A hazai sci-fi fogyasztók zöme előtt gondolom nem ismeretlen a Holdról támadó űrnácikat felvonultató Iron Sky, a cirka hatévnyi munka után tavaly moziban és optikai adattárolókon támadó filmet ugyanis már készítése alatt erős hírverés övezte (olyannyira, hogy a 7,5 millió eurós büdzséből majd egy millát végül a rajongók dobtak a hadikasszába). Ennek tükrében a visszafogott mozis szereplés és a (finoman szólva) vegyes fogadtatás kissé csalódást keltő volt, a lehúzó kritikák pergőtüzét pedig a játékváltozat sem kerülte el, a Reality Pump adaptációja ugyanis épp olyan kihagyott ziccer lett, mint celluloid nagy testvére.
![](/uploads/gallery/mid/iron-sky-invasion-jatekkepek-e10a1180d1a3e4d42593-mid.jpg)
"Machines we are sending to the skies"
Ez főleg azért zavaró, mert a felütés a játék esetében is remek, az ISI ugyanis perspektívájában a Freelancert, akció közben pedig a Conflict: Freespace játékmenetét eleveníti fel. A sztori a film vége felé játszódik, azon űrcsata alatt, amelyből a nagy vásznon zavaróan keveset látni – bár az ütközet több fejezetre osztott, a játék ténylegesen egyetlen pályán, egyetlen küldetés alatt játszódik, a fő cél pedig annak megakadályozása, hogy a Hold felől érkező náci űrflotta elemei elérjék a Föld légkörét (bár van rendszeresen frissülő és változó feladatlistánk is).
Névtelen, ámde nagy dumás főhősünk természetesen a földi flottát erősíti, a játék során pedig a haderő majd összes űrhajóját kezelésbe vehetjük némi Untertasse-darabolásra. Ilyen téren az ISI-vel nincs gond, ausztrál könnyűbombázóval, dél-koreai elfogóvadásszal, vagy épp állig felfegyverzett kanadai (!) csapásmérővel vethetünk véget az Endlösungnak, a gépek tűzerőben és sebességben kellően eltérnek egymástól, akárcsak a holdnácik Föld felé igyekvő flottarészei -- a képlet persze egyszerű, vadászszázad ellen nyilván elfogóval megyünk, kilométeres aszteroidákat és/vagy csatahajókat pedig rombolóval és atomtöltettel zúzunk porrá. Az akció ezt leszámítva egyszerű, mint az űrszemét: a térképen a Földhöz legközelebbi csapathoz ugrunk, szétlövünk mindenkit, akit a HUD pirossal jelez, és felkapjuk a náci járgányokból konvertált űrszemetet, amit aztán valamelyik űrállomáson eladva feltápolhatjuk az éppen hajtott vas pajzsát, tűzerejét, sebességét, és így tovább.
![](/uploads/gallery/mid/iron-sky-invasion-jatekkepek-c52f2f026b5001130ce4-mid.jpg)
"We come in peace!"
Mindez jól is működik az első két órában -- a problémát az jelenti, hogy az invázió menetében a későbbiekben sem áll be változás: a nácik jönnek és jönnek, lecsapjuk őket, felszedjük a roncsdarabokat, bedokkolunk egy űrállomásra, tápolunk, majd a folyamat újrakezdődik. A rutint csak az időszakonként felbukkanó küldetések törik meg, kevés sikerrel, mivel bevetésekből is csak két fajta létezik: szétlőni mindenkit a megjelölt helyen, vagy a jelzett űrhajó/műhold közelében maradni x másodpercig. Nos, az utóbbi még a szakadatlan lövöldözésnél is fantáziátlanabb, az előbbi viszont tartogat némi pluszt, a náci hajógigászok leverése ugyanis ezek keretében történik, e csaták pedig nemcsak nehezebbek, hanem trükkösebbek is, a túlméretes ellenfeleknél ugyanis majd mindig a hajótest valamely gyenge pontjára kell koncentrálni a tüzet. No persze itt is sikerült átesni a Hold túlsó oldalára, a nehézségi szint ugyanis eléggé egyenetlenül emelkedik, 2-3 sétagalopp küldetést olykor ötszörös túlerővel operáló bevetés követ, ami azért gáz, mert szövetségeseink hiába kétszer-háromszor nagyobbak nálunk, épkézláb MI híján mindig túlóráznunk kell helyettük...
![](/uploads/gallery/mid/iron-sky-invasion-jatekkepek-b0393eb56066100243e2-mid.jpg)
B-film, B-játék, B-Mashina
A felemás játékélmény szálkáit a technikai megoldások sem fedik el, bár különösebb probléma sincs velük: a képi világ, az űrhajók dizájnja és a zene felettébb jól sikerült (mondjuk nem csoda, elvégre a filmből érkeztek), a népesebb űrcsaták igen jól mutatnak, az irányítás pedig egérrel és billentyűzettel is kényelmes. A színészi munka viszont a filmhez hasonlóan felemás: bár a játék legnagyobb fegyvertényét a film szereplőivel felvett átvezetők jelentik, azok minősége erősen ugrándozik, bár összességében a poénosra vett snittek zöme inkább erőltetett, mint vicces (mindenesetre Julia Dietze igéző árja naivája itt is kellemes látvány).
A náci űrinvázió tehát nemcsak filmen, hanem PC-n is felemás élmény, aminek kétségtelenül megvannak a maga jó pillanatai -- hogy végül senkinek sem ajánlom beszerzésre, arról kizárólag az árcédula tehet, dacára ugyanis a budget-kategóriás megvalósításnak és a kínált tartalomnak, a Topware nem átallotta 40 eurós áron piacra dobni a játékot, ami nagyobb pofátlanság, mint zeppelinekkel vontatott aszteroidákkal bombázni Finnországot...