A Samurai Maidenben a zene, a dizájn és a szinkron is remek, utóbbiban olyan ismert hangokat is hallhatunk, mint az Ijiranaide, Nagatoro-sanból (Don’t Toy with Me, Miss Nagatoro) Hayase Nagatoro vagy Nakano Miku a Go-Tobun no Hanayome-ból (The Quintessential Quintuplets). A (audió)vizuális ingerekre tehát nem lehet panaszunk, na, de mi a helyzet magával a játékélménnyel?

Ha a sok beszéddel ölni lehetne...

A történet az igen népszerű, már több popkulturális alkotásban is látott Sengoku-korszak (1467-1615), azon belül is Oda Nobunaga időszaka alatt játszódik. A pontos dátum 1582. június 21, avagy a középiskolás Tsumugi Tamaorival szó szerint a Honno-ji incidens kellős közepébe csöppenünk bele. Valószínűleg nekünk is annyira mond sokat ez az időpont, mint a kissé együgyű hősnőnknek: hivatalosan ez az az esemény, ahol az Oda klán feje életét fogja veszíteni. De nem ebben a videójátékban, szóval itt a valósággal nagyjából véget is érnek a közös pontok. Miután újdonsült, dekoratív ninja társaink segítségével kijutunk az égő templomból, magára hagyjuk a mogorva történelmi személyiséget, és egy sokkal fontosabb célért harcolunk. Ez pedig nem más, mint a hatalmas Démon Nagyúr feje. Az már ekkorra is feltűnhet, hogy a karakterek rengeteget beszélnek, több fontos (és néhány kevésbé fontos) téma átfésülése után pedig hősnőink megindulnak lefelé az alvilágba, ahol számtalan bonyodalom vár rájuk.

Odokegai, Onmyoji, Shinobi

Ahogyan az általában lenni szokott, csapatunkban senki sem átlagos, főleg nem Tsumugi, akiről hamar kiderül, hogy a Harmónia papnője (Priestess of Harmony). Aztán itt van nekünk a 3 ninjánk is: Iyo (egyenesen Nobunaga seregéből), valamint Hagane és Komimi, akik, akárcsak főszereplőnk, szintén más világokból érkeztek a középkori Japánba. A lányok hamar összebarátkoznak, és nagyszerűen képesek együttműködni annak érdekében, hogy legyőzzék az útjukba kerülő ellenfeleket. Ebben azonban sem nekik, sem pedig nekünk nincs túl nehéz dolgunk. Ellenfeleink ugyanis olyanok, mint a pinyáták: mintha csak azért lennének a pályán, hogy legyen mit ütni, ők maguk azonban szinte nem is támadnak.

A fejezetek végén található, idézőjeles „főellenfelek” esetében már egy kicsivel jobb a helyzet, de túl nagy kihívást és izgalmat ebben az esetben sem remélhetünk, ugyanis külsőt és mozgáskultúrát tekintve is eléggé szegényes a felhozatal. Az összecsapásoknak sem a súlyát, sem a tétjét nem érezni, éppen ezért kifejezetten nagy felüdülés összefutni az igazi nagyágyúkkal – kár, hogy belőlük viszont nincs túl sok. Hatalmas harcokra azonban a bossok kapcsán sem számíthatunk, ami kifejezetten szomorú, hiszen a lányoknak egyedi és kreatív képességeik vannak, melyeket illett volna jobban kihasználni. Amit viszont ezen összecsapások alatt sűrűn megtapasztalhatunk, az az indokolatlan célpontvesztés. Az ellenfelek befogásához elég közel kell lennünk, a célkereszt viszont néha csak úgy „leesik”, ezzel rengeteg kellemetlen szituációba sodorva minket.

Az összecsapások során, egy-egy ninja technika elsütéséhez bármikor segítségül hívhatjuk Iyo-t és a többieket, így a harcrendszert leginkább a Scarlet Nexus-hoz tudnám hasonlítani – csak sajnos itt feleannyira sem látványos és élvezetes. Ez számomra kifejezetten fájó pont, ugyanis alapjáraton egy pörgős és izgalmas hack’n’slash-re számítottam, a Samurai Maiden viszont inkább egy vizuális novella, amiben néha verekedhetünk is egy keveset. A dolog egyébként úgy fest a gyakorlatban, hogy a fejezetek elején és végén található, nagyjából 10-15 perces párbeszédek közé ékelődnek be az átlagban öt perc alatt teljesíthető pályák. 

A pályák – a harcokhoz hasonlóan – egyhangúak és ingerszegények, egy-két ládát leszámítva semmit nem tudunk felszedni, csak egyenesen rohanunk előre, amíg bele nem futunk néhány piny…, akarom mondani, ellenfélbe. A mellékküldetések valamivel változatosabbak, ezekben már több platformer elem is helyett kapott, ami legalább egy kicsit feldobja a monoton etapokat. Teljesítményünket minden fejezet után osztályozza a program, a harcok során összegyűjtött fizetőeszközzel pedig a fegyvereinket fejleszthetjük. Enyhe kellemetlenség, hogy jelenleg semmiféle grafikai beállítás nincsen, a programot pedig ajánlott kontrollerrel játszani, bár az arra létrehozott profilok is igencsak korlátozottak.

Túl a barátságon

A játék az egyhangú harcok és a butuska történet helyett leginkább a lányok egymáshoz fűződő viszonyára helyezi a hangsúlyt. Attól függően, hogy ki az aktív partnerünk, és hányszor vettük igénybe a segítségét, növelhetjük a kapcsolati szintünket. Minél nagyobb a pontunk egy adott karakterrel, annál több párbeszédet – és ezáltal újabb képességeket – oldhatunk fel. Ezeket a rövidebb jeleneteket egyébként kifejezetten kreatívan oldották meg – igaz, hogy ezekben is csak olvasunk és olvasunk, de sokkal kevésbé érződik fárasztónak a művelet, mint a fő történetszál esetében. A vizuális történetmesélést azonban nem vitték túlzásba a készítők, hősnőink nagyjából 5 féle pózba képesek vágni magukat.

Átlagos anime kedvelőként viszont azt kell mondjam, hogy a Samurai Maiden szórakoztatóra sikerült – már ha képesek vagyunk túllendülni az extrém hosszú és sokszor sehova sem vezető párbeszédeken, valamint nem ülünk fel a hype-vonatra pusztán a különböző kedvcsinálók láttán. Ellenkező esetben hatalmas csalódás lehet a vége, nemcsak az ára, hanem a kevés tartalom miatt is. Megannyi kiaknázatlan potenciál rejlik at alkotásban, kicsit olyan, mintha a fejlesztők maguk sem tudták volna eldönteni, milyen programot is szeretnének pontosan.