halálügyi Minisztérium hallatán a többségben valószínűleg nem a románc és az örök szerelem lehetősége ötlik fel. Felix mégis pont ezeket hajszolva áll be Kaszásnak, miután első látásra menthetetlenül beleszeret Bettybe, aki viszont pont a szakma másik végletét, az Életügyi Minisztériumot képviseli. Pufók, csupaszív hősünk terve szerint azonban „ahol élet van, ott halál is”, vagyis ez a legjobb esélye, hogy újra találkozzon álmai hölgyével, és lenyűgözze bájos személyiségével – no meg káprázatos táncmozdulataival. Felix tehát minden nap reménnyel telve liftezik a halandók közé, gondoskodva arról, hogy jobb létre szenderüljön, akinek kell, hátha közben összefut imádott Bettyjével.
Felix persze nem egy hatalmas kaszával osztja a végzetes ítéleteket, ő annál sokkalta stílusosabb. Egyszerűen csak úgy alakítja a körülményeket, hogy a dolgok mindig „jó” véget érjenek: odatessékeli az áldozatot a végzetes dárda útjába, vagy épp kicseréli a gazdája ölelésébe ugró kutyát egy öklelésre kész kosra. Az idő kereke ugyan áll a küldetések alatt, de Felixnek így sincs könnyű dolga, mivel úgy kell kiviteleznie megbízásait, hogy közben nem éri napfény. Ilyen gyenge pontnál nyilván kézenfekvőbbek lenne az éjszaka műszak, de ezt a luxust sem Felix, sem pedig a Halálügyi Minisztérium nem engedheti meg magának.
Marad tehát a kényszerközépút, vagyis az árnyékokon bugizás mezőről mezőre, amihez a nap és a tereptárgyak elmozdításával varázsolhatunk új útvonalakat, de ez később kapcsolókkal, karokkal mozgatható akadályokkal és portálokkal bonyolódik. Ha elakadnánk, szerencsére kérhetünk segítséget, amire alkalmanként konkrét válaszokat/lépéseket, de van, hogy csak támpontokat kapunk. Felix nem csak a tánc, de a zene megszállottja is, így felettese rendszeres kérése ellenére minden megbízást azzal kezd, hogy felrakja fülesét, majd beröffenti kedvenc nótáját, amit egyébként mi magunk is megadhatunk a számos indie előadó műve közül válogatva. Hősünk csábos higanymozgása sem véletlen, Felix ugyanis profi táncosoknak köszönheti változatos mozgáskultúráját, ami egész kalandján végigkíséri. A fejlesztőknek egy igazi lovaggal sikerült tovább emelniük a játék fényét, elvégre hangjával maga Sir Patrick Stewart is hozzájárult az élményhez.
A Felix the Reaper egyszerű, aranyos és meseszerű látványt nyújt, pályái apró szigetek hatását keltik, míg a menüje olyan, mint egy egykor elegáns, de mára kissé lelakott lakás, falán mintegy szövevényes összeesküvés-elméletként Felix emlékeivel és megbízásaival, a töltőképernyőkön pedig ízléses művészeti rajzokkal. A játék összesen öt fejezetének mindegyike négy-öt pályát rejt, amikben más-más célpont haláltusáját kísérhetjük végig. Teljesítésük után a pályák hardcore változatainak is nekiveselkedhetünk, de jó teljesítményünkért kapott pecsétjeinkkel továbbiakat is megnyithatunk. A fejlesztők emellett rengeteg érdekes olvasnivalóval is elláttak, kezdve a Halál különböző értelmezésével az emberiség történetén át, az adott célpontok részletes leírásáig. Egy plátói szerelem eléggé egyoldalú történetével Felix kalandja egy bájos, ötletes, művészi és stílusos kis mese, maga a cselekmény viszont semmit sem mozdul előre még a végén sem, a segítség nem mindig segít, illetve a töltési idők is meglepően hosszúak.
