Pontosabban hősünk csak az óvodában flangál, mivel a legifjabb növénylény az egykor szebb napokat látott ligetben. A liget utolsó védelmezőjének egyéb dolga akad, így megkéri, hogy végezzen el kisebb feladatokat a környéken – ahonnan 10-20 órával később nagyjából egyenes út vezet a világ megmentéséig. Ehhez sokat fogunk középcuki szörnyeket püfölni, ide-oda rohangálni alapanyagokat lootolva, és még kicsit építkezhetünk is, hiszen az akkora divat, hogy nem lehetett kihagyni.

Nehéz szőlős

A kezdő vagy később elérhető területeken éjszakázva reggelente 2-3 apróbb feladat fogad minket: csapjunk hókon pár ellenfelet, javítsunk meg valamit, vagy gyűjtsünk össze némi alapanyagot még aznap. Ezek nem igényelnek sok időt, de fejlesztik környezetünk, amivel jobb eszközöket szerezhetünk – persze némi grinddal. Emellett a környéken lakó növényekkel és békákkal beszélgetve azok szívességet kérhetnek, amik teljesítésére több nap áll a rendelkezésünkre, ahogy a térkép-nézetben látható főküldetésekre is.

Bőven lesz tehát tennivalónk, minden egyes nap, főleg, ha majd bővül a térkép, ezért érdemes rögtön a játék kezdetén bekapcsolni a hosszabb napokat a beállításoknál. Ha pedig a közösség már kevésbé nyűgös, fegyvereinket sikerült némileg felerősíteni, esetleg hősünket is fejlesztettük begyűjthető kristályokkal és emlékekkel, lemerészkedhetünk egy mini katakombába, ahol kisebb logikai feladatok megoldása, és a szokott pofozkodás után egy komolyabb főellenféllel is el kell bánnunk. Ez egyébként az a pillanat, amikor az addig – minden harc ellenére – laza és békés játék hirtelen elég komoly kihívássá válik.

Döntsd a tőkét!

Hangulat tekintetében a rajzstílus kedves, és nem bántóan pixeles, a zenék pedig kimondottan kellemesek. A történet, úgy érzem, próbál mély lenni, de ez nem igazán sikerül, bár más talán találhat benne némi komolyabb mondanivalót. A karakterek egy jelentős része eleinte elég morcos velünk, amit persze megmagyaráz a nehéz helyzet, a közelgő világvége meg persze mindenki saját múltja és traumái… csak éppen ez nem igazán illik a kedves külsőségekhez. Idővel szerencsére a többség megenyhül, sőt nemcsak irántunk, de egymás iránt is. Jó érzés látni, hogy képesek vagyunk közösséget építeni, annak ellenére, hogy a nevünk nem Concorde Porter Bridges.

Akadnak azonban olyan kellemetlenségek, amik miatt a Garden Story nem léphet magasabb kategóriába, mint jópofa indie. Ezek közül az egyik apróbb a beállítások szűkössége (ez valami átok lehet rajtam a Switch/PC címeknél). Az hagyján, hogy nincs keretmentes ablak, de a billentyűzetkiosztás sem változtatható, ráadásul a magyar kiosztású Z/Y csere miatt vagy a Windowsban kell váltanunk, vagy muszáj egy játékvezérlőt szereznünk. Egy fokkal nagyobb gond a helyenként nehézkes navigáció és térképhasználat: a nevekre, teleportokra emlékeznünk kell, ahogy a napi feladatokra is, bár azt legalább több helyre is kiplakátolják a falusiak.

Még komolyabb gond, hogy a játék fő eleme a harc, de fegyvereink nem túl pontosak és megbízhatóak, ráadásul érdemes gyakran váltogatni azokat, amitől viszont szőlőnk mindig délnek fordul. Talán tiszteletadásból. Nagyobb csetepaté közepén ez igencsak kellemetlen lehet.

Must have?

A Garden Story legnagyobb baja azonban, hogy a játék nem igazán tudta eldönteni, mi legyen. Van benne rengeteg harc, újratermelődő ellenfelekkel, és feleslegesen sok, de nem elég jól kezelhető fegyverrel. A fejlesztésekhez gyakran 8-15, a különféle tereptárgyakból kipofozandó alapanyagra van szükség, ami grindoláshoz vezet. Építeni építhetünk ezt-azt, de sok haszna nincs, csak némelyik küldetéshez kötelező, ahogy a játék utolsó harmadában feloldott kertészkedés is csak annyit jelent, hogy 1-2 alapanyagot így kell kitermelni. Másrészt viszont a játék alapvetően kedves, és nem is túl nehéz, így kényelmes kikapcsolódást jelenthet, és fiatalabbaknak is a kezébe adható. Csak nem szabad túl sokat várni tőle, mert ahogy kezdő védelmező hősünk, a Garden Story is eléggé botladozva teljesíti a feladatát.